kevésbé rémisztő?

2021.07.06. 08:56

A Windows 11-ben már nem lesz kékhalál

A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át.

Exhausted mature businessman leaning while looking at computer monitor in office

Forrás: Shutterstock

Fotó: tmcphotos

A Microsoft sok új funkciót épít a Windows 11 operációs rendszerébe, ezek egy része pedig már kipróbálható az Insidereknek szóló előzetesben. Az androidos appok emulációja később érkezik, de a továbbfejlesztett Snap Assist például már elérhető.

Van egy olyan jelentős változtatás is, amellyel viszont még a tesztelők sem feltétlen találkoztak. A bétákban és előzetesekben a hibaképernyő zöld, azonban a The Verge jelentése alapján a Microsoft a stabil kiadásból kiveszi a kékhalált – tudta meg az Origo.

A legendás, kék színű hibaképernyő helyét fekete képernyős hibajelentés veszi át. A kékhalál már a Windows 1.0-ban is benne volt, majd a Windows 95-ben megújult, a Windows 8-ban pedig kapott egy szomorú emotikont. 2016-ban végül QR-kóddal frissítette a kékhalált a Windows 10, a szín viszont a nagyjából 30 év alatt nem változott.

Azt nem árulta el a Microsoft, hogy miért vált fekete hibaképernyőre a Windows 11 alatt, de egyesek szerint talán az lehet az oka, hogy ez kevésbé rémisztő, mint a kék, amikor előjön.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!