Saját hazájában lett belőle próféta

– Tősgyökeres zsadányiként mit jelent, hogy emlékérmet vehetett át a tanévnyitó ünnepségen?

– Hatalmas dolog, hiszen, ahogy a mondás is tartja, saját hazájában nehezen vagy sosem válik prófétává az ember. Nekem sem volt könnyű annak idején elfogadtatnom magam, de azt hiszem, sikerült. Szívesen, örömmel maradtam Zsadányban, és a 35. évemet kezdtem meg most az intézményben – megszakítás nélkül, a két gyermekem után járó szabadságomat sem vettem ki. Le kell szögeznem: bár az elismerést én kaptam, abban, hogy idáig eljutottam, szükség volt a családom és a kollégáim támogatására, nélkülük nem értem volna el eredményeket.

– Miért esett a választása éppen a pedagógusi hivatásra? Egyértelmű döntés volt vagy hezitált előtte?

– A családban volt pedagógus, és sokat voltam nála. Remek szakember volt, láttam, hogy milyen szeretettel végzi a munkáját, sugárzott róla, hogy imádja a gyerekeket, nagy türelemmel fordult feléjük. Az egész életét arra tette fel, hogy értük dolgozzon. A nagynénémről van szó. Gyermekként szinte mindent megengedett nekem, többet, mint otthon a szüleim. Például hat-hét évesen nem süthettem otthon palacsintát, nála igen, annak ellenére, hogy összemaszatoltam az egész konyháját. Vallotta, hogy a saját tapasztalatomból kiindulva nekem kell tudnom, mit szabad és mit nem.

– Az iskolában mindent lehet?

– Természetesen nem, van szervezeti és működési szabályzat, van házirend, amit be kell tartani, mind a tanulók, mind a pedagógusok részéről. Én egyébként a meggyőzés, nem a hangos szó híve vagyok. Nem állítom, hogy nem emeltem meg sose a hangomat, de azért tudják a gyerekek, hogy ha igazgató néni mond valamit, akkor azt be kell tartani, azt érdemes megfogadni.

– Változtak a gyerekek a harmincöt esztendő alatt?

– Persze. Régebben talán nagyobb volt a szülői szigor, mint most, így több feladat hárul ránk. Emellett azt látom, hogy az oktatás és a nevelés közötti arány megbillent, sok olyan dologgal nekünk kell megbirkóznunk, amit szerintem a gyerekeknek otthonról, a családból kellene hozniuk. Egy példa: régen tudtak cipőt fűzni, most van, hogy ezzel kell kezdeni az első osztályt. Hogy ez miért van így – hogy kevesebb idő jut a gyerekekre, vagy hogy folyamatosan, úgy vettük át ezeket a dolgokat, hogy észre sem vettük –, nem tudom.

– A pedagógusoknak is változniuk kellett?

– Nagy kihívást jelent, de igen, nekünk is követnünk kell a változásokat. Ebben segít, hogy a gyerekek szeretetre méltóak. A zsadányi diákok több mint 40 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, de vallom, hogy velük is lehet eredményeket elérni. A folyosón nem is lehet látni, hogy ki az és ki nem, igyekszünk egyformán kezelni minden gyermeket.

– Milyen érzések töltik el, amikor egykori diákok szülőként térnek vissza?

– Egyrészt sajnálom, mert azt jelzi, hogy elszálltak felettem az évek, másrészt örülök, mivel generációkon keresztül megismerhetem a családokat. A kollégák közül többen nyugdíjba vonultak az évek alatt, viszont most négy olyan kollégával dolgozhatom együtt, akiket egykor tanítottam. Ez a négy pedig nem kevés ahhoz képest, hogy tizenkét főállású pedagógus dolgozik az intézményben.

– Sűrűn kopognak az ajtón a gyerekek vagy a kollégák?

– Nem számít kirívónak, hogy kérdeznek vagy mondanak valamit a gyerekek. A kollégák pedig kiváló szakemberek, van, amit megbeszélünk, de a napi munkájukba nem kell beleszólnom. Nyitott ajtó mellett dolgozom, bármikor bárki bejöhet. Tehát benne vagyok a mindennapi zajban, és ha hosszabb ideig nincs iskola, mint a szünetekkor, akkor hiányzik is a zsivaj.

Tornaterem az álma

Eszenyiné Fábián Ildikó eleinte oroszt tanított, majd a rendszerváltás után tanítóként vállalt osztályt. Fontosnak ítélte, hogy fejlesszék az intézményt, és ahogy bejöttek az európai uniós pályázatok, projektmenedzserként is szerepet vállalt. 1998-ban sikerrel pályázta meg az igazgatói posztot, volt, hogy az iskola mellett az óvoda, a művelődési ház, a könyvtár és a tájház, tehát öt intézmény tartozott az irányítása alá. Zsadányban szépek a tantermek, rendelkeznek nyelvi laborral és informatikai teremmel is – nagy álma, célja, hogy tornatermet építsenek.