Parkolási botrány: Botka László tanúként a bíróságon

Tanúként hallgatta meg kedden a Gyulai Járásbíróság a szegedi parkolási botránnyal kapcsolatos, hűtlen kezelés miatt indult ügyben Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét. A tárgyalás előtti sajtótájékoztatón dr. Szabó Bálint jogász azt állította: maffia vezeti a várost, a keresztapa a szocialista miniszterelnök-jelölt. Botka László azt mondta: egy automatikus rendszert vett át 15 éve, nem jelezte neki senki, hogy jogszabályt sértenének az ingyenesen kiosztott parkolóbérletekkel. Egyelőre nem született ítélet az ügyben.

A vádirati tényállás szerint az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik kaphatnak ingyenesen parkolóbérleteket, a listát vezetői értekezleten hagyták jóvá. A vádhatóság szerint a vádlottak – a Szegedi Közlekedési Kft. és a parkolási üzletág vezetői, a volt címzetes főjegyző, az alpolgármester és a kabinetfőnök – nem voltak jogosultak parkolóbérletek ingyenes igénylésére és eljuttatására. A város kára a 300 parkolóbérlet miatt nagyjából 40 millió forint.

Az igazi tettes, Botka László nem került a hatóság látókörébe – állította a keddi tárgyalás és a Gyulai Járásbíróság előtt tartott sajtótájékoztatón dr. Szabó Bálint jogász, aki szerint Szegedet maffia vezeti, a keresztapa pedig a polgármester. Kiemelte: nem életszerű, hogy Botka László nem tudott a parkolóbérletekről, mivel azokról vezetői értekezleten döntöttek. Kérte, hogy hivatali visszaélés miatt indítsanak ellene eljárást. A városvezetőt lemondásra szólította fel, aki előtt szerinte két út áll: vagy megfutamodik vagy beismerő vallomást tesz.

Dr. Szabó Bálint jogász


Amikor 15 éve Szeged élére került polgármesterként, akkor szembesült azzal, hogy mi a gyakorlat, a parkolóbérletek lista alapján történő ingyenes kiosztása automatikus volt – fejtette ki a tárgyaláson Botka László. Térítésmentesen jutott parkolóbérlethez például az országgyűlési képviselő, az önkormányzati képviselő vagy az a hivatali munkatárs, akinek szükség volt a mobilitására városon belül. Ő is kapott: bár a kocsi a feleségéé volt, az üzembentartó ő maga volt, ő használta az autót.

A rendszer megfelelt a más nagyvárosokban bevett gyakorlatnak, egy ”94-es jogszabálynak és a város vagyonrendeletének – magyarázta. Nem kapott olyan jelzést, hogy probléma lenne. Állította: pár éve azért szabályozták a parkolóbérletek rendszerét, mert változtak az országos jogszabályok, így helyi rendeletbe foglalták azt, ami addig gyakorlat volt. A polgármesteri hivatal 65 parkolóbérlet vonatkozásában 97 százalékos kedvezményre – azaz nem teljes ingyenességre – lett jogosult.

Nem tudok arról, hogy a Szegedi Közlekedési Kft., az SZKT kiszámlázta volna a parkolóbérletek ellenértékét – ecsetelte. Botka László hozzátette: 50 millió forintig a cégvezető önállóan dönthet bizonyos kérdésekben. Hangsúlyozta: a lista automatikus volt, csak a rendszámok miatt volt szükség egyeztetésre, illetve, ha változott a munkatárs vagy a munkakör. A listát egyébként a kabinetfőnöke – ő a hatodrendű vádlott a hűtlen kezelés miatt indult ügyben – állította össze.


A tárgyalóteremben nincs helye politikának
Az eljárás politikai indíttatású, a célszemély a polgármester – ezt mondta a tárgyaláson az egyik védő. Egy parlamenti jegyzőkönyvet idézve hozzáfűzte: az egyik hatalmi ág üzent a másik hatalmi ágnak, megfogalmazva, hogy mi az elvárás. Pogácsás Tibor államtitkár május 8-án azt mondta: az ügy egy „egyedi társasjáték, amelynél van egy olyan mező, ahol az ingyenparkolást el lehetett nyerni”, és hogy bíznak abban, „lesz egy olyan mező is, amely a börtön végállomást tartalmazza.”

A politikai nem teheti be a lábát a tárgyalóterembe – reagált az elhangzottakra dr. Kis Krisztina bíró, egyben kérte az ügyvédet, hogy ne hozza be ő se a politikát. Kiemelte: készült egy vádirat, amiben tényszerűen leírták, hogy a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szerint mi történt, ugyanígy tényszerűen kell lefolytatni a bizonyítási eljárást is. A tárgyalás előtti sajtótájékoztatón dr. Szabó Bálint szintén azt hangsúlyozta, szó nincs koncepciós eljárásról.

büntetés
Bereczet három, Calcant két mérkőzésre tiltották el
károkról nincs hír / 42 perce
Kisebb földrengés volt Jánossomorja közelében
Néhányan érezték is.
Gyász
"Már régen elmentél innen. Sírodat is benőtték már a virágok De én még mindig őrzöm magamban Az Általad épített, csodálatos világot" Megemlékezés Puskás József halálának 15. évfordulójára Soha el nem múló fájdalommal, őszinte gyermeki szeretettel őrzi emlékét lánya, Nárcisz Zsófia
"Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Már 1 éve nem láthatunk, és nem beszélhetünk veled, Az idő múlása nem hoz enyhülést, mert a fájdalmat elviselni egy élet is kevés. Egy váratlan percben életed véget ért, mint a vihar a rózsát tépte szét, Egy fénykép, mely őrzi emléked, s egy út, mely elvette életed. A hiányod kegyetlen, nem pótol semmi sem." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Szabó István halálának 1. éves évfordulóján. Feleséged Ica, fiad Istvánka, menyed Ibolya, unokáid: Bernadett párja Balázs, Brigitta, Petra párja Lajos, dédunokád Lili Hanna.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal és megtört szívvel, de a feltámadás reményében tudatjuk, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapánk Bicsák Tamás békéscsabai lakos, életének 67. évében 2020. május 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Kedves halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 5-én 14 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint a nagykanizsai Központi temetőben (Tripammer utca) lesz. Érte felajánlott gyászmise a temetés napján, 12:30-kor lesz a nagykanizsai Szent József plébániatemplomban (Zárda utca 1). Emlékét kegyelettel megőrizzük! A gyászoló család
"Könyörülő Isten Könyörülj meg rajta." GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Viczián Pál az Életfa Idősek Otthona lakója, volt kétsopronyi lakos 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 4-én 10.30 órakor lesz a kétsopronyi köztemetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Vichnál Mihály a BM.Rendőr Főkapitányság volt dolgozója békéscsabai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvait 2020. június 4-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet, Telnek a hónapok, múlhatnak az évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk téged." MEGEMLÉKEZÉS Hrabovszki Jánosné született. Schäffer Mária Ilona halálának 5. évfordulójára. Férje János, gyermekei Ildikó, János, veje Imre, menye Etelka, unokái Balázs, Anita, Kitti, Reni, öccse Márton, sógornője Mária.
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy akik ismerték és tisztelték Szlancsik Pálné szül. Viczián Mária kamuti lakos életének 73.évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. május 30-án délután 14.órakor lesz a kamuti köztemetőben. Ezúton köszönjük mindenkinek akik elkísérik utolsó útjára és fájdalmunkat ilyen formában enyhítik. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit igazán szeretnek." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Vandlik Mihály békéscsabai lakos türelemmel viselt hosszú betegség után 2020. május 20-án, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szekeres János eleki lakos életének 90. évében 2020. május 1-jén elhunyt. Hamvait 2020. május 16-án szűk családi körben az eleki temetőben elhelyeztük. Gyászoló családja
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Urbán András békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2020. május 29-én 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vozár Katalin kétsopronyi lakos 2020. május 24-én, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 15 órakor lesz a kétsopronyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetek mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Külön köszönetet mondunk az Eleki Pszichiátriai Betegek Otthona összes dolgozójának áldozatos munkájukért. A gyászoló család
” Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él.” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kesiár Tamás Pál békéscsabai lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 28-án 9 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Megjelentek kegyeletüket egy szál fehér virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Petrovszki Jánosné szül. Malmos Katalin békéscsabai lakos türelemmel viselt betegség után 2020. május 16-án, 74 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. május 27-én 13 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Belicza György békéscsabai lakos 2020. május 15-én, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 25-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csepregi András telekgerendási lakos türelemmel viselt hosszú betegség után, 75 éves korában 2020. május 21-én elhunyt. Temetése 2020. május 26-án 13 órakor lesz a telekgerendási köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Krajcsi Pál örménykúti lakos 85 éves korában 2020. Május 09-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet a részvétnyilvánításokért. A gyászoló család
"Tiéd a csend a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Juhász István békéscsabai lakos életének 71. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Megjelentek kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szatmári Istvánné szül. Szombati Ilona békéscsabai lakos 2020. május 14-én, 90 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. május 22-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Mikló István Pál (autószerelő) békéscsabai lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
testmozgás / 3 órája
Családjával kocogott a Balaton partján Novák Katalin
Kinyitottak a szalonok / 3 órája
A biztonságra ügyelve vágják a vendégek haját a megyében
Vágvölgyi Nóra
tender / 4 órája
Napokon belül meg kellene kezdeni a Lánchíd felújítását
új szabályok / 4 órája
Újra látogatható a római Colosseum
döntések / 5 órája
Szerdán tárgyalnak a veszélyhelyzet megszüntetéséről
tendencia / 5 órája
A babaváró támogatásból még mindig főként ingatlant vásárolnak vagy felújítanak