Orvostudomány

2022.09.25. 09:00

Új eljárással gyógyítanak daganatos betegségeket Pécsett

A javarészt gyomor-bél-hasnyálmirigy kiindulású, előrehaladott stádiumú, nem műthető, áttétes tumorok okozta megbetegedésben szenvedőket egy Magyarországon újdonságnak számító eljárással kezelhetik a jövőben.

Ez év tavaszától Magyarországon, a nyártól pedig Pécsett is alkalmazzák a Lutathera-terápiát

Forrás: Shutterstock

Az úgynevezett neuroendokrin daganatok által okozott megbetegedések kezelését segíti a korábban csak külföldön, ez év tavaszától Magyarországon, a nyártól pedig Pécsen is alkalmazott Lutathera-terápia – derül ki  a Pécsi Tudományegyetem tájékoztatásából.

A baranyai megyeszékhelyen elsőként augusztusban, egy 71 éves betegnél alkalmazták a terápiát, mára pedig az is kiderült, hogy a kezelést nem követték szövődmények – közölték.

A kezelés során a beteg vérkeringésébe juttatnak egy "igen magas radioaktivitást tartalmazó", a daganatos sejtekhez kötődő, kifejezetten azokat pusztító oldatot, amelytől a betegség stabilizálódása, az élettartam megnövekedése és az életminőség javulása várható.

A tervek szerint régiós szinten évi öt-tíz beteg kap, nyolchetes időközönként egy-egy, összesen négy kezelést a PTE Klinikai Központ I. számú Belgyógyászati Klinika endokrinológia- és anyagcsereosztályán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!