kairó

siker / 7 hónapja
Ezüstérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a kairói világkupa-versenyen, ezzel megerősítette második helyét az olimpiai kvalifikációs rangsorban, így gyakorlatilag biztos, hogy ott lehet a tokiói ötkarikás játékokon.
ütközés / 11 hónapja
Egy robbanószerekkel megpakolt autó okozta a kairói onkológiai intézet közelében hétfőre virradóra történt robbanást – közölte az egyiptomi belügyminisztérium hétfő délután. Legutóbbi jelentések szerint a detonációnak 20 halálos áldozata van.
robbantás / 1 éve
Öngyilkos merénylő robbantott hétfőn este Kairó óvárosában, legalább három ember életét vesztette, az elkövető mellett két rendőr is meghalt – közölte az egyiptomi belügyminisztérium.
szponzorált tartalom
Az elektromos autó töltő a vendéglátást is felvillanyozza
tragédia
Meggyilkolták a Tottenham játékosának testvérét
a helyzet enyhítése / 10 perce
A kormány célja, hogy megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot
Csaknem háromezer új hely megteremtésével fel akarják számolni a börtönbizniszt is – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter.
Gyász
"Csillagok közt él már, angyalok közt jár, ott, hol csendből épül vár, s igaz lelkére az Isten vigyáz már. Utolsó üzenetként.... Drága Családom és Barátaim! Szeretném veletek tudatni, hogy az elmúlás útjára léptem 2020. július 3-án... Mivel fontos volt számomra, hogy utoljára még szólhassak hozzátok, ezért én Cservenák Katalin (Kata) életem 55. évében búcsúzom Tőletek. Drága férjemtől, szüleimtől, testvéremtől, gyermekemtől, unokáimtól és kedves barátaimtól 2020. július 14-én 14 órakor veszek végső búcsút. Gyere velem Te is utolsó utamra és kísérj el végső nyughelyemre a Ligeti Temetőbe
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Román Rudolf János békéscsabai lakos 2020. július 4-én 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 14-én 15 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS "Arcod örök marad, Nem száll el szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." Fájó szívvel emlékezünk Szabó Istvánra (nyugalmazott mozdonyvezető - Bánkút) halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Majthényi István Dániel ( szúnyog) békéscsabai lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 15.-én 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÉGVÁRY JÓZSEFNÉ (szül.: Busai Aranka Berta) gyulai lakos 2020.július 2-án, 90 éves korában csendesen, örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2020. július 17.-én 11 órakor veszünk végső búcsút a gyulai Szent József temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Álmodtál Te életedben sok-sok szépet, De a kegyetlen sors fiatalon mindent összetépett." MEGEMLÉKEZÉS Örök fájdalommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk Szaszák Pál halálának 13. évfordulóján. Gyermekeid, szerető szüleid, testvéred és családja
GYÁSZHÍR Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. DOMBI DÁNIEL MIHÁLY orvos, békéscsabai lakos 2020. július 1-én 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső búcsút 2020. július 15-én 12 órakor Békéscsabán, a ligeti Látogatóközpont nagytermében veszünk tőle. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Szikora János 86 éves korában Szikora Jánosné 81 éves korában elhunyt. Temetésük: 2020. július 16-án 13 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket 1 szál virággal róják le. Köszöni a gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Báróczi János békéscsabai lakos 66 éves korában elhunyt. Hamvait 2020. július 15-én 9,30 órakor szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lantos Pálné szül.: Tóth Terézia békéscsabai lakos 2020. június 27-én 88 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mazán János tűzoltó békéscsabai lakos 2020. június 25-én 68 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. július 10-én 12 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Oszlács Imre békéscsabai lakos 2020. július 01-én 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 14 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Gyászoló szerettei.
"Tiéd a csend a nyugalom, Miénk a könny a fájdalom." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Laczó Mátyás KITE Zrt dolgozója, békéscsabai lakos 60 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 10-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Külön köszönet dr. Róka Miklós háziorvosnak és a KITE Zrt Telekgerendási alközpont dolgozóinak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Barna Lajos békéscsabai lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 9-én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Crisztóf Jánosné volt békéscsabai lakos 79 éves korában elhunyt. 2020 június 26-án szűk családi körben elbúcsúztattuk. Hamvait a táci temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Nem ezt akartam, nem így akartam, Szerettem volna még élni, De a halál könyörtelen volt, el kellett menni. Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, Emlékem így áldás lesz rajtatok." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mihajlov- Valkó Éva volt békéscsabai lakos 2020. június 28-án, 37 éves korában csendesen megpihent. Drága halottunkat 2020. július 6-án 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk, hogy figyelsz ránk onnan fentről, s meghallgatod bánatunk de az lenne a legszebb mégis ha tudnánk, hogy mindennap láthatunk. Örökké emlékeinkben és szivünkben élsz." Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk Frey Mihály halálának 8. évfordulóján Szüleid, nővéreid és családjai
GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk és nagymamánk Homokiné dr. Kraszkó Mária nyugalmazott ügyvéd életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. július 8-án 12 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Lányai és unokái
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Miskolci Antalné szül. Hunya Irén békéscsabai lakos életének 107. évében csendesen megpihent. Szeretett elhunytunkat 2020. július 6-án 9.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
" Mikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, A domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk " Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát. Gondolj most arra, ki felülről vigyázz Rád. A halállal a létnek nem szakad vége, Emlékezz Rá, s veled marad örökre." ifj. MÁRTON KÁROLY halálának 9. évfordulójára __________________________ " Egy éve már nem látom arcodat. Egy éve már nem hallom hangodat. Egy távoli hosszú útra mentél, De szívemben élsz, és velem vagy örökké." id. MÁRTON KÁROLY halálának 1. évfordulójára Szerető családjaik
menekülés / 33 perce
„Ez a puma a gyerekem!” – kiáltotta a lengyel férfi, majd elbújt kedvencével az erdőben
ellenfelek / 48 perce
Álhírekkel szította a zavargásokat a szerb ellenzék
ez lenne a tolerancia? / 1 órája
Vérszínű festékkel öntötték le J. K. Rowling emlékplakettjét
Kínai áttörés / 1 órája
5G-s a kiszállított mobilok több mint fele
nemcsak a lélek töltődött fel / 1 órája
Lezárult a Muzsikál az erdő programsorozata
kék hírek / 1 órája
Gyulán motort-, Dobozon kamerát foglaltak le a rendőrök