Bűnmegelőzés

2022.05.25. 17:30

Erős nyári szezonra számít a rendőrség a Balatonnál

Molnár Gábor, a BKKB soros elnöki feladatait ellátó somogyi főkapitány elmondta: a feladat minden évben más, hiszen a közbiztonságot, valamint a turizmust meghatározó események folyamatosan változnak.

Az újra megrendezendő nagyfesztiválok miatt is erős nyári szezonra számít a rendőrség a Balatonnál, ahol a korábbi évekhez hasonlóan középiskolások is segítik majd a bűnmegelőzési munkát - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány szerdán Balatonföldváron. 

Molnár Gábor a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletét követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az érintett megyéktől és a Készenléti Rendőrségtől érkező "megerősítő erőkkel" garantálni tudják a Balaton és a Velencei-tó közbiztonságát. 

Az érintett megyei rendőr-főkapitányságok bűn- és balesetmegelőzési, valamint kommunikációs munkáját összehangoló BKKB 1991-től áll fel nyaranta, hogy az üdülőövezetekben a turistaszezonban nagyobb biztonságot teremtsen. Idén június 1-től szeptember 15-éig működik majd Somogy, Veszprém, Zala és Fejér megye részvételével. 

Molnár Gábor, a BKKB soros elnöki feladatait ellátó somogyi főkapitány elmondta: a feladat minden évben más, hiszen a közbiztonságot, valamint a turizmust meghatározó események folyamatosan változnak. Példaként a koronavírus-járványt, a Magyarországhoz közeli háborút és az inflációt említette. 

Beszélt arról is, hogy "a Balaton egy 74 kilométer hosszú városnak tekinthető", ahol nyaranta egymillióra is megnő az itt élők és a vendégek száma, egy-egy kánikulai napon egyszerre 200-250 ezer ember is a vízben tartózkodik. Ugyanakkor eltérőek a partszakaszok adottságai, így mindenhol más kihívásnak kell megfelelniük a rendőröknek - tette hozzá. 

A Balaton déli partjáról szólva elmondta, hogy a Somogy megyei főkapitányság száz embert csoportosít át nyárra erősítésként. Idén is a siófoki rendőrkapitányságon kialakított műveleti központból irányítják a partszakasz közbiztonságának védelmét - jegyezte meg. 

A Készenléti Rendőrség lovas és kutyás szolgálata is jelen lesz a siófoki Petőfi sétányon vagy a fesztiválokon, "amikor szükség van rá" - mondta Molnár Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem diákjai most nem a Balatonnál, hanem a fővárosban végzik a gyakorlatukat, de a középiskolások a korábbi évekhez hasonlóan idén is segíteni fogják a bűnmegelőzést - fűzte hozzá. 

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, jó a kapcsolat és az együttműködés a megyei önkormányzatok és a rendőrség között. A somogyi önkormányzat idén vállalta egy busz beszerzését is, amely a BKKB munkáját fogja segíteni - mondta.

Borítókép: illusztráció 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában