Leg-leg-leg

2021.03.31. 12:30

Mindent bele: kihozta az első összehajtható okostelefonját a Xiaomi

A Mi MIX FOLD ad helyet több meredek újdonságnak: itt debütál a „folyékony lencse”, a Liquid Lens és a saját fejlesztésű Surge C1 ISP képfeldolgozó processzor is.

Peking, 2021. március 31. A Xiaomi által közreadott képen Lej Csün, a Xiaomi alapító elnök-vezérigazgatója az okostelefonokat és viselhető távközlési eszközöket gyártó kínai cég új termékeinek pekingi bemutatóján 2021. március 30-án.

Forrás: MTI/EPA/Xiaomi

Fotó: -

Elképesztően meglódult a kínai óriásvállalat: pár nap alatt bejelentették a Mi 11-es okostelefoncsaládot, melynek Ultra változata tesztelőktől máris elnyerte a világ legjobb okostelefonos kamerája címet, aztán következő napon közölték, hogy saját okos elektromos járművet gyártanak, most pedig bemutatták az első összehajtható okostelefont.

A Mi MIX FOLD 2021 tavaszán jön, a Mi 11 Pro és Mi 11 Ultra okostelefonokkal egyidőben. A készüléknek egy hatalmas, 8,01 colos WQHD+ felbontású, belső oldali és egy 6,52 colos külső oldali kijelzője van, vagyis

a Mi MIX FOLD rendelkezik jelenleg a legnagyobb kijelzővel az összehajtható okostelefonok között.

De nem csak ebben a tekintetben úttörő az új készülék: debütál a Xiaomi saját fejlesztésű Surge C1 képfeldolgozó processzora is, amelyet kifejezetten a professzionális fotózásra terveztek és

ez lesz az első „folyékony lencsével” (Liquid Lens) ellátott okostelefon is a világon.

A Mi MIX FOLD valódi prémium élményt kínál összesen négy beépített hangszóróval, egy hatalmas, 5020 mAh-es akkumulátorral és 67 wattos turbótöltővel.

Az iparág legnagyobb, 8,01 colos, összehajtható telefon kijelzője

A Xiaomi első összehajtható okostelefonja, a Mi MIX FOLD U-alakú zsanért alkalmaz, ami amellett, hogy megbízhatóan működik, a készülék kis súlyához is hozzájárul. A Mi MIX FOLD 27 százalékkal könnyebb versenytársainál. A tartóssági teszteken 200 000 alkalommal hajlították össze a telefont, a szélsőséges terhelésnek való ellenállás méréséhez pedig akár 1 milliószor is.

Hajlékony, 8,010 colos WQHD+ felbontású OLED kijelzője 4:3 képarányú, vagyis nem csupán az összehajtható okostelefonok piacán számít a legnagyobbnak, de egyes tableteket is felülmúlja kijelző-méretben. Tablet méretű, mégis kompakt, összehajtható kijelzője a Mi MIX FOLD-ot kategóriája legjobb munka- és játék készülékévé avatja.

Az eszköz megörökölte a Xiaomi csúcskategóriás okostelefonjaitól azok kimagasló minőségű kijelzőit:

a kijelző színhelyessége egészen elképesztő JNCD≈0.29 és ΔE≈0.35 értékeket mutat.

Fényerőssége maximum 900 nites, normál üzemmód mellett 600 nites, így szinte bármilyen körülmények között éles, jól kivehető képet biztosít. A kivételesen dinamikus, élethű és élénk színekről a 4,300,000:1 színkontraszt arány, a Dolby Vision és HDR10+ támogatás és a DCI-P3 színskála együttesen gondoskodik.

A belső oldali kijelző mellett van egy 6.52 colos külső oldali AMOLED kijelzője is, amely ugyancsak a legnagyobb jelenleg a hajlítható okostelefonok piacán. A 90 Hz-es frissítési ráta, a 180 Hz-es érintés mintavételi gyakoriság és a HD+ felbontás garantálja a nagy reszponzivitást és az éles, részletgazdag képet. Ennek a kijelzőnek 27:9-es a képaránya és a színhelyessége JNCD≈0.55 és ΔE≈0.52. A kijelző rendkívül széles betekintési szöget biztosít, kiváló képet, mély színeket és színkontrasztot mutat a 900 nites maximális és a 700 nites normál üzemmódbeli fényerősségnek, és a HDR10+ támogatásnak köszönhetően.

Külső és belső oldali kijelzőit egyaránt a Xiaomi saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciával megtámogatott algoritmusa működteti, így a megjelenő képek és videók felbontása mindig optimális, sőt a készülék képes akár meg is kettőzni a felbontást 720 pixelről 1440 pixelre. A videók lejátszásakor az AI algoritmus megháromszorozza a felbontást, így a képminősége 480 pixelesről 1440 pixelesre javul.

„Folyékony lencse” és Surge C1 képfelismerő processzor a világon először

A Mi MIX FOLD-ban lesz először Surge C1 processzor – egy professzionális képfeldolgozó chip, amely a Xiaomi saját fejlesztése. Kifejlesztése két évig tartott, amelynek érdekében a vállalat 140 millió jüant fektetett kutatás-fejlesztésbe. Ez a chip kivételesen nagy teljesítményre képes, ennek ellenére csak kis mértékben terheli meg a CPU-t és viszonylag kicsi a tárhely igénye is.

Ez teszi lehetővé, hogy a chip kiszolgálja a továbbfejlesztett 3A algoritmust és a készülék kamerájának autófókusz, autoexpozíció és automatikus fehéregyensúly funkciója még rossz megvilágításban is megfelelően működjön, amely jobb képminőséget eredményez.

A világ első négyhangszórós okostelefonja, a Harman Kardon által hangolva

A korábbi Xiaomi eszközöknél elterjedt dual hangszórós sztereó minőséget a Xiaomi tovább fejlesztette a Mi MIX FOLD hangrendszerében. Az új négyhangszórós megoldás akár 40% -kal is hangosabb Mi 10 Pro-nál. A Mi11 sorozatban használt professzionális Harman Kardon által hangolt rendszert a Mi MIX FOLD is megörökli.

Ez az iparág első olyan okostelefonja, amely valódi panorámás térhangzást alkalmaz. A Xiaomi saját hangsugárzó algoritmusának használatával a készülék képes megvalósítani a 3D térbeli hangok lejátszását, amely további hangdimenziót épít, igazi 3D térbeli hatás élményét megteremtve.

A Mi MIX FOLD akkumulátora is a legnagyobb a hajlítható telefonok között: 5,020 mAh-es, ráadásul 37 perc alatt teljesen újratölthető.

A kettős akkumulátor kialakítása a Xiaomi szabadalommal védett konstrukcióját követi, vagyis egy 2,460 mAh-es és egy 2,560 mAh-es kapacitású akkumulátorból áll. Ez a két, egymással párhuzamosan működő egység elképesztő, 10 amperes áramforrást biztosít az okostelefon négy Harman Kardon által hangolt hangszórójának működtetéséhez.

Butterfly hűtőrendszer és csúcsteljesítmény

A legújabb generációs, csúcskategóriás processzor platformmal rendelkezik: ez a Qualcomm Snapdragon 888. A legfejlettebb 5 nm-es gyártástechnológia javítja a mobil platform CPU-jának, GPU-jának és a mesterséges intelligenciát használó funkciók és alkalmazások futtatásának hatékonyságát, miközben a készülék energiafogyasztását is minimálisra csökkenti. A vadonatúj, 3,200 MHz-es LPDDR5 tárhely, az UFS 3.1 nagysebességű flash memóriával kiegészülve javítja tovább a Snapdragon 888 egyébként is csúcskategóriás teljesítményét.

Az ár: nem is annyira fekete a leves

A készülék ajánlott fogyasztói ára konfigurációnként az alábbiak szerint alakul:

12GB+256GB – 9 999 jüan

12GB+512GB – 10 999 jüan

16GB+512GB – 12 999 jüan

Ha ezeket a számokat merészen átszámolnánk forintra, akkor vetélytársai – Samsung, Huawei hajtogatható telefonjainak – áraihoz, de csakis azokhoz képest meglepően barátságos félmillió forintos összeg jönne ki. Persze, mire áthajózik hozzánk a telefon, szokás szerint jócskán felszökne az ára.

De sajna, megnyugodhatunk, a pletykák szerint errefelé nem is lesz kapható.

Borítóképünkön a Mi MIX FOLD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!