Hallgassa élőben!
Fotó: Ripost

Megszólalt az ismert családorvos: így alakul az oltási kedv a gyerekeknél

Már 12 éves gyerekek is olthatók és két nappal a szeptemberi iskolakezdés előtt oltási kampány indul a védettségükért. Így reagált a hírre dr. Bense Tamás családorvos.

„Nagyon örülök neki, hogy már a 12 éves gyerekek is olthatók. Bízom benne, hogy ez az iskola előtti kampány minél több szülőt meg fog érinteni és nagyon sokan élni fognak az oltási lehetőséggel” – nyilatkozta a Ripostnak a családorvos, aki azt is elárulta, hogy már korábban is sokan érdeklődtek nála az oltás iránt.

 

„Az elmúlt hónapokban több szülő is jelezte, hogy várják a lehetőséget, azt, amikor olthatóak lesznek a kiskorúak. Nagy örömömre az oltási kedv a gyerekeknél számos körzetben meghaladta a 40 százalékot. Az ideális az lenne, ha az oltakozók száma elérné a 80 százalékot, így az ő körükben kialakulna a nyájimmunitás” – vélekedik Bense Tamás. Hozzáteszi, ez már csak azért is lényeges, mivel a teljes populáció 20 százalékát teszi ki a 18 éves kor alatti korosztály. „Amennyiben ebből jó nagy számban történne meg az oltás, akkor az a felnőtt lakosság védelmében is nagy jelentőségű lenne”.

Most kapcsolódik be az oltási programba

A szakember az oltásért hozzá fordulókat eddig az oltópontokra irányította, mostantól viszont már nála is megkaphatják az oltást a gyerekek.

„Idáig oltópontokon kapták meg az oltást, akik nálam érdeklődtek. Az iskolai kampányban, augusztus 30-án és 31-én azonban már én fogok oltani, mivel most kapcsolódom be az oltási programba. Három iskolát fogok beoltani. Reményeim szerint minél nagyobb számban jönnek majd és veszik fel a vakcinát a diákok”

– bizakodik Bense Tamás, aki szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a 18 év alattiak, akik eddig már megkapták az oltást nagyon jól viselték azt, nem volt említésre méltó oltási reakció náluk.

Ezt kell tudni a fiatalabb korosztály oltásáról

Az érintett korosztály tagjait a szülők a vakcinainfo.gov.hu honlapon tudják regisztrálni.

A gyermekek oltásánál minden orvosnak meg kell várnia, hogy annyi gyermek jelentkezzen, hogy egy ampullából az összes kinyerhető adag beadható legyen.

Amennyiben a gyereknek valamilyen krónikus betegsége van, az oltás előtt a szülő konzultáljon a kezelőorvossal.

A 15 év alattiak oltása jelenleg csak Pfizer-vakcinával lehetséges, Pfizer-oltások folyamatosan foglalhatóak a kórházi oltópontokon.

Az oltásra a szülő vigye magával a hozzájárulási nyilatkozatot.

Az immunizálás önkéntes, arról a szülő jogosult dönteni.

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
tűzoltóság Cs. I.
Jó ütemben halad a munka, az új év elejére elkészülhet az orosházi laktanya
Koronavírus / 6 perce
Egyre több program marad el Romániában a járvány terjedése miatt
Több eseményt töröltek, másokat pedig módosítottak a Temesvári Magyar Napok szervezői.
Gyász
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kósa Györgyné szül. Kesjár Mária békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PUSKÁS SÁNDOR 2021. szeptember 11-én, 68 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 20-án 13 órakor veszünk búcsút református szertartás szerint a gyulai Szentháromság Temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él!
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Szappanos György (volt Kerámiagép és Mezőker dolgozó) békéscsabai lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet a Dr. Réthy Pál Kórház Nefrológiai osztály és a Dialízis Központ összes dolgozójának az áldozatos munkájukért. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Holecska Istvánné szül. Paulik Erzsébet békéscsabai lakos életének 93. évében csendesen megpihent. Temetése 2021.szeptember 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Juhász András József "Dudi" volt kétegyházi, békéscsabai, telekgerendási lakos 2021.augusztus 27-én, életének 77. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Sírod előtt állunk, talán Te is látod körülötted van szerető családod." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Dávid Istvánné szül. Kucsara Dorottya halálának 15. évfordulóján. Szerető családja
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dudás Mihályné szül. Betkó Dorottya békéscsabai lakos az Élésker nyugdíjasa, Népművész mester 83 éves korában elhunyt.Temetése 2021. szeptember 13-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Bácsfalvi János békéscsabai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. szeptember 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda." MEGEMLÉKEZÉS Laurinyecz György halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lukoviczki György békéscsabai lakos 2021. augusztus 26-án, 71 éves korába elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Baranka Györgyné szül. Zsíros Judit békéscsabai lakos 90 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 9-én 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Itt vagy velünk lelkünk mélyén, örökre bevésted magad. Tudjuk, soha nem látunk már, de jó tudni, hogy velünk vagy." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Horváth János halálának 7. évfordulóján. Felesége és a család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Béla (lakatos mester) békéscsabai lakos 79 éves korában örökre megpihent. Temetése akaratának megfelelően, szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Brém Istvánné szül. Csicsely Zsuzsanna halálának 10. évfordulóján. Szerető férjed és családja
"Anya tudod, most arra gondolok, velem vagy és nem csak álmodom. Hozzád bújok, cseng a hangod, dúdolgatsz nekem, mosolyogva, kedvesen szólsz: -ne sírj gyermekem- Szívem megremeg, gyönyörű az álom, édesanyámat - újra megtalálom-, Fénysugárral ölel át, a végtelen szeretet, mely örökre megőrzi emlékedet." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Hernik Ferencné szül. Dóczi Viola kétegyházi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Matuska Julianna békéscsabai lakos 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 14.30 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Örökre velünk maradsz" GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szécsi László kondorosi lakos 76 éves korában elhunyt. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
"Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, apósom, nagypapánk Dr. Máté István (Közgazdasági Szakközépiskola volt tanára, szaktanácsadó) 80 éves korában súlyos betegség következtében eltávozott. Búcsúztatása 2021. szeptember 8-án 9 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Baukó János békéscsabai lakos 2021. augusztus 27-én, életének 79. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 7-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szlancsik János Békéscsaba (fényesi) lakos 2021. augusztus 27-én, 68 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. szeptember 8-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a fényesi evangélikus temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
átadó / 26 perce
Új mentőautóval gazdagodott Szarvas
Vásári Erzsébet
Összhangban a természettel / 26 perce
Bármilyen étrendet tart, az Öko Zsibongón biztosan talál kedvére valót
az igazság / 1 órája
Kitálalt a szakértő: így hat a férfiasságra a koronavírus
bundesliga / 1 órája
A kölni öltöző a Stöger alatti időket idézi
Orosháza / 1 órája
Volt munkatársát rabolta ki egy férfi
Beol.hu
dombegyház / 1 órája
Jogosítványa nincs, mégis elvitte más autóját egy férfi
Beol.hu