A kis fekete ruha nyomában

2019.06.07. 06:00

Csinos, nőies – pedig nem is ember tervezte

Ez a startup cég, a Glitch gépi tanulási algoritmusok, mesterséges intelligencia által alkotott, trendi ruhákat értékesít.

A „kis fekete ruha” a nőies nők nélkülözhetetlen darabja, amely viselhető hétköznapi és kivételes alkalmakon egyaránt – ahogyan Coco Chanel az 1920-as években népszerűvé tette.

Azóta sok változata jelent meg: a legutóbbit két MIT-diplomás fiatal, Pinar Yanardag és Emily Salvador terveztette a Glitch nevű gépi tanulási szoftverrel.

Az MIT egyik kurzusa, a How to Generate (Almost) Anything, vagyis a

„Hogyan készítsünk (szinte) bármit”

arra ösztönzi a hallgatókat, hogy kreatív elgondolásaikhoz gépi tanulási algoritmusokat használjanak. Az AI (artificial intelligence, mesterséges intelligencia) alkalmazásával parfümöket és ékszereket is alkottak.

Ez ihlette Pinar Yanardag és Emily Salvador alkotókat arra, hogy elindítsák Glitchet, az új ruházati céget, amely AI által tervezett darabokat értékesít.

A „kis fekete ruha” olyan darab, aminek minden nő ruhásszekrényében ott kell lennie,

állítja Pinar Yanardag.

Mivel az AI a számítástechnika alapvető eszköze lett, úgy gondoltuk, hogy a „kis fekete ruha” terveztetése éppen jó lesz a kezdéshez nekünk, mondta.

Egyelőre főként tech érdeklődésű nők a vevőik, de hisznek benne, hogy az AI alkalmas a divat „demokratizálására”, mert motiválhat mindenkit, hogy könnyen bevethető eszközként terveztessen vele szép holmikat.

És persze azért az emberi kéz mindig belenyúlhat az algoritmusba.

Borítókép forrása: Glitch

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!