Ország-világ

2021.04.19. 07:00

Halálos baleset: vélhetően önvezető módban haladó Tesla ütközött fának

Két férfi meghalt azt követően, hogy az egyesült államokbeli Houston északi részén fának ütközött egy elektromos önvezető Tesla autó – közölték a hatóságok.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A Tesla vállalat elektromos autója vélhetően robotpilóta üzemmódban haladt.

A vezetőülésben nem ült senki

– mondta Texas állam Harris megyei rendőrőrsének őrmestere. Cinthya Umanzor a The Wall Street Journal című lap online változatának nyilatkozva beszámolt arról, hogy a két áldozat 1962-ben és 1951-ben született. Az egyik férfi az első utasülésen ült, míg a másik a Tesla hátsó ülésén.

A jármű éjszaka nagy sebességgel haladt egy kanyarban, mielőtt fának ütközött.

Az előzetes vizsgálat megállapítása szerint a jármű volánjánál nem ült senki.

„Majdnem 99,9 százalékban biztosak vagyunk benne” – tette hozzá a rendőr.

A Tesla és a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal nem reagált azonnal a sajtó megkeresésére.

A hatóságok vasárnap reggelig még mindig azt vizsgálták, hogy az első utasoldali légzsák kioldott-e – derült ki a jelentésből.

A személygépkocsik és teherautók önvezető képessége egy generáció óta a legjelentősebb változás a járműtechnológiában. A Tesla és más autógyártók hatalmas profitot látnak a sofőr nélküli vezetésben, ha sikerül leküzdeniük a biztonsági és szabályozási akadályokat. Az amerikai kormány most kezdi el azt a folyamatot, ami új biztonsági szabályokat és szabványokat hozhat a közlekedésben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában