Kordonka

Gameboy (Gonzó álarcban). A szerző hivatali beosztásánál fogva nem vállalhatja polgári nevét. Belülről látja és bírálja a bürokráciát, de hogy egzakt információi lehessenek, úgy kell tennie, mintha velük lenne. Pedig egy igazi revolúcionyér.

Igen, ez a megoldás, gyúl ki agyamban a Fény. Szembe kell mennem a rám erőltetett szabályokkal. Igazságot kell szolgáltatnom, érzem, hogy ez a sorsom, ez a Feladatom. Nekikezdek.
Bömbölök, visítozok, csapkodok, semmi. Körülnézek, mindenhol rácsok, a kordon masszívan terebélyesedik körém. Folytatom az artikulálatlan vinnyogást, sehol senki. Bökdösöm a felépítményt, megpróbálom felmérni masszívságát. Hümm, kifejezetten erősnek tűnik, nyilvánvalóan szakértő kezek emelték. Dühödten rázom a kordont, jobbra-balra feszegetem, egyszer csak távolabbról hangokat hallok. Menetelés zaja hallatszik. Kíváncsian, kissé félve, de tettem magasztosságának tudatában büszkén nézek fel. Magas, nagydarab embert látok, sötétkék ruhában. Vérben forgatom a szemeimet, mérges pillantásokat vetek rá, az ökleimet mutogatom.

„Tudom, más eszközökhöz kell folyamodnom. Tervezni kezdek, tudatosan. Komótosan körbejárom a kordont, vizsgálgatom, nézegetem, majd felfedezem, hogy az egyik oldalán gyengébb a rácsozat”

Fura, mintha mosolyogna; majd integet, és eltávolodik. Rángatom a rácsokat idegességemben, és értetlenségemben. Micsoda arcátlanság… az ájulásig fel vagyok háborodva. Folytatom a hadműveletet, feszegetem tovább a rácsokat, rángatom, húzom-vonom, minden izomerőmet bevetve, de úgy tűnik, ez nem elegendő. Tehetetlennek érzem magam, de tisztában vagyok önnön hősiességemmel. Tudom, más eszközökhöz kell folyamodnom. Tervezni kezdek, tudatosan. Komótosan körbejárom a kordont, vizsgálgatom, nézegetem, majd felfedezem, hogy az egyik oldalán gyengébb a rácsozat. Nekifeszülök teljes testsúlyommal, mire az recsegni kezd. Ekkor újra feltűnik a sötétkék ruhás ember, talán kissé dühösebb, mint az előbb. Felém jön, szorít be a sarokba. Közben rám néz, és kezeivel elhesseget a rácsoktól, mutatóujját mintegy figyelmeztetésként felemeli, majd ismét eltűnik. Ekkor már azért sem adom fel. Tudom, hogy amit teszek, fontos, talán a legfontosabb dolog az életemben. A sarokból kilépve újra és újra nekifeszülök, amire a kordon egy nagy reccsenéssel megadja magát, én pedig a szabadság, és a beteljesülés mámorító érzésével emelem magasba a rácsok darabjait.
Végre kiszabadultam a járókámból. 
Kitotyogok a konyhába, szüleim vacsoráznak éppen, először csodálkozva néznek rám, majd nevetésben törnek ki. Feszengve állok a konyhában, egyik lábamról a másikra billegve, a rácsdarabok immár meglehetősen komikusan mutatnak a kezemben. Hm. Nem értem. Mi értelme is volt?                                          

<!-- Kordonka Alapvető állampolgári jogaim gyakorlásában vagyok korlátozva. Tudom, hogy felmérhetetlen károkat okozhat ez majdan az életemben. Leülök a sarokban, stratégiát kezdek kidolgozni. Engedetlennek kell lennem. gameboy Gameboy (Gonzó álarcban). A szerző hivatali beosztásánál fogva nem vállalhatja polgári nevét. Belülről látja és bírálja a bürokráciát, de hogy egzakt információi lehessenek, úgy kell tennie, mintha velük lenne. Pedig egy igazi revolúcionyér. „Tudom, más eszközökhöz kell folyamodnom. Tervezni kezdek, tudatosan. Komótosan körbejárom a kordont, vizsgálgatom, nézegetem, majd felfedezem, hogy az egyik oldalán gyengébb a rácsozat” -->