Próbára tettük

2021.06.01. 12:14

Sokadik nekifutásra: még rezeg a léc a OnePlus 9 Pro alatt

Egyre jobb és persze egyre drágább is lesz a megfizethető legendának indult és mára prémium mobilokat (is) gyártó cég csúcskészüléke.

Forrás: Mediaworks

Keveseknek volt Magyarországon a kezében a 2014-ben megjelent mitikus OnePlus első példánya, még kevesebben használták is. A készüléket kezdetben csak ajánlással (!) lehetett megvásárolni, hivatalosan itthon nem is árulták, viszont tulajdonosai még ma is élő fórumon vitathatják meg kínai csodamobiljuk mostani lehetőségeit. Képességeihez képest nagyon jó áron adták, miként a következő, mondjuk öt változatot is – csak éppen a kamera döcögött egy kicsit.

Aztán az évek egyre jobb OnePlus-változatokat hoztak, de mind drágábban:

a készülék eposzi jelzője, a „zászlóshajó-gyilkos” csendben elmaradt, mert maga is a zászlóshajók közé került, úgy árban, mint felszereltségben – csak a kamera maradt le a dobogóról.

Nem csoda, hogy az egyre nagyobb rajongótábornak hatalmas üzenet volt az idén márciusban bemutatott csúcstelefon, a OnePlus 9 Pro. A gyártó ugyanis az idei készülék kameráját a Hasselbladdal együttműködve készítette, s ha a Hasselblad megfelel a NASA-nak az űrben, gondoltuk, akkor csak jó lesz nekünk is.

A 9 Pro három kamerát kapott – ami négynek néz ki, mert még egy szenzor támogatja a főkamera munkáját. Szép képeket lő a főkamera és az ultraszéles, a telelencse azonban csak 3,3 x közelítést nyújt és utána a fotó pixelesedni kezd. A kamerák optikai stabilizást kaptak, ami remekül besegít a vonaléles képek készítésében, s főként a videózás minőségén dob nagyot.

Fotó: Mediaworks

A lencsék egyre jobbak, de a húha-élmény még csak részben jött össze, az együttműködés rövid ideje alatt a Hasselbladnak mindössze a OnePlus 9 és OnePlus 9 Pro színeinek a finomhangolására futotta. A megállapodást három évre kötötték, remélhetően a következő esztendőkben tovább csiszolják majd a lencsék-kamerák képességeit is.

Az immáron 300 és 350 ezer forint körüli áron elérhető OnePlus 9 Pro megtartotta elődeinek kiváló hardveres teljesítményét.

Csúcsminőségű technológiát kapott: Qualcomm Snapdragon 888 chipsetet, természetesen 5G-t, 4500 mAh-os akkumulátort, szupergyors vezeték nélküli töltést, sztereó hangszórókat és Dolby Atmos zajcsökkentőt.

Lenyűgözően szép a 6,7 hüvelykes, 120 Hz képfrissítési rátát nyújtó Amoled LTPO kijelző. Ráadásul 120 Hz-re kapcsolva nem is nő meg annyira a fogyasztása, mert képes az automatikus képfrissítésre, hogy adaptívan, mindig az adott helyzethez megfelelő frekvencián működjön.

Apróságokon tűnődhet csak el a felhasználó, hogy miért alkalmazkodik gyengén a környezeti fényviszonyokhoz az állandó kijelző (AOD), miért nem lehet több arcmintát megadni – szemüveggel és anélkül –, miért nem old fel érintés nélkül a készülék, ha egyszer jó az arcfelismerő rendszere. Akár kötözködés is lehetne ezeket szóba hozni, ha nem lépett volna be a OnePlus abba az árkategóriába, amelyben mindez már okkal elvárható.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!