Koronavírus

2021.12.14. 18:37

Kiderült, ki segített a tragikusan elhunyt mentős családjának

Saját nevét titokban tartva vállalta át egy mórahalmi család hitelállományát a miniszterelnök veje, Tiborcz István.

A járvány elleni küzdelemben veszítette életét H. Balázs 47 éves mórahalmi mentős, aki mindvégig az első vonalban igyekezett segíteni a megbetegedett embereken. Ő maga is elkapta a fertőzést, amely tragikus módon a halálát okozta – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A helyi mentőállomás vezetője, egyben Balázs jó barátja, Gera Zsolt gyűjtést szervezett a feleség és a 3 gyerek támogatására, ehhez ismert médiaszemélyiségek is csatlakoztak. Az ügyben váratlan fordulat állt be az akció során. Mint azt a Szeged365.hu megírta, a segítség pár nappal később, egy akkor még ismeretlen üzletembertől érkezett. Mint azt az adományozást elindító Gera Zsolt nyilatkozta, a jótevő szerette volna, ha a kezdeményezésből befolyt összeg teljes egészében megmaradhatna a családnak, ezért úgy döntött, egymaga szeretné kifizetni a teljes hitelállományukat.

A vállalkozó nem sokkal később kilépett az ismeretlenségből, személyesen látogatott el a családhoz. Ekkor derült ki, hogy az adományozó a miniszterelnök veje, Tiborcz István.

Gera Zsolt a közösségi oldalán emlékezett vissza a találkozásra

Tegnap megismerhettünk egy embert. Hazugság volna a részemről, ha azt mondanám, nem tartottam a találkozástól. Meglepett, olyan természetességgel és közvetlenséggel üdvözölt, mintha régóta ismernénk egymást. Azt mondta, el kellett jönnie. Mindenkinek hozott ajándékot – fogalmazott.

Továbbá megosztotta, annak érdekében, hogy a gyerekek otthonról tudjanak tanulni, érkezett egy laptop is meglepetésként Tiborcz Istvántól. Gera Zsolt hozzátette, miután minden gyereket beszippantott a sok ajándék, volt lehetőségük beszélgetni, felidézni Balázs emlékét.

A találkozó végén Tiborcz István ígéretet tett arra is, hogy a család közelében marad, a továbbiakban is igyekszik segíteni nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!