Kapu előtt parkoló sofőr miatt bosszankodik olvasónk

Szabálysértést követ el és emiatt több ezer forintos bírságra számíthat az, aki úgy várakozik egy kapubejáróban, hogy azzal az ingatlanra való be- és az onnan való kihajtást akadályozza. Lapunknak egy olvasó panaszkodott, akit rendszeresen bosszant és akadályoz egy, az otthona előtt parkoló sofőr. Ő viszont úgy véli, megállhat ott, hiszen közterületről van szó.

Az utcában majdnem minden ingatlannál található kialakított parkoló. A velem szemben lakó mégis szinte napi rendszerességgel az én kapubejárómban teszi le az autót – panaszkodott lapunknak egy olvasó.

Amikor szóvá tette mindezt a renitens sofőrnek, az azt mondta, hogy közterületről van szó. Az olvasó a hatályos jogszabályokról érdeklődött, illetve arról, hogy mit lehet tenni, mivel kerékpárral is alig fér el a kocsi mellett.

Ebben az esetben a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet, vagyis a KRESZ rendelkezése egyértelműnek tűnik. A paragrafus értelmében tilos várakozni ott, ahol a jármű az út menti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza. Ebből adódik az, hogy a lapunknak panaszkodó olvasónak lehet igaza, azaz, a vele szemben lakó az ő engedélye nélkül nem parkolhatna a kapubejáróban.

A társasházak, tömblakások alatti garázsokra rendszeresen kifüggesztik, hogy kérik a bejárót szabadon hagyni. Lapunk a közös képviseletet ellátó cégeknél, szervezeteknél érdeklődött, hogy mennyire gyakran érkezik panasz „rossz helyen” parkoló, a ki- és beállást akadályozó autók miatt.

– Nem érkezik ilyen probléma, visszajelzés – számoltak be a Békéscsabai Lakásszövetkezetnél.

Benedek László ügyvezető igazgató azt mondta: szerinte a tulajdonosok maguk rendezik a problémát. A CSÜSZ Kft.-nél is hasonlóan nyilatkoztak: – Még nem futott be olyan bejelentés, amely arról szólt volna, hogy akadályozzák a társasházba, illetve azok garázsaiba való ki- és bejutást – mondta Jambrich Mihály ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy a társasházak döntő többsége úgynevezett „úszótelken” épült, tehát a társasházi tulajdonban lévő telek csak az épületet körülvevő szerelőjárdáig tart. Ebből fakadóan a garázsok, bejáratok elé álló járművek valójában közterületen állnak.

– A közös képviselők tehát ezzel kapcsolatban nem intézkedhetnek. A parkoló járművek a KRESZ szerint követhetnek el esetleg szabálysértést, így az akadályoztatott tulajdonosnak a rendőrséghez kell fordulnia – zárta Jambrich Mihály.

Figyelmeztetés, de pénzbírság is lehet a vége
Szabálysértést követ el, aki a KRESZ szerint szabálytalanul várakozik, ilyen esetekben az intézkedő rendőr figyelmeztethet, helyszíni bírságot szabhat ki, szabálysértési feljelentést tehet – közölték lapunkkal a rendőrségen.

A helyszíni bírság összege 5-től 50 ezer forintig, hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 70 ezer forintig terjedhet. A szabálysértési eljárásban kiszabott pénzbírság legalacsonyabb összege 5 ezer forint, legmagasabb összege 150 ezer forint, szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 300 ezer forint.

Hol tilos parkolni?
A KRESZ szerint többek között az alábbi helyeken tilos várakozni:
– ahol megállni is tilos,
– ahol tábla jelzi,
– lakott területen kívül a főútvonal burkolatán,
– ahol a jármű az út menti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza,
– ahol a jármű egy szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozza,
– az úttesten ott, ahol a járdán a megállás megengedett.

Legolvasottabb

1
Százezer forintot hagyott valaki egy bankautomatában
2
A mentősofőr részvétét fejezte ki, de nem érzi magát hibásnak
3
Ők a Fidesz-KDNP Békés megyei egyéni jelöltjei
4
Facebookon kereste hajléktalan fiát egy vésztői férfi
5
Húsz éve tűnt el Szathmáry Niki
Műkorcsolya Eb
Ötödször védte meg címét Javier Fernandez
kis ország, nagy ünnep / 2 órája
Szombattól Valletta Európa Kulturális Fővárosa
Ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az a több mint 400 program, amelyet Valletta, Málta fővárosa a programsorozat keretében rendez meg.
Gyász
"Keressük, de nincs már sehol, mégis itt van mindig valahol. Talán a napsugárban...vagy egy csillag fenn az égen, mi most is várjuk, mint valamikor régen." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk id. Seben Pál (Csiriga) halálának 1. évfordulóján. A gyászoló családja
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vidovenyecz György mezőmegyeri lakos a Barnevál nyugdíjasa életének 89. évében elhunyt. Temetése 2018. január 19-én 13 órakor lesz a mezőmegyeri evangélikus temetőben. A gyászoló család
"Láttuk szenvedésed, láttuk könnyező szemed, mindig fájni fog, hogy nem tudtunk segíteni neked. A te szíved pihen, míg a miénk vérzik, mert a fájdalmat csak a földiek érzik. Utolsó órában szótlanul néztél ránk, te sejtetted, mi pedig tudtuk, hogy ez már a búcsúzás." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékeznek Makszin Mátyás halálának 1. évfordulóján szerettei.
MEGEMLÉKEZÉS Kiss Vencel volt sarkadkeresztúri lakos halálának 10. évfordulóján fájó szívvel emlékezik szerető családja.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet a békéscsabai református gyülekezetnek, Dr. Árus Tibor Főorvos Úrnak, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának, kollégáknak, rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik utolsó útjára elkísérték Anyukámat, Pepó Jánosnét szül. Kollár Júliát és fájdalmunkban osztoztak. Köszönöm szépen. Lánya Évike és családja.
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Opauszki Jánosné szül. Sipos Dorottya Békéscsaba, volt Padrach utcai lakos 2018. január 10-én, 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2018. január 16-án 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Hursán Györgyné szül. Ary Klára a Róza Ferenc Gimnázium aranydiplomás tanára békéscsabai lakos hosszan tartó, súlyos betegségben, életének 79. évében elhunyt. Temetése 2018. január 17-én 13 órakor lesz a békéscsabai Felsővégi (Berényi úti) temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Csuvarszki András a Réthy Pál Kórház dolgozója békéscsabai lakos 62 éves korában elhunyt. Szeretett elhunytunkat 2018. január 15-én 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Benedekné Fábián Irén (Piri néni) volt békéscsabai lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 12-én 14 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
,,Ne gyászoljunk azért, mert őt elveszítettük, hanem legyünk hálásak, hogy ő a miénk volt. Most is a miénk. (Hyeronimus) MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Szabó Miklós halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bánfi József szabadkígyósi lakos, életének 69. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 11-én 15 órakor lesz a szabadkígyósi köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Mitykó Jánosné szül. Laurinyecz Judit (Szabadság TSZ volt nyugdíjasa) békéscsabai lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 11-én 14 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, hiába szállnak, álmok, évek, ők itt maradnak bennünk csöndesen még." (Juhász Gyula) MEGEMLÉKEZÉS Nagy Istvánné szül. Nádházi Mária halálának 8. évfordulóján szeretettel emlékezik lánya.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rózsa István békéscsabai lakos 2017. december 23-án, 63 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2018. január 12-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Keressük, de nincs már sehol, mégis itt van mindig valahol. Talán a napsugárban... vagy egy csillag fenn az égen, mi most is várjuk mint valamikor régen." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Kósa György halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Németh Mihály gabonaker. ügynök békéscsabai lakos rövid, súlyos betegség után 2017. december 28-án, 62 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 10-én 12 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bérczesi Andrásné szül. Somorjai Éva békéscsabai lakos 69 éves korában elhunyt. Hamvait 2018. január 9-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Külön köszönjük háziorvosának, Dr. Árus Tibornak a gondos kezelést. A gyászoló család
"Az úton, mely véget ért megpihen a vándor. Fény, ami átölel lesz otthona mától." GYÁSZHÍR Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Mihók Györgyné szül. Szaszák Erzsébet békéscsabai lakos életének 96. évében megtért teremtőjéhez. Temetése 2018. január 8-án 12.30 órakor a Vasúti temetőben lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gáll Sándor békéscsabai lakos 77 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség következtében csendesen megpihent. Szeretett halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Drága emléke szívünkben él. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, Peténé Pap Margit 57 éves korában méltósággal viselt, hosszú betegség után végleg megpihent. Drága halottunkat 2018. január 11-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
újra nyitva / 4 órája
Új látványosságokkal bővül a Tisza-tavi Ökocentrum
meglepő származás / 5 órája
Istenként ábrázolták a pulykát a maják és az aztékok
zavar az erdőben / 6 órája
Féltik a rénszarvasokat, nem épülhet meg egy szélerőműtelep Norvégiában
gyász / 7 órája
Meghalt a Bor, mámor, Provence írója
WorldSkills 2017 / 8 órája
Áder János: Magyarország példásan helytállt a szakmák világversenyén
müncheni lövöldözés / 8 órája
Hét év börtönt kapott a fegyverárus