Egyperces

2021.06.26. 13:40

Sivatagból lopták a kaktuszokat, lebuktak

Az olasz természetvédelmi hatóság házkutatási paranccsal lépett egy kaktuszcsempészettel gyanúsított kereskedő házába, ahol egy zárt helyiségben több mint ezer ritka kaktuszt találtak. A növényeket a chilei Atacama-sivatagból hurcolták el.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A közép-olaszországi Adria-parti Senigallia városában több száz copiapoa cinereát és Eriosyce cactust foglaltak le, melyeket a sivatagban húztak ki a talajból. Megtalálták a gyanúsított útlevelét, számítógépét és más dokumentumait, melyek segítettek felderíteni a tevékenységét.

A negyvenes éveiben járó olasz férfi hétszer utazott Chilébe, ahonnan Romániába és Görögországba küldött dobozokba csomagolt kaktuszokat. Ezeket később Olaszországba szállították, ahol leginkább ázsiai vevőknek adták el.

„Sose hittem volna, hogy létezik ilyen piac. Nem gondoltam, hogy egy kaktuszt 1200 euróért (427 ezer forintért) postán feladnak Japánba”

– mondta a rajtaütést vezető alezredes.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokat nyilván tartó vörös listáján az 1478 kaktuszfaj mintegy harmada szerepel. Az elmúlt években népszerűségük egyre nő Kínában, Japánban és Thaiföldön.

A kaktuszokat még 2020 februárjában foglalták el, de a pandémia miatt le kellett zárni a határokat. A növények a Milánói Egyetem üvegházba kerültek. Eközben a szakemberek keresték a hazaszállítás módját és finanszírozását.

Egy évvel a lefoglalás után 844 növényt csomagoltak be a hazaszállításhoz, 107 elpusztult.

A kaktuszok április 18-án érkeztek Santiagóba, ahol karanténban maradnak augusztusig. Jövőjük egyelőre bizonytalan: politikusok szerint az Atacamában a helyük, helyi biológusok szerint azonban nem biztos, hogy túlélnék a közvetlen visszaültetést, ezért speciális botanikus kertbe vinnék őket.

Az olasz csempész Anconában áll bíróság elé, bűntársait az Europol keresi.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!