Tiszasziget

2021.06.19. 16:23

Mélypont és kápolna várja a kerékpáros turistákat Tiszaszigeten

Tiszaszigetet az utóbbi években sok szegedi fiatal választotta lakóhelynek, a kisgyermekes családok számára vonzó a csend és a nyugalom. A községnek általános iskolája, óvodája és korszerű minibölcsődéje van, mindezek segítik a fiatalok családalapítását. Csongrád-Csanád megye takaros községe a szerb határ közvetlen közelében fekszik.

Tiszasziget, Trvr 2021.06.07. Trvri kpolna fot: Kuklis Istvn Dlmagyarorszg DM KI

Fotó: Frank Yvette [email protected]

Tiszasziget, eredetileg Ószentiván néven, a Tisza és a Maros kanyarulatainak ölelésében települt, mai neve is földrajzi fekvésére utal. A trianoni diktátum következtében a település perifériára sodródott, sokáig nem kerülhetett a turisztikailag vonzó helyek közé. A rendszerváltás utáni években a község „visszakerült a térképre”, többek között ezt jelzi, hogy a Szerbiába vezető nemzetközi kerékpárút is átszeli a települést.

Hasonlóan más magyarországi falvakhoz, Tiszaszigeten is egy központi tér köré rendeződik a közösségi élet, a Szent Antal téren áll a Páduai Szent Antal-templom. Az 1918-ban felszentelt, késő szecessziós stílusban épült imaház szomszédságában, az egyház által működtetett általános iskolába a környező településekről sok gyerek jár.

Az iskola mellett modern faluház biztosítja a lakosság kulturális igényeit, a tér túlsó sarkán pedig a polgármesteri hivatal munkatársai készségesen segítenek bárkinek az ügyes-bajos dolgok intézésében.

Az ország egyik legmélyebb pontja

Tiszaszigetet legjobb kerékpárral megközelíteni, szűk órányi kerekezéssel Szeged szívéből Újszentivánon keresztül a főtérre érhetünk. A nyári melegben érdemes a templom árnyékában megpihenni, majd a szerbiai határátkelő felé venni az útirányt. Rövid kirándulásunk úticélját eltéveszteni sem lehet, a kerékpárútról egy leágazás után néhány perc alatt az ország legmélyebb pontjához érünk. Legalábbis sokáig úgy hitték, hogy Tiszaszigettől nyugatra van az ország legmélyebb pontja, 75,8 méteres tengerszint feletti magasságával. Utóbb kiderült, hogy a Tisza túlpartján, Gyálarét területének egy része egy kicsivel még mélyebben fekszik, ennek ellenére az erdőszéli, takaros pihenő remek kirándulóhely. A Mélypont-emlékhelyen kőből faragott gyűrű jelöli a nevezetes pontot, közelében kopjafa és egy feliratos márványtömb a trianoni diktátumra emlékeztet. A kellemes hangulatú emlékhely fedett kiülővel, tűzrakó hellyel és kerékpártárolóval csábítja a kirándulókat.

Közösen építettek kápolnát

Tudta?

Térváron régóta tartanak búcsút, szerették volna, ha folytatódik e szép hagyomány. A kápolna és a körülötte elrendezett tér amellett, hogy méltó helyet biztosít a mintegy húsz éve újjáélesztett ünnepnek, szellemiségével emléket állít a múltnak, és példát mutat a jövőnek.

A Szent Antal térről az ellenkező irányba indulva, mintegy 10 perc alatt Magyarország egyik legkisebb és legfiatalabb kápolnájához jutunk. A Tiszaszigethez tartozó Térvár tucatnyi házával ténylegesen az a hely, ahová még madár is ritkán téved. Az országhatáron fekvő települést korábban évtizedeken át Újszentivánhoz sorolták, közel száz lakója napjainkban a szigetiekkel alkot közösséget. Térvár egyutcás, néhány tucatnyi lakosú külterületi községrész, első ismert említése, akkor még Therwar formában 1450-ből származik. A tizennyolcadik század második felében szegedi dohánykertészek költöztek a falucskába, akik sajátos településformát hoztak létre. Ma néhány helyi gazdálkodó és nyugdíjas lakik a déli határkerítéstől karnyújtásnyira.

Kis János helyi lakos fejében született meg a gondolat, hogy a régi temető mellé kellene egy kis kápolnát építeni. Ennek hét éve, a kis templomot tavaly augusztusban ünnepélyes keretek között felszentelték, a nagy templomhoz hasonlóan, Páduai Szent Antal tiszteletére. Kis János Térváron lakott, halála után Kenderesi András, a plébánia egyházközségének világi elnöke és Károsi János önkormányzati képviselő vezette a munkálatokat. Az építésből Tiszasziget és Újszentiván lakói is kivették a részüket, önkéntes munkában. A végeredmény gyönyörű lett, a hófehér falú kápolnának rövid idő alatt híre ment a környéken. Hamarosan tovább szépült a terület, Ferenczi Ferenc polgármester vezetésével idén tavasszal a kápolna környezetét virágok, bokrok és díszfák ültetésével tették hangulatosabbá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!