Elkobozzák az órán a mobilt, ha nincs kikapcsolva

Kikapcsolt állapotban kell lennie a tanítási órák alatt a mobiltelefonoknak – így szól egyes iskolákban a házirend. Ha a készülékkel játszanak a diákok, esetleg az megcsörren, akkor azt a pedagógusok elveszik, és csak a szülőnek adják ki nap végén. Az oktatási jogok biztosa szerint ez utóbbi rendelkezés aggályos.

– Nem tudtam elérni az unokámat. Kiderült, hogy elvették tőle a pedagógusok a mobiltelefont, és azt nem is adták vissza neki sem az óra, sem a nap végén, mivel állítólag csak a szülőnek lehet – panaszkodott lapunknak egy békéscsabai nagyszülő, aki szerint visszaélés történt.

Az érintett békéscsabai általános iskolában arról tájékoztatták lapunkat, hogy a készülékeknek kikapcsolt állapotban kell lenniük – vagy a táskában, vagy a diák zsebében. Ez szerepel az intézmény belső szabályzatában, a házirendben is. Ha viszont ezt a rendelkezést a gyerekek megszegik, telefonálnak vagy játszanak a készüléken tanítási óra alatt, akkor az eszközt elveszik a pedagógusok, elteszik a páncélszekrénybe. És a fiatalnak nem, csak a szülőnek adják ki.

– Természetesen plusz fáradtságot jelenthet a szülőnek, hogy be kell jönni a telefonért, és volt is már olyan anyuka vagy apuka, aki emiatt hőbörgött. De nem ez a jellemző. A szülők elfogadták a házirendet, együttműködők, ők is azon a véleményen vannak, hogy nem kell „telefonozni” a tanítási órák alatt – mondta az intézményvezető. Az említett üggyel kapcsolatban megosztotta, hogy a felső tagozatos gyermek „többszörös visszaesőnek” számít.


– Nem gyakori egyébként, hogy a páncélszekrényben végzik a telefonok. Az alsó tagozatosoknál egyáltalán nincs probléma, a felső tagozatosoknál is csak elvétve – folytatta. Elmondta, hogy egyébként a szülők elérhetősége megvan az osztályfőnököknél, így baj esetén azonnal elérik őket. Hozzátette, hogy a telefonokra a véleménye szerint is szükség van, hiszen sokan járnak különböző foglalkozásokra, zeneiskolába vagy edzésre iskola végén.

A történetben érdekesség az ok, hogy miért volt szükség a rendelkezésre. Az intézményvezető elmondta, hogy a személyiségi jogok védelme érdekében hozták meg a szabályzatot. Ugyanis megesett, hogy tanítási óra közben készített az egyik diák egy másikról felvételt, amit azonnal ki is tett, megosztott a közösségi portálon. A szülő pedig kifogásolta ezt, nem értette, miként történhet meg, hogy tanítási óra alatt kerül ki gyermekéről fénykép, videó.

Egyébként a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló miniszteri rendeletben fogalmazták meg a törvényalkotók, hogy a fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazásának elveit a házirendben kell szabályozni. Az érintett békéscsabai általános iskola hivatalos oldalán is olvasható a házirend. Ahogy az intézményvezető is kiemelte, ebben azt írták le, hogy tanítási időben a mobiltelefont tartsák a táskában és kikapcsolt állapotban a gyerekek, ellenkező esetben azt a nevelő elveszi és a szülőnek adja vissza. Egyébként a munkához nem tartozó, a tanuló saját felelősségére behozott tárgyakért, eszközökért – így mobiltelefonért – az iskola nem vállal felelősséget.

Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy nem egyedi a náluk érvényben lévő házirend. Lapunk egy másik megyeszékhelyi általános iskola hivatalos oldalát is megnézte, a belső szabályzat azon is olvasható. Abban azt írták, hogy a mobiltelefont reggel, a tanítási órák kezdetén, a jelző csengetéskor ki kell kapcsolnia a tanulóknak, az intézményben pedig tilos a készülék használata.

Elvehetik, de aztán vissza kell adni
Az oktatási jogok biztosának véleménye szerint aggályos lehet, ami az érintett megyeszékhelyi általános iskolában működik, vagyis, hogy csak a szülőnek adják ki a mobiltelefont, ha azt elvették a tanítási óra alatt.

Mint fogalmazott, a nevelési-oktatási intézményekben a pedagógus joga és kötelezettsége, hogy a tanítás zavartalanságát biztosítsa. Ennek keretében elveheti a tanulóktól azt a zavaró eszközt, amely megakadályozza, hogy a diák vagy társai a tanulásra koncentrálhassanak. Ez az intézkedés a tulajdonjog jogszerű korlátozásának minősül.

Figyelemmel kell lenni azonban arra: a cél az volt, hogy a tanuló ne mással, hanem az órai anyaggal foglalkozzon, a korlátozás – a dolog elvétele – is csak addig terjedhet, amíg ez a cél fennáll. Magyarán: amint vége az órának, a cél megszűnt, és a dolgot vissza kell adni. A tanuló tulajdonában lévő tárgy nem lehet többé a pedagógusnál, azt nem lehet jogszerűen elzárni.

rehabilitáció
Neymar Brazíliában gyógyul tovább
sikeres belépő / 52 perce
Calvin Harris rögtön két díjat is bezsebelt a Brit Awardson
Két-két trófeával a skót DJ mellett a The 1975 pop-rock banda lett a díjátadó másik nagy győztese.
Gyász
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked megmaradt, mint egy csillag. Legyen csendes az álmod, Találj odafenn örök boldogságot. Legyen veled az Isten és az ég, A felhőkön túl találkozunk még." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Gyeraj László halálának 1. évfordulóján. Lánya és unokái, valamint mindazok akik szerették.
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dudás Mihályné Gyula, Bajza u. 2. 2/6. szám alatti lakos életének 95. esztendejében, 2019. február 15-én elhunyt. Búcsúztatására 2019. február 27-én 10 órakor a gyulai Szentháromság temetőben kerül sor. Kérjük, hogy akik szerették, koszorúk és sírcsokrok helyett egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk Vozár Jánosné szül. Lipták Ilona békéscsabai (volt felsőnyomási) lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 21-én 14 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Darida György a Megastruktúra Kft ügyvezetője békéscsabai lakos 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 22-én pénteken 12.30 órakor lesz a berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindenkinek, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Örök szeretettel EMLÉKEZEM dr. OLÁRY GYULA nyugalmazott jogtanácsos halálának 10. évfordulóján. "Kereslek, mert elveszítettelek, Mert nélküled nem lelek nyugodt helyet. Kutatlak, hogy valahol biztos helyt rád találjak. Mert olyan vagyok, mint űzött vad, Ki érzi-féli csapda csap.... De nem lellek, de nem lellek. Pedig nap kel kakasszóban, Déli harangszóban. Újra visszhangzik neved este, ha nyugszik, súlyos bilincseid álmomban fogvatartanak. Nap, hold, óra körbejár, se körben zárt vagyok veled. Közel vagy.... érinteni véllek... Délibáb, mi ily közel nyújtom, De átlátszó falba ütközik kezem. Karod a hívásra nem felel, a csapda csap, már halva vagy, égen felhők közt szivárvány vagy." Feleséged
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szász Pálné szül. Nagy Erzsébet kétsopronyi lakos 80 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. február 22-én 10 órakor lesz a kétsopronyi köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket. Bennünk él egy arc egy végtelen szeretet, amit tőlünk s soha de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Nyeste János békési lakos halálának 10. évfordulóján. Szerető felesége, fiai, lánya, unokái és dédunokája.
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Megyebiró István, az egykori Mezőgép Vállalat gyulai gyáregységének nyugalmazott igazgatója, gyulai lakos, életének 87-dik évében, váratlanul elhunyt. Hamvait 2019.február 22-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a Gyulai Óreformátus Temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Katics Lászlóné szül. Csikós Mária békéscsabai lakos 2019. január 24-én életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 20-án 12.30 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. A gyászoló család
,, Ma szomorúbb lett a föld, Szürkébb az ég kékje, Egy szív állt meg örökre, Édesanyánk szerető szíve." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Bacsa Istvánné szül. Hursán Irén békéscsabai lakos 2019. február 9-én 85 éves korában, rövid betegség után csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 21-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Durkó Sándor békéscsabai lakos 2019. február 6-án, 58 éves korában rövid, súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 19-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Te számunkra sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok" GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vincze Gábor (volt DÉMÁSZ nyugdíjas) Újkígyós, Ady E. u.7. szám alatti lakos, 2019. február 13-án, 90 éves korában elhunyt. Temetése, 2019. február 18-án, hétfőn, 11 órakor lesz az Újkígyósi Szent Antal temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Almási Gábor tanár úr 2019. február 8-án, 74 éves korában, méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 22-én, pénteken 12 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,, Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él,, GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hazai Tamásné szül. Tóth Judit békéscsabai lakos 2019. február 13-án 96.éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti temetőben. Gyászmise 2019. február 20-án 8.30 órakor a békéscsabai katolikus nagytemplomban lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tomcsenka Mihályné szül: Zatykó Etelka Szabadkígyós, József Attila u. 7. szám alatti (volt gerendási) lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2019. február 18-án, hétfőn 10 órakor lesz a gerendási köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó földi útjára elkísérik, gyászunkban osztozva temetésén végtisztességet tesznek. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Tóth László (az Autóklub volt megyei titkára) békéscsabai lakos 73 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Végső búcsút 2019. február 18-án 14 órakor veszünk a békéscsabai Ligeti temetőben. A megjelentek kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Kesjár Györgyné szül: Nagy Margit Békéscsaba, Bocskai utcai lakos 88 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, lányunk, testvérem, nagymamánk Királyné Chrisztó Ilona 64 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 15-én pénteken 15.órától lesz a Ligeti sori temetőben. A gyászoló család
Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Férjem, Édesapánk és Nagypapánk Csiaki András a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet nyugalmazott mérnöke 2019. február 11-én, 74 éves korában váratlanul, örökre itt hagyott minket. Utolsó útjára 2019. február 16-án 13.00 órakor a békéscsabai Berényi úti temetőben kísérhetik el mindazok, akik végső búcsút szeretnének venni Tőle. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szabó Mihály az Unicon volt igazgatója fényesi lakos 88 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait 2019. február 15-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a Fényesi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
rájöttek / 1 órája
Miért rövidíti meg az életünket a túl sok fehérje?
február 22-én / 2 órája
Először tartják meg a Magyar Korcsolyázás Napját
többet vásárolunk / 3 órája
Húsra, sörre és sajtra költöttünk a legtöbbet
nem adták fel / 3 órája
Három hónap után találták meg a tűzvészkor elveszett kutyát
sok a sérült / 4 órája
Hatalmas tűzvész pusztít Banglades fővárosában
Portré / 4 órája
Harminc éve halt meg Márai Sándor