Az összes iskolát várják

2019.05.16. 15:36

Meghódították a lányok a Nagy Digitális Kalandot

Idén országszerte több helyszínen, közel ezer csapat részvételével rendezték meg a Logiscool élményalapú programozóiskola és a Vodafone szervezésében Magyarország legnagyobb, gyerekeknek szóló digitális csapatversenyét.

A Nagy Digitális Kalandra – azaz a logikus, algoritmikus gondolkodással és az internetbiztonsággal kapcsolatos játékos küldetésre évről-évre egyre több gyerek, köztük egyre több lány jelentkezik.

A Digitális Tudásért Alapítvány (a Logiscool programozóiskola alapítványa) által életre hívott, és a Vodafone által az indulás pillanatától támogatott verseny célja, hogy a gyerekek könnyebben eligazodjanak abban a digitális világban, amelybe beleszülettek. Az idén harmadik alkalommal megtartott kalandon háromfős, 3-4. és 5-6. osztályos csapatok versenyeztek egymással online.

A gyerekeknek LogiRobit, a Logiscool űrből érkezett barátságos kabaláját kellett segíteniük nem mindennapi időutazása során. LogiRobi feladatai különböző történelmi korokon átívelő küldetésekből álltak.

Ahogy együtt mamutokat fedeztek fel, vagy western hősökké váltak,

fejlődött a gyerekek logikai képessége és algoritmikus gondolkodása.

A szervezők egyik legnagyobb büszkesége, hogy évről-évre növekszik a kihívást vállaló lányok aránya: az idei versenyzők közel egyharmada volt lány. Mindez azért fontos, mert a technológiai szakmák, így a programozás területén sok esetben még mindig elenyészően alacsony a női szakemberek aránya.

A Nagy Digitális Kalandhoz minden évben egyre több helyszín csatlakozik. Idén Nyíregyházától Szombathelyig, összesen tíz budapesti és huszonkilenc vidéki helyszínről jelentkezhettek be a gyerekek a versenybe. A szervezők remélik, hogy jövőre ez a szám még tovább nő, és jövőre az összes hazai város részt vesz majd a játékos küldetésben.

Az idei esemény részletes eredményei a verseny honlapján érhetőek el.

Borítókép: Logiscool

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!