Kevermesen a halottnak is jár segély

Határozat és jogosultság vizsgálata nélkül jelentős összegű segélyt utalt ki Kevermes polgármestere 2005-ben és 2006-ban. Erre a belső ellenőri vizsgálat során derült fény. Bugyi Ferenc szerint minden segélyezett jogosan jutott a pénzhez.

A képviselő-testületi ülés előterjesztése szerint tavaly és tavalyelőtt több millió forint értékű krízis- és nem rendszeres gyermekvédelmi segélyt utalt ki a polgármester jogtalanul. A vitatott összeg az említett időszakban — a lapunkhoz eljutott információk alapján — mintegy 13 millió forint. A testület küldötteként Lévai Lajos alpolgármester és Ködmön Ferenc képviselő felkereste a közigazgatási hivatal megyei kirendeltségét, ahol szóbeli tájékoztatást kaptak a további teendőkről. E szerint a jogtalanul kifizetett támogatásokat vissza kell fizetni — tartalmazza a képviselő-testületi előterjesztés, amelyet a képviselők többsége elfogadott.

— Voltak, akik kértek, mások nem, mégis kaptak segélyt. Köztük akadtak olyanok is, akik nem rászorulók, komoly jövedelemmel rendelkeznek. A legdurvább eset az volt, amikor elhunytnak utaltak ki támogatást. Más három lakcímre is kapott segélyt — mondta lapunknak Lévai Lajos.

— Nincs miért védekeznem. A segélyezetteknek akkor valóban nagy szükségük volt a pénzre. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor nincs más megoldás, csak az önkormányzat segítsége. Jó volna, ha mindenki olyan tehetős lenne, mint az alpolgármester úr, akkor biztosan nem lenne szükség segélyezésre. Lehet riogatni, feszültséget kelteni a faluban, de ez nem vezet jóra. Előfordult, hogy sírva jött be hozzám egy néni, mert járt nála egy képviselő és a segélye után kérdezősködött. A néni remegve kérdezte, mi lesz most, vissza kell, hogy fizesse, de miből? — nyilatkozta Bugyi Ferenc. — Közismert a köztünk lévő ellentét. Belém „rúgjon” az alpolgármester, ne a rászorulókba! — mondta a polgármester.

Egyénenként 3—30 ezer forint között kaptak pénzt

A 2005-ben és 2006-ban krízis- és nem rendszeres gyermekvédelmi segélyben részesülők egyénenként 3 és 30 ezer forint közötti összeget kaptak.
— Faluszerte felháborodást keltett az ügy. Jogi tanácsadót fogadunk. Méltányosságot gyakorlunk, hiszen a nehéz sorsú embereket nem szeretnénk még rosszabb körülmények közé taszítani azzal, hogy visszakérjük tőlük a határozat nélküli segélyeket — fogalmazott az alpolgármester. Bugyi Ferenc elmondta, nem kell félniük a segélyben részesítetteknek. Véleménye szerint érvényes bírósági végzés nélkül nem lehet visszakérni a szerinte amúgy is jogosan kiutalt támogatásokat.

műholdas mérések
Rekordkiterjedésű volt az ausztráliai bozóttüzek füstje
átadóünnepség / 6 órája
Gyopáros Alpár: 2018-tól 2022 elejéig 2500 kilométer mellékúthálózat újulhat meg
230 milliárd forintnyi beruházás készülhet el 2021 végére, 2022 elejére.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk id. Andor László halálának 23. évfordulóján, özv. Andor Lászlóné (Balogh Eszter) halálának 15. évfordulóján, Kamuton. Családjaik, unokáik, dédunokáik
" Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Dolog Mihály csabaszabadi lakos 2020. október 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunkat 2020. október 30-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a pusztaottlakai /külső/ temetőben. A gyászoló család
" Szívünkben csend lett, Túl sokat álmodtunk rólad, emléked szívünkben örökre megmarad." EMLÉKEZZÜNK Fehér Györgyné szül. Szekeres Ágnes halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
" Elhagytál egy időre, De tudjuk, hogy nem örökre. Szívünk fájdalmában egy a vigaszunk, Hisszük, hogy egyszer találkozunk." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Vizi János békéscsabai lakos 60 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2020. október 29-én 14 órakor kísérjük a Zsigmond utcai Katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatom, hogy ILYÉS GYULÁNÉ szül.: Paulovics Mária békéscsabai lakos 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. október 29-én 11 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Gyászoló élettársa Lajos
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy PETRI JÁNOS békéscsabai lakos 2020.október 21-én 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020.október 28-án 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
Nem hal meg, az akinek emléke Örökké szívűnkben él. GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Dohányos János békéscsabai lakos 2020. október 19.-én 65 éves korában rövid súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 29.-én 11 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Id.Valach Pál 2020.10.20.án 74 éves korában elhunyt. Szeretett halottunkat 2020.10.28-án 12 órakor kísérjük utolsó útjára a Békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
" Elvitted a derűt, a fényt a meleget csak egy sugarat hagytál itt az emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Hiányod feldolgozni nem lehet, csak próbálunk élni Nélküled." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk drága szerettünk Bíró Gáborné szül. Szlancsik Ilona halálának 5. évfordulóján. Szerető családod.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hankó László (agrármérnök) 2020. október 17-én, 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 29-én 9 órakor lesz a békéscsabai Vasúti (alsóvégi) temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Valent Mátyásné szül. Szücsi Erzsébet békéscsabai lakos életének 89. évében elhunyt. Szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk temetése 2020. október 27-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Hajtmann Károly békéscsabai lakos életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2020. október 26- án 11 órakor a békéscsabai Berényi úti temetőben lesz. Gyászoló család
" Egy váratlan pillanat megtörte szívedet, számunkra nincs öröm, csak bánat nélküled." MEGEMLÉKEZÉS Garai Mihály halálának 23. évfordulóján. Édesanyád és a család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gáspár János (ÁÉVÉ Gazsi) békéscsabai lakos 71 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. október 26-án 15 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek." (János 17:26) GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Leszkó Róbert phd. gépészmérnök, igazságügyi műszaki szakértő, adjunktus életévének 53. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. október 26-án 13 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti (Felsővégi) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Balangó András halálának 5. évfordulóján. Felesége, lánya és családja.
"Életed elrepült, mint egy vándor madár, felnézek az égre, s oly távol vagy már. Ha lenne egy csillag, mely mutatná az utat, tudom, visszajönnél, hogy lásd a családodat." MEGEMLÉKEZÉS Petrovszki Pál halálának 11. évfordulóján fájó szívvel emlékezik Szerető családja.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Pap Gáborné szül Puskás Terézia (Terikenéni) 93 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 19-én 11 órakor lesz a gyulai Óreformátus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útjára elkisérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Imrovicz Mária békéscsabai lakos 2020. október 9-én, 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
üzenet / 7 órája
Szívszorító! Ezt találták a fél éve elhunyt Szilágyi István sírján
véradás / 8 órája
Csapoltak a vérszívók a Csaba Centerben
Nyemcsok László
fek étterem / 8 órája
Az állatvédelemről tartott előadást Baji Balázs Békéscsabán
V. N.
Galériával / 9 órája
Újra kinyitja kapuit a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum
Vásári Erzsébet
Elismerés / 9 órája
Kitüntették Kutyej Pál békéscsabai evangélikus lelkészt
Halottak napja / 10 órája
A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek