Az emberi agy mintázatával

2019.09.08. 06:00

Megváltoztatja az otthon fogalmát a mesterséges intelligencia

Dr. I.P. Park, az LG Electronics elnöke és technológiai vezetője a 2019-es, berlini IFA szakkiállítást megnyitó Future Talk című kerekasztal-beszélgetésen osztotta meg a vállalat vízióját a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) jövőbeli alkalmazásának lehetőségeiről.

A beszélgetés egyik központi témája a ThinQ márka volt, amely a vállalat mesterséges intelligenciát kínáló termékeit és szolgáltatásait, valamint wifi-alapú és IoT-funkciókat kínáló eszközeit egy AI-alapú okosotthon-rendszerben fogja össze.

A cég technológiájának fejlődését szemléltetve Dr. Park olyan intelligens tanulási koncepciót mutatott be, amellyel a robotporszívók képesek elkerülni a sarkokban és akadályokban való elakadást.

Az új eszközök az emberi agy neurális hálózatának működését mintázó Neural Engine technológiával felszerelt AI-processzor révén beépítve, azaz hálózati kapcsolat nélkül kínálják ezeket az innovatív funkciókat.

Hogy a felhasználók még kényelmesebben férjenek hozzá digitális eszközeikhez, az LG a hangfelismerésen túl is kutatja a felhasználó és eszköz közötti interakció lehetőségeit.

Ez olyan újításokat eredményez, mint például a Vision Park nevű intelligens kiegészítő modul, amely gyakorlatilag felhőben tárolt adatbázist használó vizuális szenzor. Dr. Park előadásában bemutatta, hogy a Vision Pack kiegészítéssel ellátott Styler képes vizuális információk alapján megállapítani a gépbe helyezett ruhák típusát, hogy aztán ennek nyomán adjon javaslatot az ideális ruhaápolási programra.

Az okostükör koncepciójának továbbfejlesztésével megalkotott ThinQ Fit nevű megoldás háromdimenziós kamerái képesek pontosan azonosítani a felhasználó testének méreteit, és ennek nyomán

valósághű avatárt alkotni virtuális ruhapróbákhoz.

Dr. Park előadásában külön kihangsúlyozta a partneri együttműködések terén tanúsított nyitottság fontosságát: a vállalat nemrégiben külső partnerek és fejlesztők számára is elérhetővé tette az LG ThinQ platformot, hogy ezzel is felgyorsítsa AI-technológiájának fejlődését.

Borítókép és illusztráció: LG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!