szép summa

2018.03.29. 14:52

Akár 7,6 milliárd forintot is érhet ez a graffiti

Úgy gondolják, hogy 30 millió dollárért is elkelhet Jean-Michel Basquiat (1960-1988) amerikai művész egy monumentális méretű képe egy májusi New York-i aukción.

Forrás: Twitter

A graffitiművészből a 80-as években a New York-i művészvilág kiemelkedő alakjává váló Basquiat majdnem négy méter magas, Flesh and Spirit című alkotását május 16-án bocsátja licitre a Sotheby's aukciósház.

Így néz ki:

A kép 1983-ban keletkezett, röviddel ezután Dolores Ormandy Neumann műgyűjtő vásárolta meg. Az alkotás ezután a család birtokában maradt, először árverezik el.

Tavaly egy Basquiat-mű 110 millió dollárt ért egy vevőnek egy New York-i aukción, ezzel a kép a legdrágábban elárverezett, amerikai művész készítette alkotás rekordját állította fel.

Basquiat volt az első afroamerikai művész, akinek sikerült betörnie a New York-i művészvilágba. Andy Warhollal is dolgozott együtt. Mindössze 28 éves volt, amikor 1988-ban drogtúladagolásban meghalt. Az univerzális tehetség, aki zenészként és íróként is alkotott, a 20. század végének egyik legbefolyásosabb művésze volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!