Megyei tornát rendeznek Kondoroson

Január 23-24. között első alkalommal rendezik meg Kondoroson azt a nagyszabású teremlabdarúgó-tornát, melyen 16 megyei bajnokságban szereplő felnőtt alakulat vesz részt.

Mint azt Nyúl Gábor ötletgazda, és az esemény egyik fő szervezője elmondta, eredetileg az I. osztályt alkotó 15 együttest, valamint a második listavezetőjét szerették volna meghívni a téli felkészülés rajtjához igazítva, de a Füzesgyarmat, a Mezőhegyes és a Dévaványa számára nem jó az időzítés. Helyükbe ezért a második ligából kértek fel gárdákat.

Az újesztendő első napjaira össze is állt a mezőny, amelyet a Medgyesegyháza, Gyomaendrőd, Kunágota trió tesz teljessé. A csoportok besorolását és a program kialakítását január 6-án, szerdán a Jamina Bessenyei utcai pályáján, az Ádám Presszóban tartják 18 órai kezdettel.

Az esemény nyilvános, vagyis bárki részt vehet rajta, sőt várják is az érdeklődőket. A sorsolásnál közreműködik majd Miklya Miklós, a KOTE gólkirálya, Bíró Róbert, a listavezető Méhkerék trénere, valamint Pozsár Gábor, a szabadkígyósiak frissen kinevezett játékos-edzője.

A tervek szerint minden csoportba jut egy másodosztályú csapat, a magasabb szinten szereplő alakulatok között azonban nincs kiemelés. A külön kéréseknek persze igyekeztek eleget tenni a szervezők, az eleki együttes például ezért kerül a D-csoportba, amelynek a programját vasárnap bonyolítják le.

Az első nap délelőttjén az A és a B-jelű négyesek csoportköreit tartják, délután pedig a C-kvartett is letudja a maga penzumát. Másnap délelőtt a D-csoport programja kerül terítékre. Az A és B, illetve a C és D-jelű négyes két-két legjobbja keresztjátékot vív egymással a negyeddöntőben, amely már egyenes kieséses rendszerben folytatódik. A vesztesek csomagolnak, a győztesek pedig a döntőbe jutásért csatáznak, de lesz mérkőzés a 3. helyért is.

– Úttörő jellegű kezdeményezés a mostani. Bízunk benne, hogy elnyeri majd a szakma tetszését, rendszeressé tudjuk tenni, és legközelebb már azok a csapatok is eljönnek, amelyeknek a mostani időpont valamiért nem volt jó, mert a történet velük lenne teljes – fogalmazta meg a szervezők reményeit Nyúl Gábor.

A teljes mezőny: Méhkeréki SE, Kondorosi TE, Szarvasi FC, Rákóczi Vasas SE, Körösladány MSK, Szabadkígyósi SZSC, Jamina SE, Vésztői SE, Szeghalmi FC, Mezőkovácsházi TE, Elek LE, Tótkomlósi TC, Lőkösháza KSK, Medgyesegyháza SE, Gyomaendrődi FC, Kunágotai TE.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Megyei bűnügyi rejtélyek: Farkas Helga és Szathmáry Niki ügye
2
Mezőkovácsházi mentős mentette meg a nőket, akikbe villám csapott a Körösnél
3
És akkor Gyomaendrődöt elmosta az eső
4
Olajtartályok gyulladtak ki Ecsegfalván, kilenc város tűzoltói oltották a lángokat
5
Autók törtek Békésnél, szalagkorlátnak vágódott az egyik
Vagyon
Néhány órára lecsúszott a trónról, de már ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere
KSH / 29 perce
Több mint ötezer új lakás épült az első fél évben
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nagymértékű a növekedés.
Gyász
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva Párducz Béla férj, gyermekei: László és Oszkár, unokái: László és Levente, menye: Andrea tudatja, hogy Párducz (Dobrotka) Piroska (Ada, 1929.december 11. - Gyula, 2017.július 13.) életének 88. évében tiszta szent lélekkel visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2017. július 27-én 19 órakor veszünk végső búcsút, kísérjük utolsó útjára az Adai római katolikus temetőben. 2017. július 27. - 7.30 Csíksomlyói kegytemplom és kolostor - Lelki üdvéért szentmise 2017. július 28. - 8.00 Szentháromság katolikus templom, Ada - Temetési szentmise 2017. augusztus 3. - 16.00 Nádi Nagyboldogasszony Plébániatemplom, Gyula - Lelki üdvéért szentmise Szerető családja
"Tiéd a csend, a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Arató Béla nyugalmazott őrnagy Gyula, Mágocsy u. 2. szám alatti lakos 2017. július 25-én, 88 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. július 31-én 11 órakor lesz Gyulán, a Dobozi úti református temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Méltatás / 2 órája
Az EYOF az utánpótlás idei legfontosabb eseménye
Felújítás / 3 órája
Megtámasztották az egri minaretet
ott vagyunk / 12 órája
Döntőben a férfi pólósok!
vizes vb – úszás / 14 órája
Eredmények a csütörtöki úszóknál
megvan a második / 15 órája
Hosszú bronzérmet szerzett
sérüléshullám / 16 órája
Doll nem tudja, mitévő legyen