Lemaradásban a felhasználók

2020.02.24. 12:04

Kétlépcsős azonosítást kellene használnunk a netes csalások ellen

A kétfaktoros autentikáció megoldást jelenthet az átverések kivédésére.

Forrás: Shutterstock

Erről beszélt Bársony Péter kiberszakértő az M1 aktuális csatornán. Kifejtette, ez azt jelenti, hogy a jelszó mellett egy másik – általában SMS-ben érkező – azonosítás is történik minden egyes belépésnél.

Hozzátette, nagyon nehéz egyébként felvenni a harcot a kiberbűnözők ellen, főleg úgy, hogy a felhasználók ebben nem partnerek. Szerinte ennek egyik oka, hogy az utóbbi időszakban

e téren olyan mértékű volt a fejlődés, hogy a felhasználók egyszerűen lemaradtak.

Az FBI statisztikája szerint az elmúlt öt évben 10 milliárd dollárnyi, vagyis 3000 milliárd forintnyi kárt okoztak a kiberbűnözők csak az Egyesült Államokban. A számokból világosan látszik, hogy növekvő tendenciáról van szó, hiszen míg 2015-ben még csak 1,1 milliárd dollár volt a veszteség, ez 2019-re 3,5 milliárdra nőtt.

Amerikában naponta 1200 bejelentést kapnak a bűnüldöző szervek ilyen visszaélések miatt.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!