Járvány

2021.02.23. 13:36

Erről minden szülőnek tudnia kell! Így ismerheted fel a sokszervi gyulladást a gyerekeken

A koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás témájáról fontos beszélni, hiszen lényeges idejében észlelni a bajt. Magyarországon már több gyereknél okozott súlyos, intenzív ellátást igénylő tüneteket a szövődmény.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy gyermekrendelő zárt Facebook-csoportjában arról írnak, hogy a Covidon átesettek 1-2 százalékát érinti a ritka, de súlyos betegség.

Az enyhe tünetekkel jelentkező fertőzés után általában 2-4 héttel később jelentkezik a MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome in Children), kései szövődményként.

A panaszok hátterében tehát a korábbi vírusfertőzésre adott kóros immunreakció következtében kialakuló gyulladás áll.

Tünetek:

  • több napja tartó magas láz
  • erős hasi fájdalom
  • hányás vagy hasmenés
  • gyakoriak a bőrtünetek, valamint a kétoldali kötőhártya gyulladás, szemvörösödés.
  • a labor paraméterek rendkívül súlyos gyulladást igazolnak és a teljes vérképben gyakori akár több komponens alacsonyabb száma
  • a betegek többségénél jelen van valamilyen szív érintettség, ami jelentkezhet ritmuszavarban vagy szívizomgyulladásban is, mely a szív súlyos működészavarát okozhatja
  • Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyosak, és gyorsan romlik a gyermek állapota, ezért fontos, hogy mielőbb orvoshoz kerüljön.

    A kicsiknél sok esetben tünetmentesen, vagy egy náthával zajlik a koronavírus fertőzés. Ha azt gondoljuk, hogy a gyerek még nem esett át a betegségen, akkor is érdemes a sokszervi gyulladásra gondolni, ha ezekkel a tünetekkel találkozunk.

    Borítókép: illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!