Beol(va)show

2008.09.11. 13:25

Nem lesz vázáremelés

Jön Kormány Viktor, azonnali, előrehozott szakértői szakértéssel, visszatér nagypapaként, mint Rambo, nincs kegyelem, ad két pofont minden gárdának, bandának és gyengén muzsikáló popegyüttesnek.

Hartay Csaba

Egyre szebb képet fest a politikai paletta. A Figyusz nyugalmi állapotban végigmosolyogja, ahogy a régi jó harcostársai által összezavart Feri szédelegve fejeli le a pulpitusa mögötti vörös díszletet, majd csörömpölések közepette, látványosan esik vissza oda, ahonnan jött, a színfalak mögötti süllyesztőbe.

Eljön a mi időnk, az új (régi) csapat kihúz bennünket a pöcegödörből. Kapunk, nyerünk, kaszálunk. Nagy változások jönnek. Nem lesz vázaáremelés. Gondoljatok bele, olcsó vázába tehetjük a millió-millió rózsaszálat a sok randa szegfű helyett. Boldogság, virágtenger. Szükségünk van rá, a tévében mondták.

Megoldódni látszik még egy égető probléma is: nem lesz vázáremelés sem. Minden kerékpárváz ugyanazon az áron lesz elérhető, mint tavaly, a hülyének is megéri. A kerekek áráról egyelőre hallgatnak, de kit érdekel, lényeg a váz! Éljenek a reformok!

Ja, és minden lakásba ingyé’ bevezetik az adót. Fizetsz, ha belépsz, fizetsz, ha elmész otthonról. Megéri majd az utcán tüntetgetni naphosszat. Hogy mi ellen? A jó édes ku anyjuk ellen, hogy takarodnának már el az országból! Kik? Ne akadékoskodj folyton, kapd össze magad, beverünk pár kirakatot, ez a lényeg.

Totál megváltoznak a tévéműsorok is. A Hal a tortán című gasztroceleb vetélkedő újabb epizódjaiban egy asztalhoz ülnek végre a magyar államférfiak. Kóser magyaros pulipörkölt lesz a menü, elfogyasztása szigorúan romásan, csak kanállal. A barátok köztbe belép Dojcs Tamás, s egy epizód erejéig feleségül veszi Magdi anyust, felvéve egy rövid időre a Dojcs-Magdianyus Tamás nevet. A többi maradjon meglepetés.

Majdnem kihagytam a legfontosabbat. Nem lesz lázáremelés sem. Eddig sem kellet fizetni egy izmos influenzavírus beszippantása után, és hurrá, ezután sem kell! Nyugodtan lehet dugdosni a lázmérőket, ingyen, akárhová.

Jön Kormány Viktor, comeback, baby comeback.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!