A féléves kényszerszünet után megkezdi országjárását a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház; a társulat augusztus 20-ig 40, székhelyen kívüli felkérésnek tesz eleget – tájékoztatta a színház az MTI-t szerdán.
Öt új bemutató, köztük három ősbemutató várja a Gyulai Várszínház 58. évadának részeként a nézőket. Az összművészeti fesztivált június 25-től augusztus 19-ig rendezik meg, amelyen a legnevesebb hazai és határon túli magyar művészek is fellépnek majd.
„A nyárspolgár azt hiszi, hogy a művészet művelődési anyag. A többé-kevésbé normális ember tudja, hogy élmény, amely felveri az életörömet.” – Márai Sándor
A Gyulai Várszínház idei programja is nagy figyelmet fordít a nemzeti múltunk különböző eseményeit feldolgozó darabok bemutatására – tudtuk meg dr. Elek Tibor igazgatótól.