Kivételes bánásmód

2022.04.14. 11:40

Pelenkázni kell a gyilkosságért elítélt rabot, mert csecsemőnek vallja magát

Egy transznemű, a cellatársa meggyilkolásáért börtönben ülő rab elhatározta, hogy ezentúl csecsemőnek fogja vallani magát, és ennek megfelelően bébiételt, illetve pelenkázást követel.

Egy biológiai férfi rab, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben megfojtotta cellatársát, most azt követeli, hogy a börtön személyzete bánjon vele csecsemőként, és pelenkát illetve bébiételt kér a börtönőröktől – írja a V4NA.

A 36 éves elítélt gyilkost, Sophie Eastwoodot, korábbi nevén Danielt még 2004-ben ítélték Skóciában életfogytiglani börtönbüntetésre, miután egy cipőfűzővel megfojtotta cellatársát.

Eastwood 18 évesen került börtönbe a dumfriesi Fiatal Bűnözők Intézetében veszélyes vezetésért, és mindössze egy hónapra volt attól, hogy kiszabaduljon, amikor a fojtogatás történt. Ezek után Eastwoodot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték és legalább 15 év letöltésére kötelezte a glasgowi Legfelsőbb Bíróság.

Eastwood 2016-ban aztán egy pszichológusnál azt állította, hogy nő, nem pedig meleg férfi, így 2018-ban egy női börtönbe helyezték át ahol tesztoszteron blokkoló gyógyszert kapott. Eastwood most újra megváltoztatta az identitását és most már babaként azonosítja magát, ennek megfelelően pedig pelenkázást és bébiételt követel magának.

Egy a nevét nem vállaló személy azt nyilatkozta, hogy

ez a rab az évek során mindig komplikált és manipulatív volt, ezért van még mindig rács mögött 17 év után is. Először úgy döntött, hogy nővé változtatja magát, ami manapság egyre gyakoribb a börtönökben. De a mostani magánakciója valami egészen másról szól, mivel a férfi tisztában van azzal, hogy a skót börtönszolgálatnak nincs arra protokollja, hogy miként kezelje a baba rabokat. Eastwood egy összetett személyiség és intelligens, de eléggé leköti a börtön erőforrásait, és élvezi, hogy a figyelem középpontjában van. Nehéz eldönteni, hogy valóban hajlamot érez arra, hogy babaként kezeljék, vagy pedig valamilyen figyelemfelkeltésről van szó.

A forrás hozzátette, hogy jelenleg nincsenek tervek Eastwood szabadlábra helyezésére.

A fogoly már letöltötte a teljes büntetési tételét, amit a tarifa alapján kiszabott, de még nem léptették elő a börtönökben olyan helyre, ahol felkészülhet a szabadulásra. Jelenleg nem áll szándékunkban semmilyen nyílt börtönrendszerbe helyezni őt, mert nem hajlandó a szabályok szerint játszani, és nem mutat hajlandóságot arra, hogy a normális társadalomban éljen.

De a feltűnési viszketegségben szenvedő transznemű rabokkal nem csak az a probléma, hogy lekötik a börtön erőforrásait. Amint arról már korábban is beszámolt a V4NA, a biológiai férfi rabok, sorozatosan szexuális zaklatásokat követnek el a női rabtársaik ellen.

A Washington állambéli Gig Harborban található büntetés-végrehajtási intézet egyik fogvatartottja korábban elárulta, hogy szemtanúja volt az esetnek amikor a transznemű, biológiailag férfi rabtársaik szexuálisan zaklattak női foglyokat. Ezeket a férfiakat azok után helyezték át női börtönökbe, hogy elkezdtek transzneműként tekinteni magukra.

A névtelenséget kérő egykori fogvatartott több szexuális zaklatásról is beszámolt a női börtönben, szerinte több fogvatartott nő is panaszt nyújtott be az intézet személyzetéhez, és zaklatással vádoltak egy Jazzy nevű transznemű nőt.

Az egyik incidens során a fogvatartott aludt, amikor arra ébredt, hogy Jazzy a merev péniszével szexuális aktust kezdeményezett vele. Az esetet jelentették is a börtön személyzetének, azonban ők nem merték megbüntetni a transznemű nőt, mert a felelősségre vonás során Jazzy kibújt a felelősség alól, és homofóbiával vádolta meg az áldozatát.

A névtelenséget kérő volt elítélt szerint a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos eljárások során a börtön személyzete hajlamos a transznemű fogvatartottaknak enyhébb büntetéseket kiszabni, hogy elkerüljék a diszkrimináció miatti felelősségre vonást. Az intézményben elutasították a szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat, és a sértettet okolták. A Jazzy által bántalmazott nőt megbüntették, mert a börtönben hamis nemi erőszakról szóló esetet jelentett, és ezért magánzárkába is helyezték. Azonban Jazzy-t soha sem rótták meg, vagy helyezték magánzárkába, annak ellenére, hogy sorozatosan követett el ilyen bűncselekményeket.

Egy egykor börtönőrként dolgozó férfi, Scott Fleming szerint ez azért fordulhatott elő, mert egyes elítéltek szándékosan manipulálják a rendszert és és kihasználják azt, hogy a transzneműek kérhetik az áthelyezésüket a női börtönökbe. Azok a fogvatartottak, akik élnek ezzel a lehetőséggel, a szabadulásuk után visszatérnek az eredeti nemükhöz, és nem vallják magukat többet transznak.

Az egykori fogvatartott elmondta, hogy a börtönbüntetése során az erőszakoló transznemű férfi elmondta neki, hogy rendelkezik férfi nemi szervvel, és ki tudta kerülni az orvosi vizsgálatokat, méghozzá úgy, hogy sírást színlelt, illetve előítélettel vádolta a börtön személyzetét. Jazzy ezzel hatékonyan tudta manipulálni a vizsgálókat, akik így vizsgálat nélkül engedélyezték az átvitelét a női börtönbe.

De nem ez a biológiailag férfi személy volt az egyetlen, aki hatékonyan megkerülte az ellenőrzést, egy magát Zoee Marie Andromeda-Love Hercegnőnek nevező, a nemi átmenetet el sem kezdő transznemű nő is szexuálisan bántalmazott egy női fogvatartottat.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!