-3°
-1°
-7°

Haldokló halak az Élővíz-csatornában

Az időjárási körülmények szerencsétlen együttállása következtében a folyók és például a három várost összekötő Élővíz-csatorna vize is zavarossá vált, a halak pipálnak és a helyzet nagy mértékű javulása egyelőre nem is várható. A szakemberek ennek ellenére igyekeznek mindent megtenni a helyzet javítása érdekében, bár lehetőségeik korlátozottak.

Az elmúlt napokban több olvasónk is jelezte, hogy problémákat észlel az Élővíz-csatornával kapcsolatban, elsősorban a pipáló, döglődő halakat említettek, de a víz állapotát is kifogásolták.

Az előzményekkel és a párhuzamosan jelenségekkel kapcsolatban elsőként érdemes megemlíteni, hogy a Körösök romániai vízgyűjtőjében — hasonlóan a magyar területéhez — lokálisan szintén nagy mennyiségű csapadék hullott. A legjelentősebb mennyiséget a Fekete-Körös vízgyűjtőjéről, Belényesről jelentették, ahol 51,4 milliméter hullott le vasárnap és hétfőn. Negyven milliméter fölötti csapadékmennyiség hullott még a Sebes-Körös vízgyűjtőjében Biharfüreden, és a Fehér-Körös vízgyűjtőjében Menyházán is.

Ugyanakkor a vízgyűjtő-terület nagy részén csak kis mennyiségű csapadékot mértek, sőt voltak csapadékmentes területek is. Biharfüredi állomáson ugyanakkor június eddig eltelt napjaiban már több mint 330 milliméter csapadék hullott, ami a teljes júniusra jellemző mennyiség csaknem háromszorosa — derül ki a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Folyóinkon, illetve azok mellékvízfolyásain a lehullott csapadék hatására ismételten kisebb árhullámok alakultak ki. A főfolyók közül leginkább a Fekete-Körös középső szakaszán vannak áradások, itt Tenke állomáson 66 centiméteres áradást jelentettek hétfő reggelre. A kialakult vízszintek a főfolyókon sehol sem érik el az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét.

Magyar területen a folyók apadása jellemző a teljes szakaszon. Mivel a levonuló vízhozamok még magasabbak, mint a duzzasztások megkezdéséhez előírt értékek, ezért duzzasztás még egyik duzzasztóműnél sincs. Tekintettel az újonnan kialakuló árhullámokra, valamint az előre jelzett csapadékokra, keddig a duzzasztások megkezdéséhez szükséges hidrológiai helyzet még várhatóan nem áll elő.


A folyókon levonuló ismétlődő árhullámok következtében a Körösök vize zavaros, oxigénben hiányos. Az elszíneződött vizek ellenére, vízszennyezésről a KÖVIZIG szakembereinek nincs tudomása.
A csatornák elsődlegesen belvizet szállítanak, ezért a szokásos vízfrissítésekre korlátozott mértékben van lehetőség. Az elmúlt napok kánikulai időjárásának következtében a vizek hőmérséklete is nagymértékben megemelkedett, és az állott, oxigénhiányos csatornákban helyenként halpipálás, halpusztulás tapasztalható.

Az igazgatóság a lehetőségekhez mérten próbálja a vízfolyások frissítővízzel való ellátását megoldani, azonban ez több helyen jelenleg nem lehetséges. Így például a Fehér-Körösön tapasztalható apadás ellenére a folyó vize még nem tisztult le, de már megkezdték a gyulai tápzsilipen keresztül az Élővíz-csatorna vízpótlását, amely azonban látványos javulást nem eredményez, egyrészt a vízi növényzet túlburjánzása, másrészt a víz oxigénhiánya következtében.

A folyók romániai felső szakaszán, főleg a Fekete-Körös esetében, kisebb visszaáradások is tapasztalhatóak, emiatt a magyarországi apadás ellenére sem várható olyan vízhozam-csökkenés, mely a duzzasztóművek gyors üzembeállítását lehetővé tenné.

Amennyiben a folyók magyarországi szakaszán az apadás jelentősebb mértékben bekövetkezik, úgy folyamatosan tervezik a duzzasztóművek újbóli üzembeállítását, erre várhatóan először a Békési duzzasztónál nyílik lehetőség. A következő napokban a csatornák esetében gyors vízminőség-javulás nem várható.

Nemes Attila, a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) ügyvezetője lapunknak megerősítette, a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a megye különböző részein, szinte mindenhol a csatornák belvízzel terheltek. A belvízben lévő vélhetően bomló szerves anyag hatására sok helyen oxigénhiány következett be. A halak pipálása természetes jelenség, ami a vízben oldott oxigén számukra már nem elegendő mennyisége miatt következik be. — A problémát tovább fokozza, hogy a hőség hatására a csatornák vizek hőmérséklete 28 fok feletti — tette hozzá.

A szakember kiemelte, folyamatosan figyelik a víz minőségét és a vízben oldott oxigénszintet. A hétfői mérések alapján az oldott oxigén éppen minimálisan vagy egyáltalán nem elegendő a halak számára, az élettani minimum alatt van. Javulás véleményük szerint sem várható, sajnos tehetetlenek ebben a kérdésben.


Háromszoros mennyiségű csapadék hullott
A lokálisan hullott csapadékok hatására a vizek gyors összegyülekezése indult meg, és mivel a folyókon is egyidejűleg árhullám vonul le, ezért a belvizek főcsatornákba illetve a folyókba történő beemelése csak szivattyúzással oldható meg. Jelenleg a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság kilenc belvízvédelmi szakaszán van készültség érvényben.  Öt szakaszon elsőfokú, négy szakaszon másodfokú a készültség, így a 12.02. Szeghalmi, a 12.05. Kettős-Körös jobb parti, a 12.06. Hosszúfoki és a 12.08. sz. Élővíz-csatornai belvízvédelmi szakaszokon Az elmúlt 24 órában összesen 53 szivattyútelep üzemelt igazgatóságunk területén, melyből 10 folyamatosan — éjjel-nappal — működött A szivattyútelepekkel naponta átlagosan mintegy 2 millió köbméter vizet emelnek be a főcsatornákból a folyókba. A periódus kezdete óta összesen 11  millió 65 ezer köbméter vizet emeltek át a folyóinkba.  Az elmúlt napon 129-en vettek részt a belvízvédekezésben.

Vasárnap és hétfőn helyenként — nagyon kis területekre koncentrálódva — nagyon jelentős csapadék hullott. 90 milliméter meghaladó csapadékot mértek hétfő reggelre virradóan Gyula és Gyomaendrőd térségében, ugyanakkor sok helyen 10 milliméter alatt maradt a lehullott csapadék mennyisége.

A vasárnap lehullott csapadék tovább növelte a júniusi csapadékösszeget. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területének déli részén, az országhatár mentén, valamint Gyoma térségében a júniusban eddig lehullott csapadék mennyisége már meghaladja a 200 milliméter, ami a teljes júniusra jellemző érték több mint háromszorosa. A szélsőséges csapadékeloszlásra jellemző, hogy ugyanezen idő alatt Csorvás térségében eddig még „csak” 61 milliméter csapadékot regisztrálhattunk, ami megegyezik az átlagos júniusra jellemző mennyiséggel.

Legolvasottabb

1
Baleset, árokba csúszott kamion és visszaélés miatt intézkedtek
2
Kigyulladt egy műhely Békéscsabán, két utcát is lezártak
3
Késsel a torkán, csendben tűrt a megtámadott kevermesi nyugdíjas
4
M44: tavasszal elkezdődik a Kondoros-Békéscsaba szakasz építése is
5
Viagrás ügy 2.0 a Gyulai Törvényszéken
siker
Stollár Fannyék nyerték párosban a budapesti női tenisztornát
varsó / 46 perce
Bronzérmes a férfi kardcsapat
A lengyelországi világkupaversenyen a harmadik helyen végzett Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád és Iliász Nikolász együttese.
Gyász
Drága gyermekeim, unokáim, dédunokám, rokonaim, barátaim, ismerőseim! 2018. február 8-án erőmet elveszítve csendesen végleg elaludtam életem 92. évében. Itt hagylak benneteket, hisz szeretett férjem régóta vár már rám. Úgy éreztem, hogy itt az idő, hogy újra egymás mellé kerüljünk. Együttérzéseteket ezúton köszönöm. Farkas Vera néni
,, Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér" Fájó szívvel tudatjuk, hogy Csepregi Jánosné szül. Priskin Mária békéscsabai lakos 2018. február 13-án, 87. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 26-án 10.00 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS "Az idő nem gyógyít, félig heggedt sebet hagy, melyet ha bármi felszakít, a bánat, mint kezdetben, épp oly nagy." /Elizabeth Jennings/ Fájó szívvel emlékezünk ifj. Bődi János halálának 9.évfordulóján. Felesége, kislánya, szülei, testvére és családja.
"Ne vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet." MEGEMLÉKEZÉS Szeretettel emlékezünk Szász Jánosné szül. Leszkó Judit (Kétsoprony) halálának 4. évfordulóján. Évi, Béla, Erásék, Ancsáék és a család
"Elmentem, mert mennem kellett, de szívetek mélyén örökké veletek leszek!" GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kraszkó János békéscsabai lakos 62 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség következtében elhunyt. Szerettünket 2018. feburár 26-án 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Ha emlegettek, köztettek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok. Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Knyihár János békéscsabai lakos 2018. február 18-án 81. éves korában csendesen megpihent. Temetése 2018. február 27-én 10.00 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kocziha Pál a BHG volt gépkocsivezetője békéscsabai lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Szeretett elhunytunkat 2018. február 28-án 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kvasz Andrásné szül. Viczián Dorottya békéscsabai lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2018. február 27-én 13 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Sztankó Györgyné szül. Bohus Rozália békéscsabai lakos 2018. február 21-én, életének 92. évében türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2018. március 1-jén 13 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Dr. Rigó Mihály és családja
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy a szeretett apa, nagyapa, dédapa, id. Agócs István életének 84. évében távozott közülünk. Felejthetetlen halottunktól 2018. február 24-én 11 órakor veszünk végső búcsút a mezőkovácsházai katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára kísérik és gyászunkban osztoznak. Drága emléke szívünkben él tovább! Gyászoló fia, unokái, menye
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lévai Andrásné szül. Dávid Rozália életének 92. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 28-án 14 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit nagyon szerettek.” (Tóth Árpád) GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hotya Mihály Elek, Kisfaludy u. 17. szám alatti lakos 2018. február 7-én, életének 60. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2018. február 23-án (pénteken) 13.00 órakor veszünk végső búcsút társadalmi szertartás szerint az eleki katolikus temetőben. A gyászoló család
"Meghalni oly korán miért siettél, Mikor úgy szerettünk, s te is úgy szerettél." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tokaji István gyulai lakos 2018. február 18-án, 49 éves korában elhunyt. Temetése 2018. február 23-án 11 órakor a gyulai Újreformátus temetőben lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
” Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok.” GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Petrovszki János kétsopronyi lakos 2018. február 17-én, 79. évében hosszú betegség után csendesen megpihent. Temetése 2018. február 23-án 11 órakor lesz a kétsopronyi köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér" GYÁSZHÍR Fájdalomtól meg tört szívvel tudatjuk, hogy Vraukó Györgyné szül. Resetár Erzsébet békéscsabai lakos 2018. február 17-én 91. évében csendesen megpihent.Temetése 2018. február 26-án 14.00 órakor lesz a békéscsabai vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Még fáj nekünk, s tán örökre így marad, de Te mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Krizsán János halálának 1. évfordulóján. Nővére és családja.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Laurinyecz György békéscsabai lakos 2018. február 13-án, 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 23-án 11 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Letéptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ősz halott E földön többé sose látlak Ó idő szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod." Örök szeretettel EMLÉKEZEM Dr. Oláry Gyula nyugalmazott jogtanácsos halálának 9. évfordulóján. Feleséged
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, mamánk, dédmamánk id. Kovács Ferencné szül. Békési Zsófia életének 90. évében megpihent. Temetése 2018. február 21-én 13 órakor lesz a gerlai köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha egy fiatal fa kidől sír az erdő" MEGEMLÉKEZÉS Szomorúan emlékezünk a fiatalon elhunyt SZIGETI ZOLTÁN úszószakedzőre halálának 25. évfordulóján Családja, barátai, tanítványai
csiki-csuki / 1 órája
Áll a bál Lisa Marie Presley körül
hírnév / 1 órája
Mozit neveztek el A víz érintése rendezőjéről
egyiptom / 2 órája
Több mint kétezer éves nekropoliszra bukkantak
büszkeség / 3 órája
Hazatért a magyar téli olimpiai csapat
hétköznapi hősök / 3 órája
Rétvári: sokféle áldozatra kell visszagondolnunk a kommunista diktatúra emléknapján
váratlan tragédia / 4 órája
Elhunyt a bollywoodi szupersztár