Mint azt a panaszosok lapunknak a múlt hét elején elmondták, az Őr utcában és a Bertóthy udvarban lakó emberek közül sokan nem tudnak aludni a vasútállomás hangosbemondója miatt. – Egész éjjel tiszta erőből üvölt bele az éjszakába, illetve a hajnalokba, és felriadunk arra, hogy, mikor hova milyen vonat érkezik, illetve a vasútberuházással kapcsolatos szolgálati közleményeket is „élvezhettük” – osztották meg észrevételeiket.
Véleményük szerint a hangosbemondót nyilvánvalóan túl hangosra állították. Hozzátették, többen keresték telefonon az állomásfőnökséget, ahol azt mondták, a szegedi központ határozza meg a hangerőt, ők nem tehetnek semmit. – Csak ugyebár nem nekik kell hallgatni minden éjjel – tették hozzá némi malíciával olvasóink.
Fotó: Imre György
A problémának lapunk is utánajárt. Kora reggeli túránk során nem, hogy az Őr utcában, de nem kis meglepetésünkre még a Csaba Center környékén és a Bartók Béla úton is tisztán lehetett hallani, igaz a nyílt utcán, hogy milyen vonat érkezik és indul.
A vasúttársaság kommunikációs igazgatóságától megtudtuk, a békéscsabai utastájékoztató hangrendszer célja a MÁV Zrt. szolgáltatásait igénybe vevő utazóközönség megfelelő tájékoztatása, valamint az állomás területén végzett tolatási- és jelenleg folyó építési munkákban résztvevő személyek irányítása. Mint felhívták rá a figyelmet, Békéscsabán és a térségében jelenleg jelentős vasútfejlesztés folyik, amelynek része az állomási utastájékoztató és utasításadó – forgalmi technológiai – hangrendszer fejlesztése is. Jelenleg tart új utastájékoztató hangrendszer próbaüzeme.
Mint leírták, csütörtökön – a bejelentéstől függetlenül – műszaki bejáráson vizsgálta felül a hangrendszer működését a kivitelező, egy független mérnök, a használó és az üzemeltető. A helyszíni szemle eredménye – és a bejelentés – alapján a MÁV távközlési szakszolgálata a kifogásolt hangszintet beszabályozta arra a szintre, amellyel a vasúti forgalom biztonságos lebonyolítása még elvégezhető, ám a környéken élők nyugalma biztosított. A kifogásolt, zavaróan zajos hangosítást az is okozhatta, hogy az állomáson megálló vonatok eddig ideiglenes peront használtak, amely a bejelentő lakóhelyéhez adott esetben közelebb eshet, és így a közvetlen vagy visszaverődött hangokat intenzívebben érzékelhették.
– Reméljük, ez a helyzet az intézkedésünk révén rendeződött. Mindazonáltal az átépítési munkák befejezését követően, várhatóan az év végéig tudjuk a végleges hangállapotokat beszabályozni, amely remélhetőleg hosszú távon sem fogja zavarni a környékbeli lakókat – zárta a választ a kommunikációs igazgatóság.
Egy-egy nagyobb beruházás a munkálatok ideje alatt számtalan kellemetlenséggel jár, hiszen a hangosbemondó rendszer kiépítése is a vasútállomás, illetve a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal fejlesztésének a része, aminek végén korszerű pályaudvar és gyorsabb közlekedés áll majd az utasok rendelkezésére. Pozitív, hogy a MÁV lépett az ügyben.
Egyetlen beruházás sem indokolhatja, hogy emberek éjszakai nyugalma kerüljön veszélybe, hiszen a pihenése hiányát nagyon nehéz kárpótolni hosszú heteken át. A kialvatlanság pedig nem csak önmagában kellemetlen, de a munkára, az egész napra rányomja a bélyegét.


