nincsenek szavak

2021.09.26. 13:20

TikTok-kihívás miatt lett öngyilkos a tízéves kisfiú

Egy értelmetlen és veszélyes internetes kihívás miatt vesztette életét egy tündéri kisfiú. Szülei szerint kizárt, hogy önszántából dobta el az életét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy fára akasztotta fel magát az a 10 éves fiúcska, akire két évvel idősebb nővére talált rá. A gyermek életét már nem tudták megmenteni. Szülei úgy vélik: csak egy netes kihívást akart teljesíteni.

A 12 éves, Georgiában élő Madison sikítva rohant be a családjához, amikor megpillantotta öccsét a kertjükben, egy fáról lógva, kötéllel a nyakán. Noha azonnal megkezdték a kis Robert Craig újraélesztését, valamint a mentőket is kihívták, a kisfiút már nem lehetett visszahozni az életbe.

Noha a kis Robert a születésétől kezdve csak az egyik szemére látott, mindig is életvidám volt, mosolygós és örömteli. Szülei szerint kizárt, hogy el akarta dobni az életét. Egy TikTok-kihívást okolnak.

A blackout (azaz ájulás) néven emlegetett feladat lényege, hogy a résztvevők addig tartsák vissza valamilyen módon a lélegzetüket, amíg el nem ájulnak.

Sejtésüket támasztja alá, hogy a kisfiú mellett megtalálták azt a tabletet is, amivel a videókat készítette a közösségi oldalra – számolt be a tragikus esetről a CBS hírcsatorna alapján a Bors.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják az ügyet.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!