A legbátrabb város

2022.01.24. 11:31

Civitas Fortissima emléknapokat tartanak Balassagyarmaton

Csütörtöktől programsorozattal emlékeznek Balassagyarmaton arra, hogy 103 évvel ezelőtt a helyiek kiűzték a megszálló cseh csapatokat, ezzel a település kiérdemelte a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb város címet.

Polgárok, diákok, vasutasok, katonák fogtak fegyvert 1919. január 29-én, és űzték ki a megszálló cseheket, elérve ezzel, hogy a Nógrád megyei város Magyarország része maradhatott.

Balassagyarmaton 1998-ban városi ünneppé nyilvánította a képviselő-testület január 29-ét, az Országgyűlés pedig 2005-ben emléktörvényben hivatalosan is Balassagyarmatnak adományozta a Civitas Fortissima címet.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a csütörtökön kezdődő programok sorában lesz történeti játszóház, rendhagyó történelemóra, és koncertek is várják az érdeklődőket.

Szombaton a városi temetőben, az 1919-es hősök és polgári áldozatok sírjánál koszorúznak, majd a vasútállomáson emlékeznek a harcokban részt vevő vasutasokra. A központi megemlékezést a Civitas Fortissima téren a Civitas Fortissima szobornál rendezik, utána pedig a képviselő-testület ünnepi ülésén átadják a város díjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!