Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

Szörnyű dolgot tettek a milliárdos gyerekeivel a tatai símaszkos rablók

Öt férfi tört be 2017-ben egy tatai luxuslakóparkba, hogy az ott élő milliomos vállalkozó pénzét elvigyék. Az értékekért olyan dolgokat tettek, amik még egy akciófilmben is meredeknek számítanának.

2017-ben akciófilmbe illő betörés történt egy tatai luxuslakóparkban: az ott élő családra ugyanis egy rendőrségi különítménynek álcázott öttagú rablóbanda csapott le, az anyát, az apát, a 11 éves kislányt és a 8 éves fiút gyorskötözővel megkötözték, majd agresszívan vallatni kezdték őket – írja a Bors.

Kiderült, nem véletlen célpontok voltak, a családfő ugyanis híres, mi több, milliárdos vállalkozó volt, korábban az ország 100 leggazdagabb emberének listáján is szerepelt, számtalan luxusautó és egy hajó tulajdonosa is volt. Nem volt titok: a berontó banda a férfi értékeire utazott, a családot ezért a hálószobába vonszolták, ahol az egyik tag őrizete mellett a másik négy azonnal értékek után kutatott.

Dosszié

Gyerekek kínzásával akarták kicsikarni a szülők pénzét

Miután azonban értékeket nem találtak, a bandatagok először a nőt kezdték fenyegetni: az édesanyától kértek céges iratokat és pénzt, majd verni kezdték a férjét is, és mindkettőjüket azzal fenyegették: ha nem segítenek, megölik őket és a gyerekeket is.

A férfi ekkor az egyik gyerekhez lépett, és a riadt kicsinek az ujjait kezdte el késsel szurkálni, miután közölte a szülőkkel: ha nem segítenek, levágják a gyerekek ujjait.

Dugóhúzó segítségével menekült a család

A családot aztán a pincében berendezett biliárdszobába zárták be, amit eltorlaszoltak, a kilincsét pedig belülről leszerelték, hogy ne juthasson ki senki. Míg a megkötözött család a szabadulásért küzdött, a bandatagok bezsebelték a házban található értékeket, azaz majdnem hatmillió forintnyi ékszert és órát és csaknem kétmilliónyi készpénzt vettek magukhoz, végül aztán elmenekültek. A családfő aztán összeszedte minden lelkierejét, és egy dugóhúzó segítségével kiszabadította magát, aztán az egész családját, és azonnal értesítették a rendőrséget. Így aztán nem sokáig menekült a tettes, az egyik tagot, H. Tamást ugyanis elfogták, és bíróság elé állították.

Ügyében hétfőn hirdettek ítéletet. Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-t arról tájékoztatta, hogy a Tatabányai Törvényszék június 21-én ítéletet hozott. A vádlottra, a tatai rablás vonatkozásában, a törvényszék 12 év fegyházbüntetést szabott ki, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, ezen túlmenően 2 évre eltiltotta a járművezetéstől is. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője fellebbeztek a döntés ellen.

A banda többi tagját azóta is keresik.

Borzalmas pillanatok zajlottak azon a márciusi éjszakán a tatai házban 😱

Posted by Kemma.hu on Monday, June 21, 2021

Hozzászólások

húha
Brutálisat villantott egy autóban Tóth Andi
Bundesliga / 1 órája
Októberig nem költözhet be új stadionjába a Freiburg
Folyamatos problémák vannak az elektromos hálózattal és az adattovábbítással.
Gyász
Megemlékezés Gyógyulni mentél De rossz kezekbe kerültél Haza már sohasem jöhettél Neked itt lenne a helyed közöttünk Felnevelni 6 éves gyermekünk. Szomorú, fájdalmas hosszú egy év telt el azóta, hogy szeretett családtagunk Farkasinszki István tragikus hirtelenséggel 44 éves korában itt hagyott bennünket. Örök fájdalommal és szeretettel szívünkben emlékezünk rá 2021. augusztus 01-én 10 órától kezdődő Istentiszteleten a békéscsabai Református templomban. A gyászoló család.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Uhrin András volt Békéscsaba Tolnai utcai lakos 2021. július 09-én 92 éves korában pécsi otthonában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 03-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik, utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
" Az Édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér" KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetet, mindazoknak, akik ismerték, és szerették BÉKÉSI FERENCNÉ Szül. Balla Katalin Márta csorvási mezőgazdasági vállalkozó temetésén megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mészáros Jánosné szül.: Dorkovics Ilona békéscsabai lakos életének 91. évében elhunyt. Temetése 2021.07.30. 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Gyula gyulai lakos életének 64. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. július 28-án 11 órakor lesz a gyulai Ó Református temetőben. Drága férjemtől, édesapánktól, tatánktól búcsúzunk. Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, akik mély fájdalmunkat bármilyen formában enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Vig Gábor békési lakos 97 éves korában elhunyt. Temetése 2021. 07. 28-án 9 órakor a békési Rózsa temetőben lesz A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Tomonicska János honvéd hősi halálának 105. évfordulójára. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Unokái, dédunokái, ükunokái
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lipcsei István békéscsabai lakos 2021. július 9-én 32 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
“Elhagytál egy időre, De tudjuk, hogy nem örökre. Szívünk fájdalmában egy a vigaszunk, Hisszük, hogy egyszer újra találkozunk.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy, Laurinyecz János (Lobi) kétsopronyi lakos életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. július 24-én (szombaton) 10 órakor lesz a kétsopronyi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és kérjük, hogy koszorú helyett egy szál virággal emlékezzenek meg Róla. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉKÉSI FERENCNÉ Szül. Balla Katalin Márta Csorvási mezőgazdasági vállalkozó 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 23.án, pénteken 10 órakor lesz a csorvási Köztemetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Máté Gergely 2021. július 13-án életének 73. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatása 2021. július 23-án 11 órakor a sarkadi Körösháti temetőben lesz. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk. hogy KLIMENT MIHÁLY békéscsabai lakos 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. július 26-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSICSELY MIHÁLY volt Békéscsaba Május 1 utcai lakos 95 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. július 23-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy KOKAVECZ PÁL nyugállományú határőr főhadnagy orosházi lakos életének 83. évében váratlanul elhunyt. Hamvait 2021. július 21-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk hogy VOZÁR PÁLNÉ szül.: Lipták Judit TANÍTÓ békéscsabai lakos 2020.július 07-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021.július 23-án 15 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy CSJERNYIK MIHÁLY békéscsabai lakos 79 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. 07.20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. a gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk Baukó Mihályné szül. Kemény Margit békéscsabai lakos 86 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük el és helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Jancsok Györgyné született Weinberger Lívia ( volt röntgen asszisztens) békéscsabai lakos 2021. július 15-én 91 éves korában elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy VESZELKA ANDRÁSNÉ szül.: Kurgyis Judit Katalin békéscsabai lakos 2021. július 09-én 83 éves korában elhunyt. Szeretett elhunytunkat 2021. július 19-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak,akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették hogy PUSKÁS JÓZSEF volt műszaki oktató, pedagógus 68 éves korában váratlanul elhunyt. Földi maradványait szűk családi körben helyezzük nyugalomba. A gyászoló család
rendőrségi beszámoló / 2 órája
Jobban figyelnek a gyorshajtókra Sarkadon
L. B.
törpeharcsa / 2 órája
Tízezrével halásszák ki az ivadékokat a Körösökön
P. G.
bővítés / 3 órája
Megújul a gerlai orvosi rendelő
beol.hu
sasfiókák / 4 órája
Világrekord született a Körös-Maros Nemzeti Parkban
beol.hu
Jubileumi kiadás / 4 órája
Gyönyörű képeken mutatja be Váradi Levente a magyar néptáncot
Megbízható források / 4 órája
A Twitter összefog két nagy hírügynökséggel