Rajzfilmfigura lehet belőlünk

2020.05.22. 06:00

Hazánkba ért a Facebook új mókája, a személyes avatar

Volt, aki már régebben megkapta, mára pedig mindenki hozzájutott a szolgáltatáshoz, amit kortól függetlenül érdemes kipróbálni.

boy

Forrás: Shutterstock

Pillanatra se rontsa a kedvünket, hogy a poénos új Facebook-szolgáltatás, az Avatarok szokás szerint nem eredeti ötlet. A közösségi portál megint a Snapchatról koppintja a találmányait, ezúttal a Bitmoji-t sikerült lemásolni.

Ettől még megéri azt a pár percet, amíg beállítjuk, s bizonyos korhatár alatt mindenkinek, fölötte pedig inkább a hozzátartozóinknak fogjuk jókedvűen küldözgetni.

A Facebook fiókban jobbra fenn, a három vízszintes vonalra bökve kell a profilt kiválasztani, majd a Továbbiak megjelenítése, s azon belül az Avatarok opciót. Az alkalmazás beállítása gondos bőrszín, haj, hajszín, arcforma, ráncok (!), smink, orr, bajusz és szakáll, testalkat, miegyéb lehetőségeken viszi végig a matrica készítőjét.

Szellemes, hogy a végén még egy kis tükör is várja a fiók gazdáját. A program nagyon jóindulatú, mert bármennyi ráncot is állítunk be, az elkészült rajzfigura gyakran fiatalabbnak és vonzóbbnak tűnik a valóságosnál.

Talán ezért is lesz siker.

Mindenesetre mostantól a profilképünknek is be lehet csempészni (nem mindenkinek ajánlott), s a Messengerben pedig a saját képünkkel tudunk a hangulatunknak megfelelő matricát küldeni.

Azért még lehet tanulni a Snapchattől

A Snapchat matricái persze kétségkívül továbbra is menőbbek és lazábbak, mint a felhasználói táborával együtt korosodó Facebook vidám rajzfigurái.

Ha hihetünk az adatoknak, mikor az év elején a Snapchat bemutatta a Bitmoji TV-t, akkor közölte, hogy napi aktív felhasználóinak mintegy 70 százaléka, vagyis 210 millió felhasználójából 147 milliónak van saját Bitmoji-ja.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!