17°
19°
10°

Illés Boglárka

szponzorált tartalom
Európai Hulladékcsökkentési elismerő oklevél a Klímanócskák vezetőjének
baleset
Komolyabb lehet Daniel Craig sérülése, mint eddig hitték
ovf / 24 perce
Továbbra is kisebb árhullámok érkeznek a magyarországi folyókon
A vízszintemelkedés helyenként jelentős lesz, de rendkívüli helyzetre sehol sem kell számítani.
Gyász
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Felföldi György Gyula, Régitemető u. 28. szám alatti lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én 13 órakor lesz a gyulai Református Új-temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lipcsei Gyuláné szül. Mile Piroska életének 92. évében rövid betegség után csendesen megpihent. Temetése 2019. május 21-én (kedden) 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesanyánkat, nagymamánkat, dédmamánkat, özv. Kakas Antalnét szül. Gál Zsuzsannát velünk együtt utolsó útjára elkísérték vagy fájdalmunkban bármilyen módon osztoztak. Gyászoló szerettei
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mochnács György víz-gáz-központi fűtés-szerelő mester békéscsabai lakos 2019. április 19-én, 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én 15 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Telhetnek a hónapok, az évek, szerető feleséged, gyermeked, kismenyed és unokád soha nem felejt el Téged, Drága Férjem!" GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Knyihár János békéscsabai lakos 2019. május 15-én, 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 23-án 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lindenfeld Zsigmondné szül. Povázsay Edit békéscsabai lakos 2019. május 16-án, életének 87. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. május 27-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér.” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Halász Istvánné szül. Guler Judit volt Egység utcai lakos 88 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 23-án 14 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Baji Lászlóné szül. Forgács Erzsébet (FORI) volt postai alkalmazott. Tragikus hirtelenséggel 66 éve korában elhunyt. Temetése 2019. május 22-én 14 órakor lesz a gyulai Református Új temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család 1/70 2-es minta A minta
"Nem hal meg az, akinek emléke Őrökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegedűs Józsefné szül. Hollósy Éva Erzsébet békéscsabai lakos életének 86. életévében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk a legdrágább édesanyára és nagymamára Hrabovszky Mihályné szül. Zahorán Dorottya halálának 11. évfordulóján. Szerető lánya és családja.
Drága Szüleink 55 évvel ezelőtt ezen a napon fogadtak örök hűséget egymásnak Okányban. Édesanyánk így írt versében: "Emlékszel? Egyszer nagyon régen, Mikor fiatalok és szépek voltunk, Az élet tengerén egy májusi napon Egy közös csónakba szálltunk..." 54 évnyi közös csónakázás után, 2018. november 27-én, közel egy évnyi küzdelem, élni akarás után Édesanyánk szíve utolsót dobbant. A csónak nélküle már lassan haladt, 2019. január 3-án végleg kikötött. Édesapánk követte Édesanyánkat! Közös csónakotok ma már tengernyi csillag közt ring tovább! A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Pap Gáborné szül. Lehoczki Judit békéscsabai lakos 81 éves korában elhunyt. Hamvait 2019. május 17-én 9 órakor helyezzük végső nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Zahorán Endre Mihály gyémánt diplomás gépészmérnök békéscsabai lakos 2019. május 8-án elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. május 17-én 12 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Horostyák Pál békéscsabai lakos 2019. április 30-án, 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 17-én 13 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Orovecz János (volt harisnyagyári dolgozó) Gyula, Alpár u. 25. szám alatti lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 17-én 11 órakor lesz a gyulai Szentháromság temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoóló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Maszlag Józsefné szül. Hegedűs Rozália békéscsabai lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. május 16-án 11 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jeney Béla Péter békéscsabai lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 17-én pénteken 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Seres Józsefné szül. Dudás Anna békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 15-én 10 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben . Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Hortobágyi Józsefné szül. Balogh Erzsébet (körzeti ápolónő) Tarhos, Dózsa u 3. szám alatti lakos életének 76. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. május 14-én (kedden) 11 órakor lesz a tarhosi köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Szívedben nem volt más, Csak jóság és szeretet, Munka és küzdelem volt egész életed." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Péli Mihályné szül. Krizsán Mária (Szőnyeg szövő nyugdíjasa) békéscsabai lakos 2019. május 8-án, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 14-én 14 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
autista univerzum / 1 órája
A történet ott kezdődik, ahol általában a mesék véget érnek
görbüljön a bot! / 1 órája
A szabadidős sportok közül a horgászat a legnépszerűbb hazánkban
újrahasznosítás / 1 órája
Védje a gorillákat, adja le használt mobilját az állatkertben!
különleges alkalom / 1 órája
Plácido Domingo koncertjével nyitja meg kapuit a Szent Gellért Fórum
Tech cég az első négy / 1 órája
Az Apple áll a Forbes 100-as toplista élén
Forma-1 / 2 órája
Lauda aláírása örökre a Mercedeseken marad