Leterelik a teherautókat, csak főútvonalon mehetnek

Az e-útdíj bevezetésével együtt módosult a KRESZ is, ami kisebb újratervezést igényel a fuvarozóktól, amikor a lehetséges útvonalakat készítik elő. Ugyanis a hét és fél tonnánál nehezebb tehergépkocsik kizárólag főútvonalon haladhatnak. Hogy mi számít annak, egyelőre nem tisztázott.

– A cég vásárolt egy szoftvert, mellyel az útvonalakat tervezi, hogy miként érdemes a szállítmányokat eljuttatni a kívánt helyre – ecsetelte egy fuvarozó, akiben számos kérdőjelet vetett fel az e-útdíj bevezetése és az azzal együtt változó, a KRESZ-t érintő jogszabály. Mint mondta, a szoftver szerint az egyik nap még Békéscsabáról úgy közelíthette meg Vésztőt, hogy Békés felé közlekedik, máskor viszont már úgy, hogy Szeghalom felé kell mennie, ami viszont 30-ról 60 kilométerre, tehát kétszeresére növeli az útvonalat.

– A jogszabállyal kapcsolatban nem látok tisztán, nem tudom, hogy merre közelíthető meg az úti cél, bírság veszélye nélkül – folytatta a fuvarozó. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kiadott egy útmutatást a kormányrendeletről, úgy foglalta azt össze, hogy a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik számára kizárták a kis utakon történő „szlalomozás” – és az e-útdíj megkerülésének – lehetőségét, mivel az autópályákat, autóutakat, főútvonalakat a célforgalomban legfeljebb egyszer lehet keresztezni.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az e-útdíjjal terhelt főutak és a KRESZ-szabályozásban említett főútvonalak nem azonos kört fednek le. Az érdekképviselet szerint az számít főútvonalnak, amit a főútvonal táblával megjelöltek, azonban nincs olyan térkép, amely egyértelművé teszi, hogy hol vannak ezek, és közülük melyik fizetős. Az MKFE szerint a közelmúltban több útvonalat főúttá minősítettek, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, hogy egy területet nem lehet kiszolgálni 7,5 tonna feletti gépjárművekkel.

– De nyilvánvaló az is, hogy egyes szakaszokat azért minősítettek főúttá, mivel az e-útdíjjal kapcsolatos rendelet miatt csak azokat lehet fizetőssé tenni – magyarázta az érdekképviselet a szabályozást, mely szerint kizárólag az autópályák, autóutak és főutak használatáért lehet egy bizonyos összeget kérni.

Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj projektben illetékes szóvivő lapunk kérdésére, mely szerint a megyében mi számít a KRESZ-módosítás után főútvonalnak, elmondta, hogy egyelőre még nem áll rendelkezésére ilyen térkép, de amint meglesz, közzéteszik az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hivatalos oldalán. Megerősítette, hogy a változtatással az volt a cél, a teherforgalom ne terelődhessen át az alacsonyabb rendű közúthálózatra, tovább terhelve – részben indokolatlanul – azok és az érintett települések forgalmát.

A kormányrendelettel kapcsolatban Kibédi-Varga Lajos hozzátette, hogy a nehéz tehergépkocsik lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. Mint mondta, a KRESZ vonatkozó rendeletének betartásának ellenőrzésében az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek közreműködő szerepe van, az ellenőrző egységekből – 45 ellenőrző jármű – származó adatokat továbbküldik a rendőrségnek, és a jogszabályban foglaltaknak megfelelően az ellenőrzést és a bírságolást is a hatóság végzi.

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
szponzorált tartalom
A COVID árnyékában a baromfiipar
Covid–19
Virológus: nincs értelme nyájimmunitásban gondolkodni
egy boltban esett össze / 32 perce
Köllő Babettnek idegösszeroppanása volt
Az ismertség lelkileg és fizikailag is megviselte a színésznőt.
Gyász
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Frisnyicz Pálné szül. Sipiczki Mária halálának 15. évfordulóján. Szerető családja.
Szeretettel emlékezünk Lipták György halálának 20. évfordulóján. Feleséged Gabi, fiaid Attila és Csaba menyeid, unokáid és dédunokáid.
"Egy éve már nem látom arcodat, egy éve már nem hallom hangodat. Egy távoli hosszú útra mentél, de szívemben élsz, és velem vagy örökké." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Török Gábor halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége, lánya Fanni, fiai Gabi, Zoli és családjaik
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Ágostonné Nagy Zsuzsanna életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása később szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Czapp András pedagógus békéscsabai lakos 77 éves korában csendesen megpihent. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Knyihár Ágnes vendéglátós békéscsabai lakos 59 éves korában elhunyt. Hamvait a jelenlegi járványhelyzet miatt szűk családi körben 2020. november 27-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Batki Józsefné Magdi néni (nyugdíjas pedagógus) békéscsabai lakos hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. december 2-án 14 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kalocsai Györgyné szül. Kővári Mária lőkösházi (volt békéscsabai) lakos 97 éves korában elhunyt. Szerettünket szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Emléke legyen áldott. A gyászoló család
"Jézus mondja: Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." (Mt 5,4) MEGEMLÉKEZÉS Veres Károly a Turul könyvesbolt alapítója halálának 5.évfordulóján emlékezik felesége, Kati, 3 gyermeke, Kata, Helga, Donát, valamint minden családtagja és barátai.
Fájó szívvel emlékezünk Id. Jova József gyulai lakos halálának 1. évfordulóján Szerető családja
"A szeretet soha el nem fogy". GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Ábrahám András (konzerv üzemmérnök) szegedi majd békéscsabai lakos 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása később szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Elvesztettem azokat, akiket annyira szerettem, örömöm, jó kedvem velük eltemettem. Üres már a ház, nincs ki haza várjon, ezért nem jön éjjel a szememre az álom. Kérlek adjatok erőt nekem, Míg élek, Ti is éltek velem." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezek drága jó Édesapám és Édesanyám Mészáros János halálának 19. évfordulóján, Mészáros Jánosné szül. Gombkötő Mária halálának 12 és fél éves évfordulóján. Szerető Lányuk:Icu
GYÁSZHÍR Szomorúan tudatjuk, hogy Édesanyánk Endrész Lászlóné dr. volt diákjai Adi nénije 2020. november 4-én, életének 96. évében csendesen megpihent. Szerettünket szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a gyulai Szent József temetőben. Emléke legyen áldott. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Máté György a Kötöttárugyár volt dolgozója 77 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait 2020. november 20-án 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és gondolatban velünk éreznek. A gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogyan éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISHÁZI PÁLNÉ Pasku Mária aki az Eleki Román Általános Iskolában tanított, életének 82. évében 2020. november 8-án elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait római katolikus egyház szertartása szerint 2020. november 20-án, 11.00 órakor Eleken a Római Katolikus Temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család.
„Véget ért a szenvedésed, szívedben a nyugalom, miénkben kik itt maradtunk, Soha el nem múló fájdalom!” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Börner István Kálmán (Börner Tanár Úr) 2020. november 7-én, 75 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunkat 2020. november 18-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Berényi úti (Felsővégi) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Bielik Terézia háziorvos 2020. november 10 napján életének 54. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben későbbi időpontban történik. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Sipiczki Jánosné szül. Kvasz Mária Mgdolna a Kötöttárugyár volt dolgozója békéscsabai lakos 83 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. november 19-én 11 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"...az Úr fénysugarat küld nekem a sötétbe." (2 Sám. 22,29) GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rapport Bálint Pál kőműves mester hosszan tartó betegség után, életének 67. évében elhunyt. Hamvait a gyulai Szent József temetőben helyezzük végső nyugalomra 2020. november 20-án 11 órakor. Búcsúztató mise a németvárosi katolikus templomban lesz 2020. november 20-án 17 órától. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
máv / 34 perce
December 13-tól Békés Intercity vonattal utazhatunk Budapestre
Labdarúgás / 51 perce
Elber megmondta, szerinte ki jelenleg a világ legjobb focistája
Hoppá! / 1 órája
Nagy gázt adott a Lamborghininek, aztán jött egy Skoda (videó)
a követői is kiakadtak / 1 órája
Hat nőt ejtett teherbe egyszerre „Nigéria hercege”
javuló statisztikák / 1 órája
Nő a születésszám a családvédelmi akcióterv bejelentése óta
Aktuális adatok / 1 órája
6268 új fertőzöttet azonosítottak, elhunyt 152 beteg