Szilágyi Liliána 2021 decemberében beszélt először arról, hogy édesapja gyermekkorától kezdve bántalmazta. Most megszólalt az egykori úszó ügyvédje és elmondta hogy áll az ügy.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokon eljáró ügyészség a büntetés helybenhagyására tett indítványt annak a férfinek az ügyében, aki az utcán ellökte az ittas állapotú barátját, aki ennek következtében a földre zuhanva beverte a fejét az útt
Holtan találtak egy 56 éves férfit Szeghalmon, az Ó-Berettyó csatorna mellett nyolc éve, 2012 márciusában. Később kiderült: a férfi közlekedési baleset áldozata lett.
Eldurrant az agyam, túllőttem a célon, az ember néha hoz elhamarkodott döntéseket – többek között ezeket írta ismerőseinek az a 37 éves békéscsabai férfi, akivel szemben azért emeltek vádat, mert másfél éve kilőtte a szomszédban lévő Wendy kutya szemét.
Becsalta a gyerekeket a házába, ahol a kisfiúkkal fajtalankodott, valamint alkohollal és cigarettával is kínálta őket egy 70 év körüli férfi Kötegyánban – írta lapunk egy éve.