Ritka jelenség

2021.01.13. 10:00

Először figyelték meg: így hal meg egy galaxis

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Chilében lévő Alma teleszkópja által gyűjtött adatok tárták fel a jelenséget.

Forrás: Shutterstock

A Nature Astronomy című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a jelenséget, amelyet általában egy fekete lyuk hatásának tartanak,

valójában a galaxisnak egy másik galaxissal történt ütközése okozta.

Az ID2299 jelű objektum olyan távoli, hogy 9 milliárd évbe telik, míg fénye elér a Földre.

Az ellipszis formájú galaxis nagyon ritka jelenséget él át, amelyet sohasem figyeltek még meg ilyen távolságból – mondta Emanuele Daddi, a Saclay Nukleáris Kutatóközpont asztrofizikusa, a tanulmány társszerzője.

Az ID2299 a csillagképződéshez szükséges gáza több mint felét kibocsátotta. Ez hatalmas arány, évente 10 ezer Nap tömegével egyezik meg.

Mindeközben ugyanennyi gázt használt új csillagok képzésére szintén nagyon magas arányban, a Nap tömegének mintegy 550-szeresének megfelelő mértékben. Összehasonlításképpen: a Tejútrendszer évente három napnyi tömegű gázt termel.

Ilyen körülmények között a galaxis néhány tízmillió év alatt sterillé válik.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!