Kner Nyomda: két és fél milliárd forintos fejlesztés Békéscsabán

Újra méltó régi nagy híréhez a békéscsabai Kner Nyomda. Az ausztriai Marzek Etiketten GmbH öt éve vásárolta meg az üzemet, azóta már 1,7 milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre, jövőre újabb 800 millió forintos beruházást valósítanak meg. Nőtt az árbevétel, a dolgozói létszám.

Míg a Kner-hagyományok 1882-ig, addig a Marzek cég történelme 1879-ig nyúlik vissza. Mind a két név jól cseng, elismert nemzetközileg. Öt éve találtak egymásra. A Marzek megvásárolta a békéscsabai Kner Nyomdát. A komoly gondokkal küzdő, meglehetősen elavult gépparkkal rendelkező vállalat életében ez gyökeres fordulatot jelentett.

Dr. Johannes Michael Wareka, a Marzek család negyedik generációjának a tagja lett a Kner Packaging Kft. többségi tulajdonosa. Székfoglalójában akkor elmondta: nem spekulatív, hanem szakmai befektetőként érkezett, és akkori ígéreteit betartotta. Öt év alatt 1,7  milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre, és egy fillér osztalékot nem vettek ki a cégből, a nyereséget visszaforgatták a termelésbe, a fejlesztésekbe.



A kiváló együttműködést példázza, hogy a taggyűlésen úgy döntöttek, a csabai cég Marzek Kner Packaging Kft. néven működik a továbbiakban. Ezzel is erősítik a régiós piacok felé nyitást. Értékelték az eltelt öt évet, a fejlesztések során leghamarabb a nyomókapacitás és dobozgyártó gépsorok fejlesztése vált szükségessé. Ezzel párhuzamosan azonban a címkegyártást is megerősítették.

A beruházásokat európai uniós források is segítették, 2007-ben 176 millió, 2009-ben 300 millió forintot nyertek uniós pályázaton. Az első projekt célja a cég általános technológiai fejlesztésének az elősegítése volt, a második célzottan a gyógyszeripari vállalatok biztonságosabb és hatékonyabb kiszolgálását segítette elő.

— A technológiai fejlesztéssel párhuzamosan új piaci lehetőségek felkutatása is elkezdődött — hangsúlyozta Kása István Zoltán, a Marzek Kner Packaging Kft. ügyvezető igazgatója. — Elsősorban a 2000-2005 között mesterségesen elsorvasztott dobozgyártás korábbi megrendelői tértek vissza. Ezáltal a vállalat visszanyerte a korábbi versenyelőnyét: a partnerek széles körű kiszolgálását. Az idei évre elérte a cég, hogy a csomagolóanyag-árbevétel nagyobb része dobozokból származik.

A gyógyszeriparból kapják a legtöbb megrendelést (30 százalék), utána szorosan következik az élelmiszer-, az édes- és a dohányipar. Új irányt jelent a magas minőségi elvárásoknak is megfelelő tekercses címkék gyártása, főképpen a boripar számára. Az export aránya közel 20 százalék, főleg a román, osztrák és cseh piacokra szállít a nyomda.

A dolgozók is örülnek, hogy több a megrendelés
Böőr Ferenc ofszetgépmester, a Marzek Kner Packaging Kft. üzemi tanácsának elnöke elmondta: a dolgozók is örülnek, hogy több a megrendelés, a munka. Ezáltal biztos munkahelyük van, visszakapták a cafeteria és a műszakpótlék egy részét, és minden bizonnyal 13. havi fizetés is lesz az eredmények után. Büszkék arra, hogy egy ideje újra jó híre van a békéscsabai Kner Nyomdának, nem könnyű ide bekerülni dolgozni. A tulajdonos folyamatosan fejleszt, az új gépekhez is kellenek szakemberek, bővül a létszám. Böőr Ferenc kitért arra, hogy a vezetés odafigyel a megfelelő munkakörülmények biztosítására is.

Büszke a csapatra

A legmagasabb nemzetközi standardokkal dolgozik a békéscsabai Kner Nyomda, de a tulajdonos, dr. Johannes Michael Wareka szerint a sikerhez a dolgozók hozzáértése, képzettsége is szükséges.

— Jövőre a legkorszerűbb ofszettechnológiát képviselő nyomgépet vásárolnak több mint 600 millió forintért. Számomra ez azt sugallja, hogy nőnek a megrendeléseik.
— Optikai kontroll is lesz a gépen, minden ívet ellenőriz a nyomtatás során. Ez az állandó minőség garanciáját jelenti a megrendelők felé, akik szerencsére egyre nagyobb számban vannak bizalommal a Kner Nyomda felé. Persze, a technikai ellátottság egyedül nem elég, emeltük a dolgozók tudásszintjét, specialistákat képeztünk ki. Ez nemcsak a technológiai hozzáértésben, hanem a munkaszervezésben és a hatékonyságban is megmutatkozik. Ausztriában is büszkék vagyunk a csabai csapatra.

dr. Johannes Michael Wareka


— Az utánpótlásra is gondolnak?
— A békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolában a Kner leendő nyomdászainak mérnökeink is adnak órákat, így már képbe kerülnek a technológiát illetően.

— A Marzeknek 500 dolgozója van három országban, 50 millió euró az éves árbevétele. A Knerrel mik a jövőbeni terveik?
— Az egyik legjobb fejlődési potenciállal rendelkező cégünk, elkötelezettek vagyunk a vállalat hosszú távú fejlesztése mellett.

 

Világbajnoki cím Chicagóban a Marzek-boroscímkének

Helga Marzek, aki Alexander Schneller-Scharauval együtt kisebbségi tulajdonos a békéscsabai Marzek Kner Packaging Kft.-ben, kiemelte, hogy Ausztriában a boroscímkepiac 80 százalékát birtokolják. Magyarországon a Kner Nyomdának 12,5 százalékos a részesedése boroscímkegyártásból, ezt növelni kívánják a jövőben. Egyre több borász ismeri fel, hogy milyen fontos a termék megjelenítése. A Marzek idén, 2007 után immáron másodszor nyerte el Chicagóban a World Champion of 5 Continents in Offset Labels-címet, vagyis öt kontinens legjobb offszetcímke-gyártója lettek. Egy osztrák boron lévő címkéjük vitte el a pálmát.

európa-liga / eredmények
Nagyon simán jutottak tovább Szoboszlaiék
így is biztonságos / 3 órája
Több mint félezer áldozatot követelt a légi közlekedés tavaly
Ijedtségre azonban továbbra sincs ok, hiszen 740 ezer járatra jutott egyetlen baleset.
Gyász
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked megmaradt, mint egy csillag. Legyen csendes az álmod, Találj odafenn örök boldogságot. Legyen veled az Isten és az ég, A felhőkön túl találkozunk még." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Gyeraj László halálának 1. évfordulóján. Lánya és unokái, valamint mindazok akik szerették.
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dudás Mihályné Gyula, Bajza u. 2. 2/6. szám alatti lakos életének 95. esztendejében, 2019. február 15-én elhunyt. Búcsúztatására 2019. február 27-én 10 órakor a gyulai Szentháromság temetőben kerül sor. Kérjük, hogy akik szerették, koszorúk és sírcsokrok helyett egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk Vozár Jánosné szül. Lipták Ilona békéscsabai (volt felsőnyomási) lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 21-én 14 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Darida György a Megastruktúra Kft ügyvezetője békéscsabai lakos 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 22-én pénteken 12.30 órakor lesz a berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindenkinek, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Örök szeretettel EMLÉKEZEM dr. OLÁRY GYULA nyugalmazott jogtanácsos halálának 10. évfordulóján. "Kereslek, mert elveszítettelek, Mert nélküled nem lelek nyugodt helyet. Kutatlak, hogy valahol biztos helyt rád találjak. Mert olyan vagyok, mint űzött vad, Ki érzi-féli csapda csap.... De nem lellek, de nem lellek. Pedig nap kel kakasszóban, Déli harangszóban. Újra visszhangzik neved este, ha nyugszik, súlyos bilincseid álmomban fogvatartanak. Nap, hold, óra körbejár, se körben zárt vagyok veled. Közel vagy.... érinteni véllek... Délibáb, mi ily közel nyújtom, De átlátszó falba ütközik kezem. Karod a hívásra nem felel, a csapda csap, már halva vagy, égen felhők közt szivárvány vagy." Feleséged
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szász Pálné szül. Nagy Erzsébet kétsopronyi lakos 80 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. február 22-én 10 órakor lesz a kétsopronyi köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket. Bennünk él egy arc egy végtelen szeretet, amit tőlünk s soha de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Nyeste János békési lakos halálának 10. évfordulóján. Szerető felesége, fiai, lánya, unokái és dédunokája.
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Megyebiró István, az egykori Mezőgép Vállalat gyulai gyáregységének nyugalmazott igazgatója, gyulai lakos, életének 87-dik évében, váratlanul elhunyt. Hamvait 2019.február 22-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a Gyulai Óreformátus Temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Katics Lászlóné szül. Csikós Mária békéscsabai lakos 2019. január 24-én életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 20-án 12.30 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. A gyászoló család
,, Ma szomorúbb lett a föld, Szürkébb az ég kékje, Egy szív állt meg örökre, Édesanyánk szerető szíve." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Bacsa Istvánné szül. Hursán Irén békéscsabai lakos 2019. február 9-én 85 éves korában, rövid betegség után csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 21-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Durkó Sándor békéscsabai lakos 2019. február 6-án, 58 éves korában rövid, súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 19-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Te számunkra sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok" GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vincze Gábor (volt DÉMÁSZ nyugdíjas) Újkígyós, Ady E. u.7. szám alatti lakos, 2019. február 13-án, 90 éves korában elhunyt. Temetése, 2019. február 18-án, hétfőn, 11 órakor lesz az Újkígyósi Szent Antal temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Almási Gábor tanár úr 2019. február 8-án, 74 éves korában, méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 22-én, pénteken 12 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,, Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él,, GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hazai Tamásné szül. Tóth Judit békéscsabai lakos 2019. február 13-án 96.éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti temetőben. Gyászmise 2019. február 20-án 8.30 órakor a békéscsabai katolikus nagytemplomban lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tomcsenka Mihályné szül: Zatykó Etelka Szabadkígyós, József Attila u. 7. szám alatti (volt gerendási) lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2019. február 18-án, hétfőn 10 órakor lesz a gerendási köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó földi útjára elkísérik, gyászunkban osztozva temetésén végtisztességet tesznek. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Tóth László (az Autóklub volt megyei titkára) békéscsabai lakos 73 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Végső búcsút 2019. február 18-án 14 órakor veszünk a békéscsabai Ligeti temetőben. A megjelentek kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Kesjár Györgyné szül: Nagy Margit Békéscsaba, Bocskai utcai lakos 88 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, lányunk, testvérem, nagymamánk Királyné Chrisztó Ilona 64 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 15-én pénteken 15.órától lesz a Ligeti sori temetőben. A gyászoló család
Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Férjem, Édesapánk és Nagypapánk Csiaki András a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet nyugalmazott mérnöke 2019. február 11-én, 74 éves korában váratlanul, örökre itt hagyott minket. Utolsó útjára 2019. február 16-án 13.00 órakor a békéscsabai Berényi úti temetőben kísérhetik el mindazok, akik végső búcsút szeretnének venni Tőle. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szabó Mihály az Unicon volt igazgatója fényesi lakos 88 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait 2019. február 15-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a Fényesi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
szomorú évforduló / 3 órája
Egy éve történt a szlovák újságíró-gyilkosság
indonéz szörnyeteg / 3 órája
Újra felbukkant a világ legnagyobb méhe
Praktikák / 5 órája
Kis zacskó sóval tegye el a téli cuccait
vallomás / 5 órája
Daniel Radcliffe megint elmondta, milyen keményen piált a Harry Potter alatt
Mínuszok / 7 órája
Közeleg a fagy: hétvégére megint nagykabát kell
káros szolárium / 7 órája
Egyre többen küzdenek bőrrákkal