10°
22°

Suhajda Szilárdék a K2 alaptáborában

Elérte a világ legveszélyesebb csúcsának számító K2 alaptáborát kedden Klein Dávid és békéscsabai Suhajda Szilárd. Az elmúlt éjszakákat már 5 000 méteres magasságban töltötte Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik június 14-én indultak el a Johnnie Walker K2 Expedíció keretében a Föld második legmagasabb csúcsának megmászására.

A hegymászók az elmúlt napokban a tervek szerint haladtak, 3 000 méterről gyalogosan érték el az alaptábort. Kedden elhelyezték sátrukat és a következő hetekhez szükséges eszközeiket, és már el is indulnak az első akklimatizációs körükre. A két hegymászó oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül mászik, magyar hegymászó még nem járt a K2 csúcsán.

A két fiatal június 21-én indult el Skarduból (2 226 méter) a K2 alaptáborába. Az út egy részét busszal és autóval tették meg, majd 3 000 métertől már gyalogosan közelítették meg. Az elmúlt egy hét során többek között Askoléban (3 055 méter), Paiyuban (3 400), Urdukasban (4 034), majd Goro II-ben (4 424) is táboroztak. Dávid és Szilárd jól van, fizikálisan és mentálisan egyaránt felkészültek az akklimatizációs körökre. Kedden berendezkedtek a sátrukban, kipakolták az eszközeiket és áramot telepítettek új, átmeneti otthonukba.

Az elmúlt napok során sokszor a forrósággal kellett megküzdeni a felfelé menetelés során, de ez nem okozott gondot a tapasztalt hegymászóknak. Beszámolójában Dávid leírta: „A jól elkapott felfelé gyaloglás önmagában való örömet tud okozni. Ilyenkor azt érzem, minden a helyén van: izmaim jólesően, a megfelelő ritmusban feszülnek meg és lazulnak el, felfelé húzva-tolva testem. Légzésem folyamatos, nem kapkodó, miközben egy sajátos szórt figyelem alakul ki, aminek segítségével idegrendszerem a megfelelő helyre, a megfelelő szögben helyezi el lábaimat, támasztja le kezeimmel a túrabotokat.”

Az alaptábor elérése előtt már mindketten nagyon izgatottak voltak, akkor Szilárd így fogalmazott: „Dáviddal vállvetve ballagunk a gleccseren. Itt-ott sebes folyamokon ugrunk át, máshol méretes sziklatömbök élén szökdécselünk, szinte nesztelen. Jobbunkon már a Broad Peak súlyos tömbje, szemben pedig, sűrű felhőbe burkolódzva, a Karakorum hegyeinek leghatalmasabbika. Tekintetem izgatottan, már-már félve emelem a magasba, várva a pillanatot, amikor végre megmutatja magát.”

Aztán ez a pillanat is eljött, Dávid és Szilárd megpillanthatta a K2 gyönyörű domborulatait, az alaptábor elérése pedig már egészen más kihívások elé állította az expedíció tagjait, hiszen ott a jég az úr. A K2 alaptábora egy gleccseren helyezkedik el. Kőtörmelékből és jégből kellett kifaragniuk vízszintes sátorhelyüket, amit aztán sziklákkal és kőzúzalékkal raktak ki. A sátrak felállítása után berendezkedtek, majd villanyszerelői tehetségüket is megmutathatták, hiszen a központi sátorba az áram bevezetése is rájuk várt.

Az első magyarok lehetnek a K2 csúcsán
A Johnnie Walker K2 Expedíció során Dávid és Szilárd célja, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a 8 611 méteres csúcsot, melyen magyar állampolgár még nem járt.

Indulásuk előtt a hegymászók elmondták, hogy ha összehasonlítjuk a többi heggyel, a K2 egyszerre technikás és magas: letörései meredekek, az igazán kemény nehézségek pedig a hegy legmagasabb régióiban vannak, de ők felkészülten és tapasztaltan vágtak bele az expedícióba. A tervek szerint július végén-augusztus elején következhet a csúcstámadás.

Kultúra, feketével
Ezen az éjszakán kifejezetten jót tesz majd a kávé
Fellendülés / 30 perce
Élénk a lakáspiac, nőnek a bérek: több iparcikk is fogy
Egyre erőteljesebb a nagyobb értékű tartós iparcikkek, bútorok, műszaki cikkek forgalmának növekedési üteme.
Gyász
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Zahorán Györgyné szül. Mitykó Ilona békéscsabai lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 23-án 12 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Tudjuk, hogy figyelsz ránk onnan fentről, s meghallgatod bánatunk, de az lenne a legszebb mégis, ha tudnánk, hogy mindennap láthatunk. Örökké emlékeinkben és szívünkben élsz!" MEGEMLÉKEZÉS Csorba Zsolt szeretett gyermekünk, testvérem, sógorom, keresztapám halálának 10. évfordulóján. Szerettei
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hugyecz Mihályné szül. Magyar Mária (pamutszövő nyugdíjasa) békéscsabai lakos 2019. április 11-én, 92 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 23-án 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkbe él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Buzai Józsefné szül. Pauló Erzsébet békéscsabai lakos 2019. április 16-án, 82 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 23-án 14 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Szafián Pál békéscsabai lakos 2019. április 14-én, életének 90. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2019. április 24-én 10 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Gálik György békéscsabai lakos 2019. április 8-án, 87 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 23-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elfáradtál az élet tengerén, Pihenj nyugodtan a föld lágy ölén." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Baji Sándor békéscsabai lakos 2019. április 12-én, 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 25-én 9 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük azoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. Hankó Mátyásné szül. Csicsely Ilona békéscsabai lakos 2019. április 11-én 91 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2019. április 18-án 15 órakor kísérjük utolsó útjára a Pusztaottlakai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik temetésén megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Fekete Sándorné szül. Oláh Emma békéscsabai lakos 2019. április 12-én, 69 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. április 18-án 14 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dudics Gábor békéscsabai lakos 66 éves korában, türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Sas József temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetet mondunk a békéscsabai Réthy Pál Kórház belgyógyászati osztály orvosának, asszisztenseinek és háziorvosának Dr. Löchli Attilának A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívűk pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Palyik Pálné szül. Kárász Judit békéscsabai (jaminai) lakos 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. április 17-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fekete Józsefné szül. Lipták Fegó Julianna Zsuzsanna volt Békéscsaba, Berzsenyi utcai lakos életének 82. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. április 16-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Beliczay Rudolfné szül. Kovács Mária békéscsabai lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2019. áprillis 16-án 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Poroszlai Pálné szül. Hrabovszki Zsófia Osi néni békéscsabai lakos 2019. április 6-án, 90 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2019. április 15-én 11 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Pásztor Lajosné szül. Petri Judit békéscsabai lakos 2019. április 7-én, 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 16-án 11 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Éltem értetek, szeretetben veletek. Ha gondoltok rám, mindig itt leszek köztetek." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kalocsai József békéscsabai lakos 2019. március 29-én, 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 13-án 12 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai Katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiunk sorsát.” GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Korcsok István békéscsabai (volt Nagy Antal utcai) lakos 2019. április 5-én, 61 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 15-én 14 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Virág Ferenc békéscsabai, volt mezőgyáni lakos 2019. április 6-án, 89 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. április 12-én 15 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Tiéd a csend a nyugalom Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Haba László Gábor békéscsabai lakos 2019. április 4-én 57 éves korában hosszan tartó betegség után csendesen megpihent. Temetése 2019. április 12-én 15 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Hazai képkockák / 51 perce
Ma kezdődik a Magyar Filmhét
Merényletsorozat / 1 órája
Közel háromszázra nőtt a Srí Lanka-i terror áldozatainak száma
húsvéti múltidéző / 1 órája
Idézzük meg együtt a múltat a Balassi Táncegyüttessel
beol.hu
Nehéz falat / 2 órája
Mi lesz veled, Netflix?
Csíksomlyó / 9 órája
Háború ellen nyújtott védelmet a Székely Madonna
tánc, muzsika / 9 órája
Erdélyi turnéra indulnak a Fölszállott a páva versenyzői