Már hazánkban is

2020.01.21. 22:03

Mesterséges intelligencia segít a szívelégtelenségben szenvedőkön

Kockázatbecslést végez, s a betegek klinikai adatai alapján nyújt segítséget a kezelőorvosnak a magasabb halálozási kockázattal bíró szívelégtelen betegek azonosításában.

Forrás: Shutterstock

Ez olvasható a budapesti Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika keddi közleményében.

A rendszert az elmúlt húsz év során speciális eszközös terápián (szív működését újraszinkronizáló terápia – CRT) átesett szívelégtelen betegek adatai alapján fejlesztették ki.

Mint írják, a szív csökkent pumpafunkciója miatt kialakult keringési elégtelenség a súlyos onkológiai betegségekhez mérhető halálozással jár. A szívelégtelenségben szenvedő betegek mintegy harmadánál a szív kamráin belüli, ingerületvezetési zavar, vezetési blokk jelenik meg, mely tovább rontja a szív pumpafunkcióját.

Ennek a kezelését célozza egy speciális, három szívüreget ingerlő pacemaker beültetése,

a cardiális reszinkronizációs terápia (CRT).

Az eszközös terápia, melyet Magyarországon korábban Merkely Béla honosított meg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, enyhíti a szívelégtelenség tüneteit, javítja a betegek életminőségét és jelentősen javítva a túlélés esélyét.

A betegség természete miatt kiemelt jelentőséggel bír a magas halálozási kockázattal rendelkező betegek azonosítása, vagyis a személyre szabott rizikóbecslés, melynek segítségével kiválaszthatók azok a betegek, akik a beavatkozás után szorosabb utánkövetést igényelnek.

Ezen betegekre különös figyelmet kell fordítani az utánkövetés során, mivel még komplexebb gyógyszeres és eszközös terápia, esetlegesen szívtranszplantáció is szükségessé válhat, ami adott esetben a várható élettartam további növekedését jelentheti e betegek számára. Ebben nyújt segítséget a kutatócsoport által kifejlesztett döntéstámogató rendszer

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Európa egyik legnagyobb centruma, ahol a szívelégtelenség kezelésének valamennyi modern gyógyszeres és eszközös lehetősége elérhető. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával elindult Nemzeti Szívprogram, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tématerületi Kiválósági Programja keretében részesült anyagi támogatásban.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!