A Szegedi Ítélőtábla súlyosította az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetését annak a Békés megyei férfinak és nőnek az ügyében, akik nehéz körülmények között élő nőket prostitúcióra vettek rá.
A Békés Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a gyulai férfival szemben, aki tavaly májusban az utcán késelt halálra egy másik férfit, és saját barátját is megsebesítette.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nem jogerősen elítélt három kevermesi személy büntetésének súlyosítására tett indítványt a Szegedi Ítélőtáblának.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Gyulai Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának a helybenhagyását annak a szarvasi férfinak az ügyében, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt korábban a Békés Megyei Főügyészség
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokon eljáró ügyészség a büntetés helybenhagyására tett indítványt annak a férfinek az ügyében, aki az utcán ellökte az ittas állapotú barátját, aki ennek következtében a földre zuhanva beverte a fejét az útt
A Gyulai Járási Ügyészség minősített testi sértés miatt kezdeményezte egy 24 éves büntetett előéletű, többszörös és különös visszaesőnek minősülő férfi letartóztatását, aki még november 27-én több időskorú sértettet bántalmazott a gyulai hajléktalanszálló
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását indítványozta azzal a Békés megyei elkövetővel szemben, akit a Gyulai Törvényszék jelentős mennyiségű
kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nem jogerősen 10