végső nyugalom

2018.02.22. 07:51

100 éve halt meg, most temettek el egy francia katonát

Claude Fournier őrmester 35 évesen, 1916. augusztus 4-én esett el Verdunnél.

Több mint 100 évvel a halála után helyezték végső nyugalomra a verduni csata egy résztvevőjét, az I. világháborúban elesett első olyan francia katonát, akit DNS-vizsgálattal azonosítottak.

Claude Fournier őrmester 35 évesen, 1916. augusztus 4-én esett el Verdunnél. Két másik katonáéval összekeveredett földi maradványait 2015. májusában találták meg építési munka közen a verduni emlékhelyen, nem messze tőle meglett a dögcédulája is.

A csontokból mintát vettek, egy verduni törvényszéki orvosszakértő, a katona településének polgármestere és az I. világháborús veteránok emlékét ápoló szervezetek pedig felkutatták az elesett katona egy feltételezett leszármazottját, és a DNS-vizsgálat világosan bizonyította a rokoni kapcsolatot.

A douaumont-i Francia Nemzeti Nekropoliszban több mint 200 fő, köztük a katonai és polgári hatóságok képviselőinek jelenlétében tartott szerdai temetésen részt vett a 76 éves unoka, Robert Allard is, aki szerint nagyapjának azonosítása felcsillanthatja a reményt mindazok számára, akik nyom nélkül vesztettek el hozzátartozót a verduni csatában.

A férfi emlékeztetett arra, hogy édesanyja mindössze hatéves volt, amikor apja elesett Verdunnél, és nagy bánata volt, hogy nem tudhatta, hol nyugszik a holtteste.

A verduni csata ma a háború értelmetlenségének jelképe. A 1916-os verduni harcokban résztvevő 2 millió német és francia katona közül 350 ezer vesztette életét anélkül, hogy a tíz hónapig tartó csata kimenetele érdemben változtatott volna a frontvonalakon.

Borítókép: Pexels

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!