évadértékelő

2018.08.17. 19:50

Idén is sikeres évadot zárt a Gyulai Várszínház

Az előző évekhez hasonlóan alakultak a Gyulai Várszínház idei, immáron 55. nyári évadának nézőszámai. A negyvenhét nap alatt mintegy 25 ezren tekintették meg a különböző programokat – közölte a teátrum pénteki évadértékelő sajtótájékoztatóján dr. Elek Tibor igazgató. Dr. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a színház tovább erősítette közönségbarát profilját, egyszerre szervezett a nézők számára befogadható előadásokat és a képviselte a magas művészeti színvonalat.

Papp Gábor, [email protected]

Fotó: Kiss Zoltán

A várszínház társadalmi és művészeti tanácsadó testületének álláspontja szerint az idei évad sikeresnek és eredményesnek tekinthető – vezette be a sajtótájékoztatót dr. Elek Tibor. A teátrum igazgatója elmondta, a negyvenhét nap alatt több mint hetven produkciót láthatott a közönség. Az előadások, a darabok a legkülönbözőbb korosztályba tartozó és érdeklődési körű embereket szolgáltak ki, a kisgyermekektől az idősebbekig, valamennyi generáció találhatott kedvére való programot.

Caligula helytartója

Dr. Elek Tibor kiemelte, a várszínház életében mindig prioritást élveztek a saját bemutatók. Ebben az évadban öt ilyen produkciót tekinthetett meg a közönség. Az első nagyszínházi bemutató a Caligula helytartója volt a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciójában, a Székely János napok keretében. Ugyancsak ebben a programrészben Székely János Dózsa monodrámáját mutatták be Bartus Gyula előadásában, illetve tartották a szerző novelláiból készült A nyugati hadtest hangjáték és CD-bemutatóját.

Rosencrantz és Guildenstern halott

Szintén nagyszínházi bemutatóként tekinthették meg az érdeklődők a Shakespeare-fesztivál záróakkordjaként Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című művét. A Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az ugyancsak aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház produkcióját Tapasztó Ernő rendezte.

Az Erdélyi héten anyaországbeli bemutatóként láthatták az érdeklődők az Orbán János Dénes művéből készült Búbocska című ördögmusicalt. A Kolozsvári Magyar Opera 110 tagú társulattal érkezett a fürdővárosba. A fogadtatás minden bemutató esetében kedvező volt a közönség és a szakma részéről is.

Körhinta

Dr. Elek Tibor szólt arról, hogy az előadásokat tovább játsszák majd, illetve, hogy a Székely János Napokat Budapestre és Marosvásárhelyre is elviszik. Maga az Erdélyi hét egyébként a nevének megfelelőn erdélyi színházak előadásainak adott teret nagy sikerrel, kedvező fogadtatással.

Az igazgató kitért arra, hogy Gyula számos részén rendeztek előadást az évadban.

– Elvárásként fogalmaztuk meg magunk felé, hogy a kortárs magyar irodalom minél karakteresebb helyet kapjon a Várszínházban. Tucatnyi ilyen darab szerepelt a palettán – ecsetelte dr. Elek Tibor. – A történelmi darabok, a Dózsa monodráma, a Caligula helytartója, a Zsoltáros és a zsoldos, valamint különösen a Zrínyi 1566 egyaránt komoly érdeklődésre tartott számot.

Hozzátette, ingyenes előadásokkal is igyekeztek közelebb hozni a teátrumot az érdeklődőkhöz, de komoly- és könnyűzenei programok egyaránt bekerültek a kínálatba. A teátrum ezen felül több eseményt hívott életre kifejezetten a gyerekek és a fiatalok számára. A direktor hangsúlyozta, a színház gazdasági helyzete stabil, és új forrásokat is sikerült bevonniuk a finanszírozásba. A jövő évadról szólva kifejtette, bár túl sok konkrétumot még nem árulhat el, mindenképpen folytatódik az együttműködés a Nemzeti Színházzal. 2019-ben a Székely János Napok mintájára Weöres Sándor Napokat tartanak majd, A kétfejű fenevad című darabbal. Folytatódik a Shakespeare-fesztivál és várhatóan az Erdélyi hét is.

Nemzeti kultúránk alkotóműhelye

Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a várszínház sikeresen megvalósította dr. Elek Tibor vezetői pályázatában megfogalmazott művészeti koncepciót.

– Az idei évad tovább erősítette a város jó hírnevét – fogalmazott. – Az előadások hozzájárultak a turisztikai vonzerő erősítéséhez, és nagyon fontos, hogy Gyula polgárai is magukénak érzik a várszínházat; a kulturális intézményt, ami nemzeti kultúránk egyik alkotóműhelye, s amit hazai és nemzetközi szinten is elismernek. Kiemelte, minden színházba járó érdeklődő megtalálhatta a kedvére valót a teátrum idei évadában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!