Lenyűgöző természet

2022.04.09. 07:05

Hihetetlen módon alkalmazkodnak hazánk madarai a változó körülményekhez

A madarak feltalálják magukat, és a számukra nem megfelelő környezetben is megkezdték a fészkelést.

A Föld leggyorsabb állataként ismert ragadozó madár, amely hazánkból a '60-as években sajnálatosan kipusztult, a '90-es évektől kezdte visszafoglalni korábbi élőhelyeit a hegyvidéki erdős területeken – olvasható a Bükki Nemzeti Park nyomán az Origo.

Milyen eredményt hozhat a megszokottól eltérő viselkedés?

A vándorsólyom fészkelőhelyül leggyakrabban Magyarországon is nagy felületű, jó kilátással bíró, déli kitettségű sziklafalakat választ, vagy ritkábban azokra emlékeztető, emberi tevékenység nyomán keletkezett helyekkel, például elhagyott kőbányákkal, elhagyott iparterületeken lévő épületekkel is beéri. Külföldön az is előfordul, hogy településeken belül foglalja el magas épületek kőpárkányait. Fészeképítéssel nem nagyon bíbelődik, meglehetősen minimalista módon a sziklapárkány törmelékébe kapart mélyedésbe rakja le jellemzően 3-4 tojását.

Magyarországon eddig csak néhány esetben tapasztalták, hogy elfoglalta más ragadozó madarak, például ölyvek, illetve hollók korábbi években épített gallyfészkét. Ilyenkor sem válik azonban a tartós otthonteremtés megszállottjává. Mivel a fészket nem tatarozza, az általában egy-két szezon alatt használhatatlanná válik, a gallyfészkelések valószínűleg ezért is ritkák.

A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben idén tavasszal gallyfészket foglaló vándorsólymok február közepén hallattak először magukról, jellegzetes udvarló hangjukkal árulták el jelenlétüket. Mivel az adott erdőtömb közelében a fent leírt jellemzőkkel bíró sziklafal semmiképp nem található, a távolabbiak viszont már törzslakos sólyompárok által foglaltak, hétről hétre nagy érdeklődéssel várta a fejleményeket Illyés Evelin természetvédelmi területfelügyelő.

Úgy tűnik, végül feltalálták magukat, és a számukra nem megfelelő környezetben is megkezdték a fészkelést. Remélhetőleg a táplálékot, főként az erdők fölötti légteret használó énekesmadarakat, galambféléket bőven kínáló vadászterületen sikeresen kirepítik majd fiókáikat

– fogalmazott Illyés Evelin.

Március végén a védett természeti területen beköszönt az erdőgazdálkodási értelemben vett vegetációs idő. Így a nagy zajjal, sok emberi mozgással járó erdészeti tevékenység az erdők belseje helyett inkább már csak a feltáró utakra koncentrálódik. A tájvédelmi körzet másik fő zajforrásai, a terepmotorosok is, a sűrű erdők helyett inkább az erdei utakon és a meredek, sziklás hegyoldalakban hódolnak illegális és természetpusztító szenvedélyüknek.

A  vándorsólyom a kerecsen mellett a másik nagytestű sólymunk, amely a múlt században fészkelő fajként eltűnt Magyarországról.

Hazai állománya a '60-as években összeomlott, csak 1997-ben költött újra a Pilisben. Azóta növekszik a költőpárok száma középhegységeink sziklafalain és elhagyott kőbányáiban. Európai állománya stabilizálódott, ennek köszönhetően valószínűleg a hazai állomány is tovább emelkedik. Nyugat-Európában részben urbanizálódott, városi környezetben is költ, nálunk is meg lehet figyelni tornyokon éjszakázó példányait akár Budapesten is. Kedvelt solymászmadár, ezért régebben sok fészket kifosztottak, a fiókákat pedig kicsempészték az országból. A legnagyobb problémát a mára már betiltott DDT rovarirtó szer mérgezés jelentette. A hazánkban kikelő fiókák jelentős részét színes gyűrűvel jelölik, ami az egyes példányok egyedi azonosítását segíti a madarak újbóli befogása nélkül. Műholdas jeladókat is használnak a faj mozgásának követéséhez. Az északi állományok vonulnak, a délebbiek állandóan a költőhelyük közelében tartózkodnak. A fiatalok kóborolnak.

Hazánkban egyre gyakoribb téli vendég és átvonuló

A vándorsólyom kozmopolita madárfaj, az Antarktisz kivételével az összes kontinensen előfordul. Sokféle élőhelyen előfordulhat, nálunk a középhegységekben található elszórt költőállománya. Tipikus költőhelyei a sziklapárkányok, de nagyobb elhagyott fészkeket is elfoglalhat, fészket nem épít. A tojó 2-5 tojást rak, a fiókák 28-29 nap alatt kelnek ki, és 6-7 hetes korban hagyják el a fészket. Kezdetben még nem tudnak magukról gondoskodni, szüleiktől lesik el a vadászat fortélyait. 

A vándorsólymot tartják a leggyorsabb madárnak, hihetetlen gyorsan csap le zsákmányára.

Nagy magasságból zuhanórepüléssel közelíti meg prédáját, amelyet rendszerint már a levegőben elkap vagy pedig egy erős rúgással leterít a földre. Tápláléka szinte kizárólag madarakból áll, elsősorban galambokból.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!