Ország-világ

2020.12.05. 08:58

Kukások közé hajtottak autóval – egy boltba menekültek a támadó elől (videó)

Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt kell felelniük.

Forrás: police.hu

Hulladékszállítást végző munkások kértek segítséget a rendőrségtől 2020. december 4-én Mándokon – számolt be róla a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál.

A segélyhívóra tett bejelentésben elmondták, hogy munkájukat végezték, amikor egy autó érkezett, amelynek a sofőrje kiszállt, és egyikükkel szemben támadólag lépett fel, szidalmazta és bántalmazta.

Az ismeretlen férfi ezután visszaült autójába és elhajtott. Kis idő múlva az autós visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott gépkocsijával.

Kettejüket, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkezett férfit elgázolt, csupán a hulladékszállító tehergépkocsi sofőrjének sikerült kitérni az útjából. A gépkocsiban ekkor már ketten utaztak, és a gázolás után az utas szállt ki a járműből, és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni. A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig.

Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajában állva követelték, hogy jöjjenek ki, és megöléssel fenyegették őket. A kiérkező záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták, a sofőrt pedig a közeli orvosi rendelőben, ahová bevitte megsérült rokonát, aki a munkásoknak csupán segíteni akart, de őt is elgázolta. A mentőszolgálat munkatársai a sérülteket kórházba vitték, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki H. B. 38 éves és M. I. 40 éves mándoki lakosokat. H. B.-t őrizetbe vették, a bűnsegédi magatartással gyanúsított társa szabadlábon védekezhet – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Borítókép: kivágás a rendőrség videójából

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!