Vastelepen végezték a kastély radiátorai

Egy év után előkerültek a tarhosi kastély fosztogatói, az ellopott radiátorok egy vastelepen végezték.

Több betörés történt 2012 év elején Tarhoson, amelyeknek a napokban sikerült elfogni az elkövetőit. Először 2012. február elején érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy ismeretlen tettesek a tarhosi kastélyból 70 darab öntöttvas radiátort szereltek le és vittek el mintegy 400 ezer forint értékben. Ugyanebbe az épületbe később többször is betörtek az elkövetők, amikor ismét radiátorok tűntek el. 

A békési nyomozók a széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatás után egy négyfős békési és tarhosi lakhellyel rendelkező társasághoz jutottak el, akik a betörések elkövetésével gyanúsíthatóak megalapozottan. Kiderült az is, hogy közülük ketten 2012. márciusában egy másik helyre is betörtek Tarhoson, ahonnan egy monitort és egy pénztartó kazettát vittek el, benne 311 ezer forinttal.

A nyomozás eddigi adatai szerint az ellopott radiátorokat hulladékvasként adták le fémfelvásárlóknál, a pénzt pedig felélték. Az eljárást a Békési Rendőrkapitányság folytatja lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

Kommentek