Zsarolóvírus-technológiák

2019.07.11. 22:50

Digitális immunrendszer védhetne meg az internet veszélyeitől

Egy internetes fenyegetésre általában nem ugyanúgy reagálunk, mintha a való életben érne minket negatív impulzus.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Kinga

A világháló az emberiség történelmének egy olyan felfedezése, ami talán csak a két lábra állással vagy a tűz használatával vethető össze a törzsfejlődésben. Az internet szerkezete, az adatok, információk, dokumentumok csomópontjaiból és a hiperlinkek sokaságának szálaiból áll, és biztosítja minden ember hozzáférését a tudáshoz – hangzott el a hirado.hu szemleanyaga szerint az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora a műsorban elmondta,

az internet felfedezése valóban az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb felfedezése az emberiségnek, azonban ezzel együtt az egyik legnagyobb veszélyforrás is.

Ma már arra sem vagyunk képesek, hogy felsoroljuk a zsarolóvírusokat, hiszen akadnak olyanok is már, amelyekkel még nem is találkoztunk.

Ilyenek például azok, amelyek néhány hónapja jelentek meg, és teljesen más természetűek, mint amilyeneket eddig ismertünk.

A legújabb zsarolóvírus-technológiák és az új természetű vírusok megjelenése újabb védekezési mechanizmusokat igényelnek. Ezekkel igen nehéz lépést tartani.

Az internetnek óriási gazdasági, társadalmi és politikai hatása lehet az információbiztonság területén, ennek kockázatát az államok kormányai minél jobban próbálják csökkenteni.

Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató is osztja azt a nézetet, hogy az internet amekkora találmány, akkorra veszély is lehet.

Szerinte

az embert nem arra alkották meg, hogy az informatikai környezetben éljen, ezért a zsarolóvírus fogalmának megértése és annak számítógépen való megtalálása is problémát okozhat, hiszen érzékszerveink nem erre lettek kitalálva.

Sokan azt mondják, hogy a mai embernek már rendelkezni kellene egy úgynevezett digitális immunrendszerrel, ami segítene minket, hogy kivédjük az interneten bennünket érő támadásokat. A probléma ezzel az, hogy

mivel nehezen értjük meg az informatikai fogalmakat, ezért egy internetes fenyegetésre általában nem ugyanúgy reagálunk, mintha a való életben érne minket negatív impulzus.

Keleti Arthur egy példával élt: ha arról értesülünk, hogy gyermekünk veszélyben van, rögtön felmegy az adrenalinszintünk, viszont,

ha azt olvassuk, hogy egy hacker éppen letölti a személyes adatainkat, akkor nem ugyanaz a folyamat indul be az emberi szervezetben, hiszen ezt nem érzékeljük ugyanakkora fajsúlyú problémának.

Az igazság az, hogy ez egy ugyanolyan súlyú gond lehet, hiszen a személyes adatainkról van szó, amelyeket most már az interneten tárolunk egy adattestben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!