Pandóra szelencéje feltárult

2018.11.26. 18:30

Állítólag megszülettek az első génszerkesztett babák, eljárás indult

Egy kínai tudós Youtube-videóban jelentette be, a gyerekek génjeit azért módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus.

Forrás: Shutterstock

A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett „sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák”.

Állítása szerint a sencseni tudós a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést.

Ho Csiankuj, a Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, „egyetlen gént sem változtattak meg, kivéve egyet, a CCR5-t, melyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében”. Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg.

A videón elhangzott, hogy munkájával olyan babákat akart teremteni, akik nem szenvednek betegségektől, „nem megrendelt szemszínű és intelligenciájú dizájner-gyerekeket”.

A kutatót egyelőre nem tudták elérni a Reuters riporterei.

A szülők és a csecsemők kilétét titokban tartják, a kutató csak annyit mondott, hogy az apa HIV-fertőzött és szerette volna, ha a gyerekeit megóvhatja a diszkriminációtól.

Ho Csiankuj bejelentése élénk visszhangot váltott ki. Peter Dabrock, a Német Etikai Tanács elnöke hétfőn azt mondta, a munka „felelőtlen kísérletezés embereken”. „Jelenleg az efféle próbálkozásokat, sőt a bejelentésüket is a legélesebb szavakkal kell illetni. A génszerkesztés mellékhatásait vagy későbbi következményeit nagyon nehéz megjósolni és irányítani” – mutatott rá.

Az AP amerikai hírügynökség készítette videón elhangzottakat egyelőre nem bizonyították, ám több szervezet, mely az eljáráshoz köthető, többek között a kórház is tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

A beavatkozás a legtöbb országban tilos. Az Egyesült Királyságban törvény tiltja, hogy a meddőségi kezelések során génszerkesztést alkalmazzanak. A tudósok mesterségesen, laborban megtermékenyített, ám fel nem használt embriókon végezhetnek génszerkesztést, azonban ezeket az embriókat a kutatás után azonnal meg kell semmisíteni.

A King's College London sejtbiológusa, Duscko Ilic szerint a HIV-fertőzés kezelhető és ha gyógyszerekkel elnyomják, szinte nincs kockázata annak, hogy a szülők a gyermeknek továbbadják.

Julian Savulescu, az Oxfordi Egyetem etikaszakértője a BBC-nek elmondta: „Ha mindez igaz, akkor ez egy szörnyű kísérlet. Az embriók egészségesek voltak, nem tudunk arról, hogy betegek lettek volna. A génszerkesztés maga kísérleti stádiumban van, ismeretlen, véletlen mutációkkal hozzák összefüggésbe, melyek előbb vagy utóbb jelentkezhetnek, rákhoz is vezethetnek”.

A kísérlet egészséges, normális gyerekeket tett ki a génszerkesztés kockázatainak mindenféle valós előny nélkül – tette hozzá.

A kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok hétfőn vizsgálatot indítottak az ügyben.

A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem közleménye szerint Ho Csian-kuj fizetés nélküli szabadságon van február óta, és az intézmény nem tudott erről kutatási projektjéről. „Súlyosan megsértette a tudományos etikát és a szabályokat” – hangsúlyozták.

Az emberekkel végzett kísérletezés „őrültség”, aminek súlyos következményei lehetnek – fogalmazott az a hétfőn közzétett nyílt levél, amelyet különböző kínai egyetemeken és intézetekben dolgozó több mint 120 kínai tudós és a Kínai Tudományos Akadémia tagjai is aláírtak.

A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a beavatkozás „visszafordíthatatlan átalakulást idéz elő az emberi genetikai anyagban, és ez elkerülhetetlenül belekeveredik az emberi génállományba”.

Lehetséges – írták -, hogy a most megszületett gyerekek alapvetően egészségesek lesznek egy ideig, de „az emberi csoport potenciális kockázata és károsodása felmérhetetlen”.

A kínai tudósok Ho kutatásainak átfogó vizsgálatát sürgették: „Pandóra szelencéje feltárult, de talán van esélyünk arra, hogy bezárjuk, mielőtt orvosolhatatlanná válik”.

„Ezek a kínai kutatók megsértették az emberi jogokat és súlyosan károsították a tudós közösség hitelét. A nemzetközi közösség ezt nem tűrheti” – hangsúlyozta Christiane Woopen, a tudományos és új technológiai etika európai csoportjának (EGE) elnöke.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/aslysun

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!