Digitália

2023.03.06. 06:00

Doktor Apple át fogja vizsgálni az egész testét

Az Apple-nek már nem csak arra kellenek a biometrikus adataink, hogy feloldhassuk a mobiljainkat. A cupertinói óriás arra készül, hogy beszkenneli a felhasználó arcát, nyakát, mellkasát, karját, lábát – gyakorlatilag a teljes testét –, hogy a telefon jelezze, ha aggódnia kell az egészsége miatt.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Roman Samborskyi

Ezt a március 2-án közzétett új Apple-szabadalmat először tavaly júliusban nyújtották be. Amint azt az AppleInsider először észrevette, az „Electronic Devices with Body Composition Analysis Circuitry” technológia célja a testösszetétel elemzése külső érzékelők által rögzített mélységtérképek alapján, beleértve a normál fényképeket és az infravörös képeket is.

Az Apple már alkalmazza az ilyen típusú biometrikus leolvasásokat az arc infravörös képével, de ez a szabadalom a technológiát merészen tovább viszi, és alkalmazza a test többi részére. Meghatározná a felhasználók nyakának, derekának, karjának és egyebeknek a mélységét.

Kép az Apple szabadalomból: ahol az úszógumi kialakul
Forrás: Apple

Mondhatjuk persze, hogy nem kell izgulni minden Apple-szabadalom miatt, ami csak megjelenik, de itt más a helyzet: ennek a technológiának a nagy része már ma adott.

A múlt hónapban kiderült, a cég közel jár ahhoz, hogy egy nem invazív (vélhetően tű nélküli) glükóztesztet készíthessen cukorbetegek számára okosórája, az Apple Watch segítségével. Ha a vállalat még nagyobb szeleteket akar kivágni az egészség- és fitnesztechnológia roppant jól jövedelmező tortájából, akkor a teljes testvizsgálat erőteljes start lesz hozzá.

A szabadalom szerint a szkenneléssel a felhasználók „demográfiai információi” jutnak el a „dedikált testösszetétel-elemző kérdőívből” vagy „egyéb egészséggel kapcsolatos alkalmazás részeként” a cupertinóiai adatfeldolgozó szerverekre. Szépen mennek most is adatok az Apple Watchról, és a cég már forgalmaz egy Fitness+ előfizetést videó- és audioedzésekkel, amelyek egy Apple Watch mérőszámait is tartalmazzák.

Forrás: Apple

A biometrikus adatok nem jelentenek újdonságot a technológia világában, de amit az Apple ebben a szabadalomban javasol, az teljesen új értelmet adna az úgynevezett „testadatoknak”.

Mivel az Apple képes lesz teljes képet kapni a felhasználó testéről, a szabadalom leírja, hogyan lehet a modellt „egy adott testrészen” edzeni. Ez magyarul azt jelenti, képes érzékelni, hogy mennyi izom gyarapodott a bicepszben, vagy mennyi petyhüdt úszógumi alakul ki a deréktájon.

Mivel a testzsír bizonyos „zsírzsebekben” raktározódik, például az arc és a nyak egyes részein, ezek a régiók jobban jelzik a test összetételét, mint más régiók – olvasható a szabadalomban.

Bár a szabadalom kellően homályos és céltudatosan sok mindenre utal, az Apple nyilván gépi tanulásos mesterséges intelligencia rendszer kifejlesztésére törekszik, amely alátámasztja ezt a technológiát. A szabadalom így szól: „Egy modell kiképezhető (!) az arc és a nyak zsírszázalékának előrejelzésére. A felhasználói vizsgálat során gyűjtött adatok képzési adatokként szolgálhatnak a modell betanításához.” Ez nyilvánvalóan és egyértelműen a mesterséges intelligencia bevetéséről szól.

Sőt.

Sőt, ezek a személyes adatok felhasználhatók a technológiai óriások által sokat emlegetett „célzott tartalom” továbbítására, azaz az Apple biometrikus adatokat akar használni célzott reklámozásra.

Ez pedig vörös vonal egy olyan cég számára, amelyiket bepereltek, mert követi felhasználóinak a tevékenységét, még akkor is, ha megígérte, hogy nem teszi. Ezek az egészségügyi és fitneszadatok felhasználhatók „a felhasználó általános jólétébe való betekintésre, vagy pozitív visszajelzésként használhatók fel a technológiát wellness-célok elérésére használó egyének számára”.

Nem világos, hogy melyik eszköz használná a szkennelési technológiát. Egy iPhone valószínűleg képes lenne feldolgozni és továbbítani a felhasználó teljes adatanyagát, de ez a technológia akár egy okostévébe vagy laptopba is beépíthető lehet. Az általa felkínált lehetőségek legalább annyira érdekesek, mint amennyire aggályosak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!