Beol(va)show

2008.11.09. 12:20

Kelebce

Az argentin hatóságok eljárást indítottak a „Celeb vagyok, ments ki innen!” című műsor 104 magyar munkatársa és közreműködője ellen. Most kaptam a hírt sms-ben. Nagyszerű. Remélem, úgy megvágják őket, hogy egy életre elmegy a kedve a kereskedelmi tévéknek a sztárutaztatós, dzsungeles majomkodástól.

Hartay Csaba

Ezt kell nekünk nézni esténként főműsoridőben. És ez a celeb szó, ez minden eddigin túltesz. Kelebnek ejtem, jobban hangzik, menőbb, usább. Ráadásul nem elég, hogy az ertéelen megy az agyzsugorítás, mára a tévékettő is beindította az afrikai keleblégióját. (Hálásak lesznek a nyelvészek, pillanatok alatt tíz új szóval gazdagítom a szép magyar nyelvet.)

Szeretném megjegyezni, hogy Horváth Ágnes sztárkeleb. Egy bukott egészségügyi miniszter. Frei Tamás pedig megdöbbenve betűzi a hülye magyaroknak, hogy Afrikában m e l e g van. Nagyon kemény, álmomban sem gondoltam volna. Úgy tudtam, ott kellemes szellő lengedez, húsz-huszonkét fok, pár bárányfelhő az égen, és minden feketének fizetnek egy feketét.

Egy dologra jó ez a műsor. Megvilágosodik végre az átlag hülye magyar előtt, hogy ezek a sztárkelebek ugyanolyan büdös bunkó parasztok, mint amilyenek mink vagyunk, 5séjm. A kelebeknek ugyanúgy kell sz@rniuk, hunngyozniuk, mint nekünk itthol, ráadásul még beszélnek is róla sokat. Undokok, hisztisek, kelebek. A mentsél ki innenfelé műsor házigazdái láthatóan jól szórakoznak az ő kis kelebkéiken.

A hirdetés után folytatódik
Jaj, de ne, nem akarok ezekről értekezni. Tényleg, egy pillanatra megálltam a billentyűzésben, és rádöbbentem, hogy házi dolgozatot írok a kelebekről. Fejezem abbafele azonnali jelleggel. Kelebcébe kerültem, nem tagadom, ragadom ragodom (Hiphop boys – ex kelebek). Bárhová indulok, kelebek fogadnak. Nézem a kedvenc honlapjaimat, kelebek. Tévé-keleb. Újság-keleb. Szükségünk van kelebekre. Leginkább olyan kelebek kellenek nekünk, akik az égvilágon semmit sem vittek véghez azon kívül, hogy kelebek.

Ha női lányok, akkor esetleg sogszor’ létesítettek szegszuális’ agtust’ fontos bácsikkal, hogy bekerüljenek a vibráló dobozba. Ez a tény felébreszti bennünk a reményt, hogy akár mink is lehetünk kelebek, sőt, esetleg már azok is vagyunk, csak még éppen nem hívtak meg Usargentínába, Afrikába, vagy az újonnan alakult Kelebunióba. Imádjuk hát őket, a kelebeket, ők a mi Isteneink, mentsváraink, reményeink. Gyűjtsünk pénzt egy monumentális Horváth Ágnes szoborra!

Benkő Dániel hímtagja mától legyen a magyar címer (nemi)szerves része! Fekete Pákót a Magyar Tudományos Akadémia élére! Meg ilyenek. De kell egy kis szünet. Átugrom a mindeddig ismeretlen szomszéd Pali bácsihoz, megiszunk egy cseresznyepálinkát a vasárnapi ebéd előtt.

Uramisten! Azzal, hogy Pali bácsit beleírtam a cikkbe, máris kelebbé avattam. Már pakol is a hátizsákjába, megy Argentínába, visz pacalt meg páleszt. Állítólag jóval nagyobb a farka, mint Benkő Dánielnek. Odacsörget a huszonnyolcassal. Tarolni fog. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!